IV. Magyar Nagyhajós Bajnokság
Negyedik alkalommal lehetett vízre szállni az Adrián
2008. október 4–9. között immár negyedik alkalommal lehetett vízre szállni az Adrián a magyar tengeri nagyhajós bajnoki címekért. Idén is Biogradból indultak a pályára hajók, és ez várhatóan így lesz jövőre és a következő években is. Ugyanis a sikeresen lebonyolított 2007-es bajnokság után az Adriatic Challenge kettő plusz két évre megkapta a verseny rendezési jogát a Magyar Vitorlásszövetségtől.
Tavaly a mezőny létszáma (65 hajó) csaknem a duplájára nott a 2006-os versenyhez képest, és a fejlődés idén sem állt meg. Most 70 csapat érkezett a versenyre, igaz, ez nem járt komoly létszámnövekedéssel, hiszen a mezőny nagy része most kisebb hajókkal vitorlázott.
A hajóosztályok tekintetében történtek jelentősebb változások. Természetesen maradt a Bavaria 42 Match és az ORC osztály. Viszont a tavalyi Dufour 44, Salona 46 és a Bavaria 44-esek helyett idén Salona 37-eseket, Elan 340-eseket és Bavaria 46-osokat lehetett bérelni a versenyre.
Ezúttal is jöttek versenyezni a különféle klubok ifjúsági csapatai, akik egy-egy felnőtt irányítása mellett 2008-ban Jeanneau Sun Odyssey 32-esekkel mentek. A tavaly sikert aratott kezdeményezés után a visszatérő csapatokhoz csatlakozott az SOS Gyermekfalu Alapítvány is. A hajón Bakóczy Kálmán, alias „Tyúkapó” vezetésével hat hátrányos helyzetű fiatal versenyezhetett, őket sok társuk közül egy Balatonon rendezett vitorlástáborban választották ki a tengeri bajnokságra.
Két túra- és öt pályafutamra került sor
Az időjárás igencsak megnehezítette a versenyrendezők dolgát. Vasárnap, amikor a hajók Biogradba érkeztek, még friss, 15-20 csomós szél fújt, ám ez másnapra tovatűnt. A versenynapok idején magasnyomású idojárási rendszer telepedett az Adria fölé, egymás után hozva a nyugodt, széltelen napokat. Szerencsére azért mindennap fújt valamilyen lokális gyenge szél, amelylyel éppen csak hogy, de megrendezhetők lettek a futamok. Végül csütörtökön déltájt feltámadt az északnyugati misztrál, mely legalább az utolsó két futamra erősebb szelet biztosított.
A IV. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságon két túra- és öt pályafutamra került sor. A verseny főrendezője idén is Hantó István volt, ám ezúttal magyar kollégák nélkül kellett dolgoznia a horvát rendezőséggel. Ez időnként érződött is, elsősorban az olykor pongyolán kitőzött rajtvonalakon.
A legszínvonalasabb versenyt idén is a legnépesebb, tizennyolc egységet felvonultató Bavaria 42 Match osztály futotta, ahol ezúttal is a magyar vitorlássport legjobbjai, köztük tíz magyar olimpikon, és még számos nagy nevű kormányos versenyzett. Olyanok, mint például a háromszoros világbajnok Majthényi Szabolcs vagy az Amerika Kupa-sorozaton tapasztalatokat szerzett Weöres Szabolcs, de még sorolhatnánk a skipperként szereplő magyar bajnokokat és menőket.
Az AIS Holding csapat 2006-ban és 2007-ben is bajnok lett
Bár a legérdekesebb versenyt ebben az osztályban láthattuk, mégis itt volt a legegyértelműbb a bajnokság sorsa. A Czégai Péter vezette AIS Holding csapat 2006-ban és 2007-ben is bajnok lett, idén viszont már megszorítani sem tudta őket senki. Kiválóan vitorlázva minden futamot megnyertek, a többieknek csak akkor termett babér, amikor ők az utolsó futamon már nem indultak. Mögöttük nagyon nagy harc folyt a helyezésekért. Sokáig úgy tűnt, hogy a Litkey Farkas vezette csapat szerzi meg az ezüstérmet, ám az utolsó előtti futamot korai rajt miatt elbukták. Igaz, ezen a futamon legnagyobb ellenfeleik, Kelemen Tamás és Rauschenberger Miklós is kiesőt mentek, így a döntés az utolsó futamra maradt. Itt a végre tizenöt-húsz csomósra erősödő szélben Kelemenéknek jött ki jobban a lépés, és futamgyőzelmükkel ők szerezték meg az ezüstérmet. Köztük és Litkeyék között pontazonosság alakult ki, és ez az egyetlen első hely döntött a Volksbank-csapat javára.
A tizenegy Salona 37-es között is akadt egy csapat, akiknek az utolsó futamon már nem is kellett volna rajthoz állniuk. A három éve a bajnokságokon induló (tavaly Salona 46-os bajnok) Spiritusz csapat neve időközben, kapitányuknak hódolva SpiriTussá változott. Tuss Miklós vezetésével már az első túrafutamon megmutatták oroszlánkörmeiket, amikor 37 lábas hajójukkal a Bavaria 42-esek mezőnyének javát is maguk mögé utasították. Ezután rendre megnyerték osztályuk futamait, csak az utolsó két meneten vettek vissza a tempóból, amikor a bajnokságot lényegében már megnyerték. Mögöttük is nagy harc folyt a dobogóért, és ebben az osztályban szintén egy futamgyozelem döntötte el a pontazonosság kérdését a Stefán Tibor vezette csapat javára Hamrák Péterékkel szemben. Az Elan 340-eseknél Ziegler Jánosék domináltak legalább annyira, mint Tussék a fenti osztályban. Nekik a második futamon becsúszott egy második hely, de ilyen baleset ismét már csak az utolsón érte őket utol, de ezen a bajnoki cím megszerzéséhez már indulniuk sem kellett volna. Természetesen itt is nagy vetélkedés folyt az ezüstéremért, amelyet végül Hegyi Márton csapata csípett el minimális különbséggel Hercsel Erikék elől. Ebben az osztályban versenyzett két tisztán női egység is, Sabján Annamáriáék az utolsó futamot nyerve előzték meg Magyar Vilmáékat.
Szép versenyt vívtak a fiatalok a Sun Odyssey 32-esek fedélzetén
Az ORC-osztályban ismét a tavalyi győztes szlovák El Solete hajó győzött, akiknél a cseh Michal Hruby kormányzott (őt a verseny hivatalos honlapja erős túlzással olimpiai bajnoknak titulálta, holott még csak részt sem vett olimpián, Finnben volt világbajnoki ötödik 2005-ben). Mindenesetre Hruby nagyszerű vitorlázó, és ezt ezúttal is megmutatta a mezőnynek. Idén két futamban talált legyőzőre: a Pomucz Tamás vezette Fekete Sereg nyerte a második túramenetet, és az utolsó előtti pályaversenyt. Bronzérmes a Femme Fatale lett, amelyet ezúttal nem Bakos Tamás, hanem Frigyer Attila kormányzott.
A Bavaria 46-osokon versenyzők szenvedték meg legjobban a gyenge szeleket, igaz, a kikötőben viszont ezeken a hajókon élvezhették a versenyzők a legtöbb komfortot. Az utolsó napi két pályafutam elott úgy tűnt, senki sem veheti el a győzelmet a Szabolcsi József vezette SZEVIÉP csapattól, ám Gömbös Lórándék az erős szélben tudtak élni matematikai esélyükkel. Nagyszerűen vitorlázva, két futamgyőzelemmel megszerezték a bajnoki címet. Szabolcsiékat végül a Sükösd Balázs vezette CIB I. csapat is megelőzte a bajnoki dobogón.
Szép versenyt vívtak a fiatalok a Sun Odyssey 32-esek fedélzetén, és ezt a tényt még az sem árnyékolta be túlzottan, hogy a hajókhoz különféle méretű spinakkerek tartoztak. A versenyen végig a szparis Honda Stabilo Junior Team dominált, amely Bendicsek József irányításával vitorlázott – bár itt inkább a segítségével lenne a helyes kifejezés, hiszen a legtöbb hajón a felnőtt vitorlázók csak felügyeltek, és nem a kormányt fogták. Az egyértelmű második a Tihanyi Hajós Egylet csapata lett Tímár Péterrel. Nagy harc folyt a bronzéremért, amelyet végül az utolsó napi teljesítményével a BYC csapata szerzett meg.
