címke: MVSZ
4 éve
Bár kevesebb vitorlázónk jutott ki a halasztott tokiói olimpiára mint amennyi Rióba utazott öt évvel ezelőtt, minden okunk megvan rá, hogy optimisták legyünk a várható eredményekkel kapcsolatban. A mai élsportoló gárda sokat fejlődött és ereje teljében van, talán az éremszerzés sem csak álom. Megkockáztathatjuk, hogy a legsikeresebb olimpia elé nézünk vitorlás szempontból…
4 éve
Az idén is hatszáznál is több hajót várnak a július 22-én, reggel kilenc órakor rajtoló 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra – hangzott el az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján. A szervező MVSZ szerint programok tekintetében lesznek ugyan változások, de ami nem változik, hogy a versenyzőknek a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Tihany-Keszthely-Balatonfüred távot kell teljesíteniük, ami légvonalban 155 kilométeres távolság, de a szélviszonyok alakulásának megfelelően, ennél sokkal több is lehet. A tavalyi versenyt a Vándor Róbert kormányozta RSM 2 katamarán nyerte. A győztes legénység is közel 18 órát töltött a vízen, hiszen a szél nem volt túl kegyes a résztvevőkhöz. Tavaly 535 hajó nevezett, 27 hajóosztályban.
Kövess minket a Facebookon!

- Horgászat újratöltve: már a legjobb etetőhajók hódítják meg a magyar vizeket
- Hűs nyári esték a Balatonnál – így teremthet igazi otthoni komfortot a nyaralójában is
- Hatékonyság vagy trend? Influencer kampányok a gyakorlatban
- 5 titok a jobb emésztésért
- Olimpia Splendid Dolceclima 12 Wi-Fi: Kompakt légkondicionálás a tökéletes kényelemért
- Készülj a balatoni nyárra! Ne feledkezz meg a bőrödről sem!
- Fedezd fel a Balaton-felvidék csendes arcát tavasszal!
- Nyári szezon új szabályokkal – Így oldhatod meg a munkaerő-kérdést az EFO változások után