Zöld hajók a Kékszalag távján

Kenese-Keszthely oda-vissza, vagyis lényegében a Kékszalag távjával felérő teljes tókerülés elektromos hajóval? Igen, lehetséges! Ezt fogják bebizonyítani az első e-hajós távolsági túra résztvevői. A legkitartóbb balatoni elektromos hajósok ugyanis a Balatonfői Yacht Club szervezésében augusztus első hétvégéjén lezajló Zöldszalag Regatta előtt egy különszámban is próbára tehetik magukat: a Balaton körbehajózásával kiérdemelhetik a Türkiz Regatta jelvényt, amely a hajójukra ragasztva igazolja, hogy ők már megcsinálták a Kékszalag teljes távjával felérő túrát.

Éppen 10 évvel ezelőtt teljesítette először a Konnektor nevű Wia 345-ös a Kékszalag versenytávjával felérő teljes tókerülést egyetlen feltöltéssel a Balatonfői Yacht Clubból indulva, a keszthelyi partot érintve és vissza Keneséig, 22 óra 58 perc alatt.

Ezt a bravúrt ismételhetik meg a Türkíz Regattának elkeresztelt tókerülés résztvevői az idei Zöldszalag Fesztivál nulladik napján, augusztus 5-én. A menet az elektromos hajók versenyének otthont adó BFYC-ből indul, és oda is érkeznek majd a résztvevők. A rendezők invitálnak mindenkit, aki csak kedvet érez, hogy akár saját otthoni kikötőjéből kiindulva, vagy akár a visszaúton csatlakozzon a mezőnyhöz.

A befutó várhatóan másnap, augusztus 6-án dél körül várható. Másnap délben pedig indul a mind több hajót felvonultató hagyományos Zöldszalag Regatta a Balaton keleti medencéjében.

„A teljes tókerülés ötlete onnan jött, hogy 10 évvel ezelőtt, amikor az első Zöldszalag Regattát rendeztük meg, azt szerettük volna bizonyítani, hogy az elektromos hajók képesek megkerülni a keleti medencét egyetlen feltöltéssel. Akkoriban ez még viszonylag nagy dolog volt (bár a többségnek sikerült), de a technika gyors fejlődése miatt ez már nem olyan nagy kihívás, mint egykor volt. Alighanem az elektromos hajók versenyének a jövője is a teljes tókerülés teljesítése lehet, ezért hirdettük meg hagyományteremtő céllal ezt a túrát. Maga a Türkiz Regatta elnevezés is innen jött: utalni szeretnénk rá, hogy a zöld hajók teljesíthetnék akár a Kékszalagot is. A kék és a zöld elegye pedig a türkiz…” – mondta el Viszkei András, a Zöldszalag Regatta ötletgazdája.

Az augusztus 5-én 12 órakor, a BFYC előtti vízterületről induló, majd a keszthelyi partok érintése után oda visszatérő közös túra nem verseny, a cél a közös hajózás élménye. Ugyanakkor bizonyos értelemben nyerhetnek is az indulók, hiszen a teljes távot teljesítők kiérdemlik a Türkiz Regatta jelvényét, amely a hajójukra ragasztva jelzi, hogy a kapitány és hajója képes teljesíteni a legnagyobb balatoni kihívásokat is.

A Türkíz Regatta beérkezése utáni másnap, azaz augusztus 7-én délben pedig rajtol az immár 10. alkalommal megrendezett Zöldszalag Regatta a Balatonfői Yacht Club kikötőjéből.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.