BREAKING: Új rekorddal nyert a Fifty-Fifty

Új rekorddal, 4 óra 24 perces idővel nyerte az 57. Kékszalag Nagydíjat az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty csapata Józsa Márton kormányzásával. Ez sorban a negyedik, összesen pedig a hatodik Kékszalag-győzelmük. Alig 9 perccel maradt el mögöttük a második helyen befutó RSM, a harmadik a Kürt-Team Kaáli csapat lett.

Jól jelzi, milyen jó szélviszonyok uralkodtak az 57. Kékszalagon a Balatonon az, hogy mind a három dobogós csapat simán megdöntötte a 2023-as rekordot. A verseny mindvégig szoros volt, de az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty győzelme igazából egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben.

Nagyon élveztük a verseny minden pillanatát, attól függetlenül, hogy elég kemény volt, néha voltak izgalmas pillanatok. Ahogy tudtuk, nyomtuk – mondta el a befutó után Józsa Márton, az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa. Csak visszafelé, a tihanyi cső előtt reffeltek, és bár néha 30 csomós szélben száguldottak, nem volt érdemi technikai gondjuk.

RSM – Fotó: kekszalag.hu/Cserta Gábor

„Próbáltuk átírni a fizika törvényeit de ez nem sikerült. A kétárbócos hajó adottságainál fogva gyorsabb, ezzel nem tudtunk mit kezdeni” – mondta el a célban Vándor Róbert, a második helyen célba érő RSM csapat kormányosa.

„A szél az igazán izgalmas volt, nem is mentünk még ilyen szélben ezzel a hajóval, szóval kicsit izgultunk, hogy mi lesz. Durva volt a szél, az eső kicsit csípett is, és eléggé elfáradtunk” – mondta a célban Virág Flóra, a Kürt – Tam Kaáli kormányosa. Nagyon kevés idejük volt felkészülni az idei Kékszalagra, de a futam maga nagyon jó edzés volt.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink