Az MVM SE jó hangulatú versenyén a versenyvezető, Fluck Bence olimpiai rendezői színvonalú döntései – a nem túl kedvező szélviszonyok ellenére is – hozzájárultak a sikerhez. A szeptember másodikai, csütörtöki nyitónapon éppen befért két futam az utolsókat rúgó északi szélbe, ezután mindenki megelégedésére nem próbálkozott tovább a rendezőség a bizonytalanná váló időjárási körülmények között. A péntek és a szombat versenyzésre alkalmas szél nélkül telt, vasárnap azonban már reggel hét órakor vízen volt a mezőny. A zárónapon négy futamra került sor a szerencsére végig kitartó keletiben – számolt be róla a hunsail.hu.
A mezőny kiegyensúlyozottságára jellemző, hogy maradt még izgalom az utolsó futamokra is, mindössze egyetlen ponttal szorult a bajnok Lukáts Ákos (SVSC) mögé a második helyre Németh Doma (THE-YKA), a bajnoki bronzérmes pedig Haidekker Elemér (MVM SE) lett.
A „finnes család” szokásos összetartása egyebek közt megnyilvánult abban is, hogy hatvannégy hajós rekordmezőny állt rajthoz az idei országos bajnokságon, és sok régi finnes (például az utolsó napon futamgyőzelemmel is villantó Antal Gábor Lópata) is visszaült erre az alkalomra. Az olimpiai státusz elvesztése láthatólag nem szegte kedvét senkinek, a száz kiló körüli vitorlázók számára továbbra is a finn maradt a legvonzóbb kishajós alternatíva, és a fiatalok jelenléte (elsősorban Rutai Stefi, a THE erőfeszítéseinek, szervező-toborzó munkájának köszönhetően) is erősíti a mezőnyt. „Ügyesek, erősek, harapósak” – mondta a fiatal generációról az egyik masters induló.
Jellemző pozitívum, hogy a bajnoki dobogósok között volt masters, junior és felnőtt dingis is.
Olimpiai ezüstérmesünk, Berecz Zsombor ezúttal nem indult, térdsérülését szeretné végre rendberakatni ezekben a napokban, hogy újra hajózhasson. De minden nap jelen volt, boldogan élvezte a finnes társaságot.
A mezőny egy része már Tihanyban van, ahol szeptember 8-án kezdődik a Finn Masters Európa-bajnokság, a Tihanyi Hajós Egylet rendezésében. Az időjárás előrejelzés szerint keleti-délkeleti szelekben kerülhet majd sor a futamokra.