A kishajósok és túravitorlázók problémáinak kezdete talán a hobbi-, túra-, és természetbarát, zömében vállalati finanszírozással, vagy csak vállalati infrastruktúra használatával működő egyesületek megszűnésével indult. Azóta magunkra maradtunk és tagságunkra támaszkodunk. Szóval minek is örülnénk, ha valaki, valamilyen saját sportági szervezet mellénk állna? A teljesség igénye nélkül következzék pár olyan gondolat, amely régóta kínoz minket!
Kishajósok (akik nem a nagy egyesületek valamelyikében vannak) szeretnének a vízre jutni valahogy, szeretnék a kis hajóikat tárolni valahol, nádasban, bóján, valamilyen vízi sporttelep partszakaszán, vagy a part közelében a szárazon. Igen kevés lehetőséghez jutunk ezen a téren és sólyázóhelyek hiányában is vagyunk sajnos.
Ugyancsak “kishajós”, jolle probléma a túlzottan szigorú szabályozás, a Hajózási Szabállyal partközelbe szorítás nemcsak viharjelzéskor, hanem annak alaphelyzetében sem hajózhatunk át a túlpartra. (És a viharjelzés esetén is túl szigorúak a szabályok.)
Zömében (de nem kizárólag) a hobbi-, és a túrahajózó “nagyhajósokat” érintő probléma a túl szigorú motorhasználat. A szabályozás régóta megfelelő megoldásért, enyhítésért kiált. Aki motorozni szeretne, az úgyis meg fogja tenni. De elhiheti, illetve elhihetné mindenki, hogy mi vitorlázók vagyunk, vitorlázni szeretnénk, nem motorozni. De ha nincs más megoldás, olyan helyzetbe kerülünk, akkor ne legyünk már szabályszegők, ne büntessenek minket ezért.
Főleg, az ugyancsak “nagyhajós” és kiváltképp hobbi-, valamint túrahajós probléma a kikötői vendéghelyek hiánya, illetve azok csekély száma. Ez a főidényben igencsak kínzó tud lenni, ha pár hajóból álló társaság együtt szeretne túrázni. A vitorlásélet fejlődéséhez és a sport népszerűsítéséhez pedig talán a legcélravezetőbb út ez volna.
A kedvtelési célú hajóvezetői képesítés megszerzése túlzottan szigorú, és elképesztően bürokratizált. Nem is beszél arról, hogy döbbenetesen költséges annak megszerzése. Ugyanakkor a gyakorlati képzés és vizsgája igencsak sok kívánnivalót hagy maga után. Számomra felfoghatatlan, hogy mi szükség van ennek a szigorú rendszernek a fenntartására, miközben meg jól tudjuk, hogy ebben a rendszerben “papírgyáros” képzéseken végzők sokmindent fognak tudni, csak éppen vitorlázni nem. A gyakorlati alapú képzés a legtöbb esetben meglehetősen silány és elnagyolt, esetenként elképesztően elnéző az elméleti részhez képest. Ez nincs összhangban, ha úgy vesszük még a szabályozás szellemével is ellentétes… Számos európai országban nincs ilyen vizsgakötelezettségre szükség a hobbivitorlázáshoz. Miért ne lehetne ezt a képzési formát az MVSZ tagszervezeteinek (ergo a Szövetségnél regisztrált egyesületeknek) hatáskörébe adni? Van rá európai példa, ahogy arra is, hogy semmilyen képesítésre nincs szükség, ld. francia “szabályozás”.
