Hírek

Meghosszabbított határidővel, november 8-a helyett a múlt péntekig véleményezhették a tóparti települések a Balaton vízparti területeinek közcélú területfelhasználási tervét. A tervek között az északi parton egy kereskedelmi kikötő létesítésének lehetősége is szerepel, ami tiltakozást váltott ki.
Újabb mérföldkövet hagyott maga mögött a BAHART: idén már több mint kétmillió utast szállítottak a kompokon. Az idén rekord születhet az utasszám terén.
Télapó után egy nappal jön a Mikulás Kupa – és ezzel kezdetét veszi a négy fordulóból álló téli versenysorozat a Balatonon.
Nemrégiben foglalkoztunk magazinunkban azzal, hogy mit és hogyan célszerű téliesíteni a vitorlás hajókon a hideg közeledtével. Most pedig áttekintjük, mit kell tenni az elektromos hajókkal. Mert azokkal is van ám teendő!
Taroltak az SVE versenyzői, Héder Benedek az első, Borda Levente pedig a második helyen végzett a hétvégén Görögországban.