Kaiser Kristóf először a Principessa Liberát kormányozta a tókerülőn, 2015-ben. 2016-tól már katamaránokon indult a csapat – a történet egy Extreme 40-essel kezdődött, majd előreléptek egy America’s Cup 45-ösre, amellyel módosítás nélkül, emelősvertekkel és merev szárnyvitorlával kezdtek vitorlázni. A nagy versenyeken, így a Kékszalagon is, évről évre elmaradt az az erősebb szél, amiben nagy lett volna az esélye, hogy ez a hajó legyalogolja a mezőnyt. A repülő nagy katamarán győzelme álom maradt: gyenge szélben, úszó üzemmódban, az emelőuszonyok fékeztek, ráadásul összeszedték a hinarat is, két évig tartó heroikus próbálkozás volt, de tovább kellett lépni. Az AC 45 maradt, de hagyományos svertet és vitorlázatot kapott, négy nappal a Kékszalag rajtja előtt lett kész a hajó. A munka megérte: 2019-ben második lett a csapat. A 2020-as évben változott a támogatói kör, Lichtenberger Attila a Prospex Team főtámogatója, társ-csapatfőnöke beszállt a munkába, és sikerült megszerezni a Genfi tóról egy Décision 35-ös katamaránt. Nem volt könnyű szezon a COVID miatt, a frissen összeállt legénység keveset tudott edzeni az új hajóval, de egy Fehérszalag második és egy Kékszalag harmadik hely jelezte, ott vannak a közvetlen élmezőnyben. A 2021-es gyenge szeles versenyben a D35-ös jól teljesített, a pályajeleket végig az első háromban vette a Prospex team, a végén, a szoros befutóban egy manőver hiba nyomán lettek ötödikek. A hunsail.hu interjúja.
A hat éves tapasztalat és a tavalyi ötödik hely után milyen irányba kezdtetek gondolkodni? Hogyan jött létre 2022-re, egy év kemény munka nyomán egy vadonatúj 45 lábas katamarán, a Prospex-Delta?
„Ugorjunk vissza még 2021-re. Azt láttuk, hogy ha nem teszünk semmit, elszalad mellettünk az élmezőny. Mindenki fejlesztett, kísérletezett. Litkey Farkas új, magasabb árboca, nagyobb vitorlázata volt például az egyik irány. Mi tavaly azt mondtuk: maradjunk a megbízható bevált technikánál, a D35 egy nagyon jó allrounder hajó, és az energiáinkat a csapat, a manőverek tökéletesítésére fordítsuk. Úgy láttam, ezen a területen sok tartalék van, a befektetett munka akár futamidőben, méterekben is megtérül. A Kékszalag azonban nem úgy sikerült, ahogy vártam. Én is elkövettem hibákat, a csapat pedig – talán először, amióta együtt vitorlázunk – elfáradt, fizikailag és koncentrációban is. Rögtön a tókerülő után leültünk beszélgetni Lichtenberger Attilával, és az lett a közös döntésünk, hogy lapozzunk egyet, vágjunk bele valami vadonatújba.”
Már akkor, tavaly a Kékszalag után elkezdődött a munka?
„Igen, és még most, néhány héttel az idei verseny előtt is tart. Megvettük Ben Ainslie AC 45-ös katamaránjának, az Ineosnak a testét, platformját rudazat és vitorlázat nélkül. Elkezdődött egy nagyon komoly tervezési munka, ezzel párhuzamosan kerestünk olyan ipari infrastruktúrát, ahol a terveinket meg tudjuk valósítani. Megállapodást kötöttünk a Pécs-Pogány repülőtéren működő Magnus Aircraft repülőgépgyárral, ők karbontechnikával készítenek ultrakönnyű gépeket, rendelkezésre állt egyfajta technikai háttér és szaktudás, megfelelő méretű csarnok. A repülő és a hajó persze két különböző dolog, a mi kompozit mérnökeink dolgozták ki a rudazat terveit, kellett építeni egy külön szerkezetet az árboc ”kisütéséhez„, saját terveink alapján készült az árboc, a bum, az orrsudár, a svert emelő szerkezet és a kiülő keret is – ez utóbbi helyettesíti a vízballasztot. A véghajrában már másfél hónapon át napi 10-12 órát dolgozott a csapat a műhelyben. Ezzel párhuzamosan az ausztrál Doyle cég tervezte, készítette a vitorlákat. Egyedülálló volt a kontinenseken átívelő együttműködés, ahogy párhuzamosan folyt a rudazaton és a vitorlázaton a munka, adatok ezrei cserélődtek az optimális forma érdekében.”
Mi okozta, hogy idén néhány versenyen technikai gondokkal küzdöttetek, volt, amikor el sem indultatok?
„Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű egy ilyen bonyolultságú hajót megépíteni, de az igazság az, hogy folyamatosan problémákba ütköztünk. Eleve gond volt a megfelelő minőségű karbon alapanyagot beszerezni, ez jó néhány hét csúszást jelentett. A vízretétel, az első vitorlázások után jöttek elő olyan gondok, amikre nem számítottam. Például a nagyvitorla dimenzióit hidraulika állítja, és fedélzeti műszereken folyamatosan figyelemmel kísérhető a bennük ébredő erő. Ezen a hidraulikán sokat kellett dolgoznunk, a tesztvitorlázások alatt is volt, hogy hidraulika olaj folyást tapasztaltunk. Kiderült, az egyik csőcsatlakozás volt gyárilag hibás, a bumon belül…
Újra szét kellett szedni és összerakni az egészet. Két napot buktunk már csak ezzel. A fockunkkal méretgondok vannak, vissza kellett küldenünk. Egy új koncepció alapján az orrvitorláink első éle, maga a vitorlaanyag is teherviselő. A terhelés tehát megoszlik az állókötélzet és a vitorla között. Nagyon fontos ennek az aránynak a megfelelő beállítása, az első versenyeken emiatt nem működött az orrvitorla betekerőnk megfelelően. A sottrendszerekben is előfordult csigatörés, ráadásul versenyben: hiába tudtuk egy adott veret teherbíró képességét, kiderült, hogy egy bizonyos szögben érkező erőnél ezt már nem tudja, és még sorolhatnám…”
Hogyan bírjátok ezt az egy éve tartó kemény munkát, amely ezek szerint nem minden részletében fáklyásmenet?
„Ez az egész lelkileg sokkal megterhelőbb, mint gondoltuk. A gondok miatt a betervezett edzések felét buktuk, a csapat nem szokta meg a hajót, én sem. Pont az a két-három csomós sebesség plusz veszhet így el, amit az új hajó hozhat a Décisionhoz képest. Megbeszéltük a csapattal, hogy keményen kell hajtanunk azért, hogy a hajó tesztévében az ellenfeleinkhez gyorsuljunk, az idei évben egész egyszerűen még nem fog beérni teljesen a munka. Mi ezt most nem azért csináljuk, hogy az idei Kékszalagra rakjunk fel mindent, arra hajtunk, hogy a következő 4-5 évben mi legyünk a legesélyesebb csapat. Újra akartuk pozícionálni a csapatot, befektettünk a jövőbe. A problémáknak is volt haszna, rengeteget tanultunk, mialatt megoldottuk őket. Ugyanakkor most úgy érzem, hogy bár az utolsó pillanatban, de minden összeállt annyira, hogy realitás lehet a győzelem, hiszen ez éltet minket. Próbálunk a Kékszalagig minél többet edzeni, számunkra a Fehér szalag is egy edzésnap lesz. A tókerülő rajtjára pedig kipihenten, harapós kedvünkben szeretnénk odaállni, ahol a jelenlegi felkészültségünk mellett csak egy dologra akarunk koncentrálni: kiadni mindent magunkból, amit csak tudunk.
Kik lesznek a legnagyobb ellenfeleitek?
”Ha pusztán méret alapján nézem, az RSM, a Fifty-fifty és mi, a Prospex-Delta Team lehetünk a leggyorsabbak. Az RSM az Ezüst szalagon az árbocát törte. Mi felajánlottuk nekik egy törött árbocunkat alapanyagként, illetve azt, hogy a Magnusnál ott van az árbocsablon, ott van a sütő – használják bátran. Ők végül egy harmadik megoldást választottak és úgy néz ki, el fognak készülni. A Fifty-fifty pedig mostanáig még ki sem került a kápolnásnyéki Pauger műhelyből. E három csapat mindegyikének jelenleg megvan a maga démonja, amivel meg kell küzdenie. Remélem ez mindannyiunknak sikerül, és a Kékszalag rajtjánál mindenki ott lesz. E három hajó mellett viszont számtalan olyan nagyon erős csapat készül, amelyek jelenleg nem a technika ördögével küzdenek, hanem magas óraszámban tudnak edzeni, így a verseny nagyon szorosnak ígérkezik. A szuper szezont futó Team Kaáli, az Audax-Django, Litkey Farkasék, a Nanushka ilyenek. Ugyanakkor a Ribstory vagy éppen a magasított árbocú Bogi is tud komoly meglepetést okozni. Remélem minél többen leszünk a rajtnál és egy remek, látványos, fair csatát fogunk vívni a vízen! Ettől szép és értékes a Kékszalag!”
Visy László Oszi
Kép: Kerekes Zsombor/Prospex-Delta Team
