A Dolfin osztályban, vasárnap 5 futam után hirdettek Magyar Bajnokot.
Négy napon át zajlott szeptember elején a Balatonfüred előtti vízterületen a 2017. évi Dolfin Magyar Bajnokság. A versenyre az Atomerőmű SE rendezésében került sor a Koloska Marinában.
Az időjárás nem kényeztette a vitorlázókat. A tervezett 9 futamból, 5 érvényes futamot sikerült teljesítenie a mezőnynek. A futamok döntő részét 6-13 csomós szélben teljesítették a résztvevők. Mindkét versenynapon, amikor délutánonként vitorlázásra alkalmas szél alakult ki, a naplementéig tartó meccsekben csaptak össze a résztvevők. A dobogós helyekért szoros versenyek, nagy csaták voltak. A harmadik és negyedik, valamint az ötödik és hatodik helyeken folyamatosan változott az állás, és a végén is pontegyenlőség alakult ki az egységek között
Az élen, Seres Péter kormányzásával hibapont nélkül és meggyőző fölénnyel végzett a SUPPY. A dobogó második és harmadik fokára is ASE egység állhatott, második a Száva György kormányozta ACCENTURE, harmadik a HUNGER Kovácsik László kormányzásával.