Elérte az egyenlítői gyenge szeles zónát a Volvo Ocean Race mezőnye, így van idő megszárítani az elmúlt napokban ronggyá ázott ruhákat. A TTP került az élre, a második a Team Brunel.
Szöveg: Vitorlázás Magazin, Fotó: VOR
Három napig úgy látszott, hogy bevált az AkzoNobel és a Scallywag alternatív stratégiája: a két csapat a többieknél korábban fordult jobbra, és nyugatabbra helyezkedtek a flotta másik négy tagjától. Eleinte vezettek is, de a többiek szépen elkezdtek ejteni feléjük az erős keleti szélben. A Scallywag úgy esett vissza a mezőnyben, mint egy kő, egyetlen nap alatt a másodikról a hatodik helyre zuhantak, mivel a többiektől nyugatabbra helyezkedve ők érték el először az egyenlítői térség szélcsendes zónáját.
A hollandok valamivel tovább tartották magukat, de mostanra már őket is lehagyta a Brunel és a Turn the Tide on Plastic. De már ez a pár napnyi dicsőség is lelkesedéssel töltötte fel a kékek skipperét, Simeon Tienpontot. „Nagyszerű érzés volt napokon át vezetni a versenyt. Sokkal jobb, mint üldözni az élmenőket” – fogalmazott a holland vitorlázó. Bár a csapatnak néhány napja meggyűlik a baja a hajó hidraulikus rendszerével, de nem fogták rá erre, az első hely elvesztését.
Ennek sokkal banálisabb oka volt: hamarabb érték el a Doldrumot, mint a keletebbről eleinte még jó széllel érkező Brunel és TTP. A sárgák rövid ideig vezettek is, de ez csak pár óráig tartott. „Belerohantunk egy esőzónába. A szél elállt, és órákig áztunk szinte egyhelyben állva. Reméltük, hogy nem csak mi jártunk így, hanem a mezőny többi tagja is, de kiderült, hogy alig néhány négyzetmérföldnyi a jelenség. Csak nekünk jutott ki belőle” – mesélte Bouwe Bekking, a Brunel skippere.
A következő napokban lesz idejük megszárítani a ruháikat, hiszen a szélcsendes zónában simán elidőzhet a flotta két-három napot is. A pihenő rá is fér a csapatokra, mivel az elmúlt másfél hétben senki sem aludt túl jól az eszeveszett rohanás közepette a kabinban. Alaposan bőrig is ázott mindenki – ha nem az olyan kis helyi zivataroktól, mint a Brunel, akkor a fedélzeten folyamatosan átcsapó hullámok sós vízpermetétől. „Olyan volt, mintha percenként ötször-hatszor dézsával nyakon öntöttek volna. Bár a víz kellemesen meleg, majdnem harminc fokos, de a só nagyon csípi az ember szemét, hiába viselünk sí-szemüveget” – mondta Dee Caffari, a jelenlegi nagy álldogálás közepette éppen vezető Turn the Tide on Plastic skippere.
A szélvadászat és a forgolódás a Doldrumban nem csak pihenőt jelent a csapatok számára, hanem lehetőséget is: aki a legügyesebben használja ki ezt a forgó, gyenge szeles útszakaszt, az most jó pozíciót foghat, és aki elsőként kerül ki a zónából, az nagy előnyt építhet ki a többiek előtt. Ezzel próbálkozik a Scallywag is, amely megint elszakadt a mezőnytől. A sárkányosok a többieknél előbb estek be a szélcsendes övezetbe, és a mezőnyél nyugatabbra csordogálnak. David Witt, a csapat skippere szerint azonban ezt így tervezték. „Pontosan ott vagyunk, ahol lenni akartunk, és az történik amire számítottunk” – fogalmazott Witt, majd arra kezdett célozgatni, hogy ennek a térségnek az időjárást nagyon nehéz modellezni, gyakran alakulnak ki olyan helyi jelenségek, amelyeket nem lehet megjósolni. A csapat az ötödik, Sydneyből Hongkongba vezető szakasszon már bebizonyította, hogy jól ismeri a terepet, és akkor egy hasonlóan kockázatos lépés a győzelmet hozta meg a számukra, így lehet, hogy a látszat ellenére most is jól helyezkedtek – ez majd kiderül.
A hatodik szakasz végcéljáig, Aucklandig még 2500 mérföld van hátra a versenyből, a mezőny pedig nagyon szoros, hiszen az első helyezett (TTP) és az utolsó (Scallywag) között alig több, mint negyven mérföldnyi a távolság – vagyis nem dőlt még el semmi.
