Sport

Aki eléri, annak ez mindig meghatározó élmény. Olimpiai osztályban a világ válogatottan legjobb versenyzőit legyőzni akár egyetlen futamban is nagyszerű érzés (lehet).
Holnap rajtol el a Volvo Ocean Race 2017-18-as kiadásának mezőnye a spanyolországi Aliacantéból. Lapunk munkatársai már a helyszínen vannak, holnaptól rendszeresen közlünk majd híreket a versenyről. Török Brigi mai fotóriportja a csapatok felkészülését és az előkészületeket mutatja be.
Továbbra is kitűnően megy Vadnai Benjaminnak Japánban a Világkupán: két kilencedik helyezésével az összetett állás ötödik pozícióját foglalja el az ötven hajós mezőnyben.
A Gamagoriban zajló első japán Világkupa verseny már a 2018-as Világkupa sorozat része, első eseménye. A folytatás januárban az Egyesült Államokban, Miamiban lesz, a záró regatta pedig április 22-én kezdődik a francia Hyéres-ben, a Földközi-tengeren.
Évekig tartott, mire a szakma és a közönség elfogadta a 35. Amerika Kupán fejlődésük csúcsát villogtató repülő katamaránokat, mégis elköszönünk tőlük. Mi a váltás oka, mi volt a baj ezekkel a hajókkal? Ennek jártunk utána.
Kirúgta Simeon Tienpont menedzsment-cégét a 2017-18-as VOR első hivatalos futama, az alicantei kikötői verseny előtt az Akzo Nobel. Ugyanakkor Tienpont skipperként maradhatott volna a csapatnál – de nem maradt. A vízen zajló küzdelem közben kitört a szájkarate a vitorlázó és a főszponzor között arról, hogy ki és miért szegett szerződést.
Győzött az FGF Sailing Team Bakóczy Róbert kormányzásával a Melges 24 Európa Kupa sorozat utolsó versenyén a svájci Luinóban, a Lago di Maggiorén. A háromnapos, Coppa Lino Favini a European Sailing Series idei záró eseménye volt, amelyen 8 nemzet 25 csapata versenyzett.
A nagyszerű 12-16 csomós misztrálban lebonyolított hatodik futammal ma az adriai Biogradnál befejeződtek a XIII. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság versenyei. A győzelmet szoros versenyben a Jedi Business nyerte a Kör-Ker Eibinger csapat előtt. Előbbit a korábban ötszörös magyar tengeri bajnok Czégai Péter kormányozta, a legerősebb ellenfél hajót pedig Czap Zoltán.