A kikötőkből kiszoruló hajók is óriási gondot jelentenek. Egyfelől a kis jollésok már évek óta kiszorultak a kikötőkből, ott már nem tarthatjuk ezeket a hajókat. De még a vendéghelyekre sem állhatunk be egy rövid kikötés erejéig sem. Felfoghatatlan ez a szabály, ami ellen egészen biztosan lobbizni kellene Szövetségünknek. Másfelől pedig az olyan kisebb “nagyhajók” is kiszorulnak a kikötőkből, melyek értékét már meghaladja a szezonális bérleti díj. A tulajdonosának pedig nagy eséllyel nem áll módjában évente kvázi megvásárolni hajóját. Így aztán nincs más választása, mint jobb esetben valahol a nádasban, vagy bóján köt ki a hajó, rosszabb esetben veszélyes hulladékként a parton válik az enyészetté. Nagyon szomorú jelenség ez, mely ellen igencsak kéne valamit tenni.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) segítségével kifejezetten biztonságossá váltak hazai vizeink. A személyek mentése gyors, hatékony és ingyenes. Azonban az eszközmentés drága, mert szaktudás- és felszerelésigényes. Azonban, ha ebben együttműködne velük az MVSZ, népszerűsíthetné ezt a tevékenységet, biztosítás jellegű szolgáltatást, akkor minimális szezonális költséggel gyakorlatilag ingyenessé válhatna ez is. Mindössze nagyjából 2000 hajónak (megjegyzés: nagyjából 10000 “nagyhajó” van a Balatonon) kellene megkötnie egy ilyen biztosítás jellegű szolgáltatást és máris a közös kockázatviselés elvén a szezonális pár ilyen eset bekövetkezésekor a mentés ingyenessé, esetleg minimális önrészessé válhatna. Megjegyezni kívánom, hogy a hajózóút biztosítása, valamint a mederfenékről az akadály kiemelése egyébként állami, vízügyi feladat volna.
Hobbi versenyek VIHAR rendszerbe vonásának problémája. Hatalmas eredményként sikerült tálalni és ez egyik MVSZ elnökségi tag a Porthole interjúcikkében még büszkélkedett is vele, hogy az ilyen versenyek integrálásra kerültek az MVSZ VIHAR nevű verseny-, és versenyzőregisztrációs rendszerébe. Igen! Köszönjük! Nagyon nagy eredmény! Azonban ez nem a hobbivitorlázók érdeke volt! Ez éppen azoknak nem jó, akiknek az állítólagos érdekében csinálták! Hogy miért? Mert ezeken az inkább családi rendezvények kategóriájába tartozó versenyeken innentől a “profi” versenyzők fogják a babérokat aratni, továbbá már csak regisztrált “versenyhajó”, és sportorvosi igazolással, valamint versenyengedéllyel rendelkező egyesületnél leigazolt versenyvitorlázó indulhat. Ez egy rendezvény volt nekünk hobbivitorlázóknak, de ezt is elvették tőlünk.
Nagyhajós túraversenyek túlbürokratizált rendszere. Talán az előző pont továbbgondolt folytatása. A pályaversenyre természetesen igaz, hogy az azon résztvevők “profi” versenyzők. A túraversenyen indulók egy jelentős része nehezen mondható “profi” versenyzőnek. Így aztán komolyan felvetődik számomra a kérdés, hogy biztosan szükségszerű ilyen túlzott szabályozásnak alávetni őket? Egyesülethez leigazolt, versenyengedélyes, éves sportorvosi igazolással rendelkező vitorlázó indulhat az ilyen versenyeken. Továbbá többünkben felmerült, hogy a túraversenyeken kis jolléval induljunk, melyre a jelenlegi szabályok miatt nincs lehetőség. Lehet érdemes volna ezt is átgondolni és változtatni rajta.
Javaslom és buzdítom a hasonlóan gondolkodó kis egyesületeket, hogy végre egyszer, illetve remélem először, de semmiképpen se utoljára, együtt, összhangban, képviseljük minél többen magunkat az MVSZ Rendkívüli Közgyűlésén, hallassuk hangunkat. Elérkezett ennek az ideje, most meghallják, mert most kénytelenek meghallgatni… Nem titkolt elképzelésem, hogy ezeket a problémákat most így csokorban összegyűjtve és nyilvánosságra hozva ötletet, javaslatot is adjak a későbbiekben különböző posztot, bizottsági szerepet, tisztséget vállalóknak, hogy mégis milyen program végrehajtása mentén haladva élvezhetnék a kis egyesületek, jollésok, hobbi-, és túravitorlázók támogatását is.
Megjegyzésünk: Lapunk egyáltalán nem kíván foglalkozni az MVSZ belharcaival. Csak egyetlen mondatot szánnánk erre a kérdésre:
Számunkra, akárcsak a legtöbb vitorlázó számára teljesen mindegy, ki vagy kik vezetik a szövetséget – de jó lenne, ha végre ismét azt látnánk, hogy a szervezet aktív, és közreműködik a teljes vitorlázótársadalom problémáinak megoldásában. Bocsánat, még egy mondat: minden más csak vihar, de nem a hídon, hanem a biliben.
