Csodahajók és sok más

Egy 72 lábas csodahajó készült Magyarországon, és hozzá egyedülálló, karbon rudazat és állókötélzet is – többek között erről írunk a Vitorlázás Magazin 2021/6-os számában. De bemutatunk Litkey Farkas segítségével egy másik magyar hajót is, amelyre szintén méltán lehetünk büszkék: a Dolphin 30-ast, amely egy igazi performance cruiser. Utánajártunk annak is, hogy miért hódítanak már nálunk is a katamaránok, és Böröczky Bulcsú remek fotóin felvillantjuk a Balaton őszi arcát is.

A járvány a hajóeladások terén is érezteti hatását – derül ki a katamarán-eladások felfutásának okait vizsgáló cikkünkből. Ma már egyértelműen kijelenthető, hogy a hajó sokak számára a szabadság egyértelmű jelképe lett, ahol másoktól elszigetelve kitörhetünk a lakás fogsága után a nyílt vízre, s ahová kedvünkre elvonulhatunk a világ elől. Mindez alaposan felhajtja a hajók iránti keresletet, ráerősítve a régóta tapasztalható méret-növekedési trendre is. A covid nem csak felpörgeti, de át is rendezi a piacot: mint például mostani lapszámunk Katamarán-invázió című cikkéből kiderül, a többtestűek rohamos terjedésének hátterében is ez az egyik legfontosabb ok. Mindez a hazai piacon úgy érzékelhető, hogy egyre több katamarán-forgalmazó lép színre: a Bali és a Fountain Pajot után immár a Lagoon is rendelkezik vezérképviselettel nálunk (a Hanse forgalmazójának érdekeltségében). Kissé paradox módon, miközben a covid jótékony hatással van a hajóeladásokra, addig közrejátszott néhány gyártó balsorsának alakulásában is – ez derül ki a Bajban a Perini Navi című cikkünkből. A neves olasz gyártó lehet, hogy végleg eltűnik a színről, de lesznek, akik a helyébe lépnek. Köztük egy magyar (!) cég is, hiszen a Pauger Carbon éppen az idén készítette el eddigi legnagyobb hajótestét: a Black Pepper 72 lábas maxiját, amelyről a Csodahajó Kápolnásnyékről című cikkükben olvashatnak részletesen. Persze nem csak róla, hiszen mostani lapszámunkban bő csokornyi hajóbemutatóval készültünk. Magyar szemmel a legérdekesebb talán Schafer Elemérék újdonsága, a kifejezetten a Balatonra termett Dolphin 30-as, amelyre szintén joggal lehetünk büszkék. De felvonultatjuk a Bavaria C50-est, a Hanse új arculatát felvillantó 460-ast, a Wia merész CC-jét valamint egy figyelemreméltó daysailert, az A Yacht a27-esét is, és írunk James Bond új hajójáról is. És persze még rengeteg más témáról, 116 oldalon.

Előfizetési infók itt!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.