6+2 nélkülözhetetlen fedélzeti cucc

A szabadidős hajózás ma már jóval túlmutat azon, hogy az ember kimegy a kikötőből, és vitorlázik, ha fúj a szél, és fürdik, ha nem. Aki ugyanis sok időt tölt a fedélzeten, komfortra, kiegészítő lehetőségekre és biztonságra vágyik. Ezt a hajóipar szereplői is felismerték, sorra rukkolnak elő különböző kényelmi extrákkal. Összeszedtük a kedvenceinket.

1. Önváltós fock

Ha valamivel „egykezessé” lehet tenni a vitorlás hajót, hát ez az. Ehhez képest még mindig sok gyártó alapból génuát kínál termékéhez. A választható tételek között persze ott van az önváltós fock is, ám úgy már nem az „igazi” a dolog: a geometriát és az egyensúlyt a génuához tervezik meg, így ezek egysége megbomlik a kisebb orrvitorla miatt. Aki eredetileg is azt szánja a hajóhoz (ráadásul évtizedek óta), az például a korábbinál hátrébb helyezi az árbocot, és úgy tervezi meg a vitorla-konfigurációt, a fock és a grósz arányosan illeszkedik egymáshoz.

2. Külső kezelőegység a rádióhoz

Olyan, mint amikor a VHF rádiónak van egysége a kokpitban is. A „lényeg”, a berendezés lelke és érzékeny része továbbra is a szalonban kap helyet, de a számok közötti váltogatáshoz vagy a hangerő szabályozásához nem kell felállni a padról, és lemászni a létrán a beltérbe. Ugyanez emelt szinten: az audiorendszerhez bluetooth-on keresztül csatlakoztatott mobiltelefonról kezelhető az egész.

 

3. Létra a fürdőplatformon

Ezt régről ismerjük, nem is a léte az újdonság. Hanem az, hogy már van olyan gyártó, aki kellően masszívat épít, olyat, amit nem kell külön helyre elpakolni, netán a megszokott függőleges helyett bizonyos szögben döntött (vagyis nem létra, hanem lépcső). Utóbbin plusz lehet a bőven a platform szintje fölé nyúló korlát.

Ha kíváncsi vagy a többire is, oldasd el cikkünket a Vitorlázás Magazin 2020/5-ös számában!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.