Így vegyél hajót!

Az ősz a hajóeladások legaktívabb időszaka. A szezon végével megélénkül a használt hajók piaca, a külföldi import és az új hajók eladása is. Éppen ezért állandó jogi szakértőnk ezúttal azt vette sorra, hogyan zajlik maga a vásárlási folyamat.

A kiállításokon látható hajók már eladott bemutatódarabok, és a megrendelés az általunk összeállított egyedi specifikáció alapján épülő, új hajóra szól. Ezért a folyamat mindig többlépcsős. Elsőként a gyártást és szállítást részletesen szabályozó előszerződés készül el, ebbe foglaljuk a hajó pontos specifikációját, a szavatossági és garanciavállalásokat, szállítási határidőket, a lajstromozáshoz szükséges átadandó iratok, jognyilatkozatok és teendők körét, és nem utolsó sorban a vevő fizetési kötelezettségeit. A konkrét hajó azonosítói csak a gyártás későbbi fázisában lesznek ismertek, így megrendeléskor csak a típusra és az egyedi konfigurációra szerződünk.

Lássuk, mit érdemes tudunk a vásárláskor!

Tudta? Ahogy egy új gépkocsi esetében, úgy a hajóknál is egy későbbi időpontban megépülő terméket vásárlunk meg.

Épül a hajónk

Általában a megrendelés és foglaló beutalása után indul a gyártás, a hajógyárak igyekeznek előretervezhetően lekötni a kapacitásaikat. A forgalmazó megrendeli a hajót, megkapja az adott gyártósor helyet, és onnantól a hajó építése egymásra épülő fázisokban halad. Amint elkészül a hajó, a konkrét azonosítók ismeretében kerül sor a közjegyzői vagy ügyvédi szerződéskötésre, és történik meg a lajstromozás. A vásárló a hajót névre szóló hajólevéllel veszi át. Ha közvetlenül a hajóépítővel szerződünk, a folyamat a forgalmazót leszámítva nagyjából ugyanez.

A vásárló kockázata

Hajóépítés közben, különböző okokból – anyag- és munkaerő ellátottság, beszállítói gondok, időjárási viszonyok, stb – előfordulhatnak késedelmek, így a vásárló legfőbb kockázata, hogy esetleg késik a szállítás. Fontos az is, hogy a hajó a kiválasztott konfigurációnak megfelelően épüljön meg és minden kért kiegészítő és felszerelés beépítsenek. Gyártótól és megállapodástól függ, hogy a folyamatba mennyire látunk bele, építés közben meg tudjuk-e nézni a hajónkat.

A forgalmazó, hajóépítő kockázata

A lekötött kapacitásra tekintettel a forgalmazónak a gyár felé akkor is teljesítenie kell, ha a vásárló a fizetési kötelezettségeivel késedelembe esik, és a hajóépítő is maga viseli a hajó megépülésének munkaerő és anyagköltségeit szerződéstől függően. A fizetési határidők éppen ezért jellemzően készültségi fokokhoz kötöttek, és az eladói oldal legnagyobb kockázata, hogy a vevő határidőben fizet-e. Ha az ügylet meghiúsul, a forgalmazó/építő jó eséllyel ott marad egy félkész, vagy egyedileg készült hajóval, aminek az bekerülési költségén túl a tárolási, állagmegóvási kiadásait is viselnie kell.

Az írás megmarad

A gyakorlatban a dokumentáció részletessége elég széles skálán mozog, az egyszerű megrendelőtől a füzetméretű előszerződésig sok minden előfordul. Bár a legfontosabb a személyes bizalom, a fentiek miatt érdemes részletesen „papírozni” is mindent, és a hajó technikai specifikációján túl pontosan és kölcsönösen rögzíteni a teljesítési feltételeket, hogy mindkét fél biztonságban tudhassa magát a hajó elkészültéig.

Szöveg: dr. Csicsely Tamás, Kép: Balaton Boat Show

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink