53. Kékszalag: a színpad kész, jöhet az előadás – minden infó egy cikkben

Több mint ötszázan neveztek már az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, amely csütörtökön 9 órakor rajtol el Balatonfüredről – közölte a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) főtitkára a tókerülő versenyt megelőző szerdai balatonfüredi sajtótájékoztatón. A címvédő RSM csapata azt írta a start előtti napon a közösségi oldalán, hogy a betervezett munkát 100 százalékban elvégezték, a legénység és hajó egyaránt készen áll a regattára.

 

Az 52. Kékszalag Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye a kisebb hajókkal Balatonkenese közelében, 2020. július 30-án. (Fotó: MTI/Varga György)

Holczhauser András a sajtótájékoztatón elmondta: idén is a légvonalban 155 kilométeres táv várja a versenyzőket a tókerülő versenyen, melyen az egyes hajóosztályok legjobbjainak és a különdíjasoknak járó elismerésekkel együtt 56 különböző díjat adnak át.

A sportolók biztonsága érdekében a keszthelyi bója és a balatonfüredi befutó is hajózási zárlat alatt lesz, a vízen 55 mentőmotoros hajó felügyeli a versenyzőket, a parti eseményekre pedig csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni – ismertette.

A meteorológiai előrejelzések szerint egy ciklon távolodásával várhatóan folyamatosan gyengül majd a szél, így ismét szélcsendes versenyre készülnek. Majd csak péntek hajnalban segítheti a mezőnyt a hűvösebb idő miatt kialakuló parti szél – tette hozzá.

A kísérőprogramok közül kiemelte az első magyar E-Sailing bajnokság fináléját a balatonfüredi Vitorlás téren, amelyet szerdán 17 órától rendeznek.

Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a vitorlázás ünnepének nevezte a Kékszalagot, melyen 1934-ben még csak 30 hajó állt rajthoz, manapság azonban 500 feletti a nevezők száma. Közülük azonban csak pár száz vitorlás indul az eredményekért, a többieket az olyan értékek kötik össze, mint a kitartás, víz és a természet szeretete, vagy a szolidaritás.

A sajtótájékoztatón a címvédő Vándor Róbert (RSM2) élete meghatározó élményének nevezte a tavalyi győzelmet. Elmondta: sok időt töltöttek azóta is vízen, és találtak még potenciált a hajójukban, melynek kedvezhet a gyenge szeles időjárás.

A 13-szoros győztes Litkey Farkas vezette PreVital legénységének egyik tagja, Perjés Bálint arról beszélt: már tavaly egy hosszabb árbócot építettek a hajóba, és az elmúlt hónapokban egyre jobban kitapasztalták ennek hatásait.

A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbócos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

A Kékszalag címvédő hajója, az RSM2 katamarán edzés közben, Vándor Róbert kormányzásával a Balatonon 2021 júliusában. (Fotó: RSM/Török Brigi)

„Az RSM csapata az idei évre célul kitűzött munkát 100 százalékban teljesítette, a hajó már most menetre készen áll a Hajógyári Kikötőben, így teljes nyugalommal tudunk a csütörtökön reggel 9.00-kor rajtoltó Kékszalagon elindulni”

– írták a címvédő RSM2 Sailing Team a Facebook-oldalán.

A csapat tagjai megegyezzenek a múlt évi győztes csapattal: a kormányosi teendőket Vándor Róbert látja el, a legénységet Kalocsai Zsolt, Fekete András, Bali István, Lange Péter és Margitics Botond alkotja.

A regattán az 1896-ban a balatonfüredi hajógyárban épített Kishamis 83 éves kormányosa, Hrehuss György műszaki csodának nevezte a vitorlást, amely 125 évvel készítése után is versenyképes saját hajóosztályában. A kormányos elmondta: az idei Kékszalag a 67. versenyszerű tókerülése lesz – írta a hirado.hu

A sajtótájékoztatón jelen volt a Fifty-Fifty (és a tengeri sikereket halmozó Wild Joe) kormányosa, Józsa Márton is, aki elmondta: az előrejelzés alapján délelőtt még lesz egy kis szél, délutánra várhatóan leáll. A hajót teljesen felkészítették a versenyre, de mint mondta, ma a közelébe se mennek, egy kicsit igyekeznek kikapcsolni a verseny előtt. Az idén elsősorban a hajó kisszeles sebességét próbálták fokozni, az eddigi tapasztalataik szerint nagyjából tudják tartani kisebb szélben is a lépést a kisebb és könnyebb hajókkal. „Csináltunk egy edzést is, amikor 6 óra 13 perces időt csináltunk 10-15 csomó közötti szélben, de a végére eléggé leállt. Ha kitartott volna, akkor számításaink szerint 5 óra körüli időt is futhattunk volna” – mondta el Józsa Márton. Erre azonban az előrejelzések szerint esélyük se lesz a mostani versenyen, de az persze aligha lenne meglepő, ha a kenesei fordulót ők vennék elsőként.

Litkey Farkas csapatát Perjés Bálint képviselte, aki elmondta: tavaly már került egy újabb, magasabb árbóc a hajóra, de ezt akkor nem igazán tudták előzetesen kipróbálni. Azóta azonban volt már erre lehetőségük. Az idei felkészülés során egy 30 napos programot csináltak végig, folyamatosan nézték a target-táblázatukat, és lényegében elégedettek azzal, ahogy eddig alakultak a dolgok.

Fontos infó az indulóknak!

Az Airmoniq azzal a kéréssel fordul a versenyre nevezett vitorlázókhoz, hogy annak érdekében, hogy a mobiltelefonok lemerülése ne gátolja a tökéletes nyomkövetést, a jeladóként használt mobiltelefont egyéb célra – lehetőség szerint – ne használják. Gondoskodjanak a telefon töltéséről és a nézői funkciókat (https://tracking.airmoniq.com) lehetőleg másik készüléken használják.

Az időjárásról:

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az idei verseny – az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj – előtt és alatt részletes tájékoztatást ad a versenyzőknek a várható időjárásról.

Horváth Ákos, az OMSZ Viharjelző Obszervatóriumának szakembere által közzétett – itt elérhető – előrejelzés szerint a verseny időjárását egy elvonuló ciklon mögött felépülő anticiklon határozza meg. A ciklon távolodásával az északnyugati szél fokozatosan gyengül, a verseny kezdetére (csütörtök délelőtt) ennek az áramlásnak csak a maradékára lehet számítani. Csütörtökön napközben a széljárást egyre inkább a helyi hatások kezdik irányítani és a verseny hátralevő részében a Balaton tavi cirkulációja által keltett gyenge szélre lehet számítani.

Az épülő anticiklon felhőoszlató hatása miatt túlnyomóan napos, de nem túl meleg idő várható, zivatarok és az azzal járó szélerősödés esélye minimális.

A fentiek alapján az idén is jellemzően gyenge szeles versenyre lehet számítani, a tapasztalat és helyismeret fontos elem lesz.

Első nap, csütörtök

Kezdetben még élénk lökések (25-30 km/h) kísérik az északnyugati szelet, amely napközben mérséklődik (10-20 km/h), majd egyre több helyen változó irányúvá válik. Túlnyomóan napos, száraz idő várható, a víz felett 26 fok körüli legmagasabb nappali, és 24 fok körüli esti hőmérséklettel. Az esti órákban nagyobb területeken teljes szélcsend is lehet.

Csütörtökről péntekre:

Teljes mértékben a helyi hatások alakítják a gyenge, változó irányú szelet, derült éjszaka várható 21-22 fok körüli hajnali hőmérséklettel.

Pénteken:

Folytatódik a gyengén szeles időszak, helyi hatások alakítják a helyről-helyre változó irányú gyenge vagy mérsékelt légmozgást. Derült, száraz idő várható, víz felett 26-27 fok körüli legmagasabb hőmérséklettel.

A víz hőmérséklete a verseny alatt 23-24 fok körül alakul.

Galéria a sétányon

A verseny hétvégéjén látható a Tagore sétányon a Vitorlázás Magazin kiállítása is 6 remek fotós (Böröczky Bulcsú, Cserta Gábor, Kóczián Rita, Kollmann András, Szántó Áron, Török Brigi) legjobb kékszalagos képeiből.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.