Egyetlen olyan egység akadt a kilenchajós ifjúsági mezőnyben, ahol nem versenyvitorlázók dolgoztak a fedélzeten: az SOS Gyermekfalu csapata. De senki ne higgye, hogy ők udvariasan, hátulról figyelték a „profik” produkcióját. Végig versenyben voltak, és az utolsó futamon elért negyedik helyükkel két ellenfelüket összetettben is megelozve zárták a tengeri bajnokságot.
Szégyen
Az, ami esténként történt Biogradban a rendezvénysátorban, egyetlen szóval írható le: szégyen.
A Magyar Nagyhajós Tengeri Bajnokságon botrányos jelenetek zajlottak le, még rendőri intézkedésre is sor került. Patakokban folyt az alkohol, ennyi részeg, magát sportolónak nevező ittas egyént nemigen látni sporteseményen. A magukról megfeledkezők ráadásul fiatalkorú versenyzők elott adhatták elő kocsmai produkcióikat. Hajnalig bömbölő zene, magukból kiforduló „vitorlázók”, önhitt hajószponzorok, akik úgy gondolják, hogy a pénzükért mindent megtehetnek. Miként fordulhat elő továbbá, hogy a minap még olimpián szerepelt versenyző magáról megfeledkezve tombol az éjszakában, hogy eshet meg, hogy egy sportesemény utáni fogadáson folyik a vér, és a sérültet kórházba kell szállítani? Hogyan lehetséges, hogy a horvát kikötői személyzet felháborodottan állítja, ilyenre még nem volt példa? Az ember elgondolkodik, miképpen fordulhat elő nemzeti bajnokságon mindez (és még sok minden más, amit egyszerűen nem is lehet leírni). Nem is mellesleg: az alkohol doppingszer, szerepel a tiltólistákon. Hogy a fenébe kerülhet intézményesen a poharakba a szerű Biztos, hogy ez így nem mehet tovább. A Magyar Vitorlásszövetség nem nézheti tétlenül, hogy az égisze alatt megrendezett versenyen ilyen körülmények uralkodjanak. Ami a tengeri bajnokságon történt, az persze egyáltalán nem választható el itthoni viszonyainktól. A vitorlázásban egyre fontosabb a versenyek utáni buli. Már a Kékszalag után leírtuk azt, hogy sportszerűtlen cselekedet fogadást rendezni akkor, amikor a mezőny egy része még a pályán küzd. Nincs az a szponzori érdek, ami felülírhatja a sportszerűség követelményeit, vagy ha mégis ennek rendelnek alá mindent, akkor ez a sport erkölcsi alapjait ássa alá. Meggyőződésem, hogy most is ez történt. A rendezvényt a szövetség pályázat útján értékesítette, sportszakmai felügyeletet ugyan ellát, de ezenkívül más felelősséget nem vállal. Pedig kellene, mert az elfogadhatatlan, hogy utánpótlás korú sportolók ilyen negatív mintákat kapjanak. El kellene töprengeni azután azon is, mitől is tengeri ez a bajnokság? Attól, hogy a helyszín Biograd, és sós vízen rendezik? Két rövid – balatoni viszonyokhoz szokva közepes távúnak nevezhető – túrafutam, aztán pályaversenyek. Tessék mondani, ennek mi értelme van? A program és a teljesítmény így soványka – viszont hamar a parton lehet lenni és jöhet a buli, miközben a család a biztos távolban. Miért nem igazi tengeri bajnokság a most magát annak nevező rendezvény? Miért nem komolyabb a próbatétel, miért nem lehet ennyi pénzért nagyobb versenyértékű regattát lebonyolítani? Például egy többnapos navigációs tengeri versenyt egy 100-150 tengeri mérföldes távon (vagy még ennél is hosszabban). Hogy akkor nem lehetne a parton bulizni? Az bizony lehetséges. De végre kiderülne, ki miért is kötődik a sportághoz. Nem vagyok annyira naiv, hogy lebecsüljem a pénz szerepét a vitorlázásban. Erre a versenyre szerény becslés szerint is összesen legalább 60-80 millió forintot költött a mezőny. A szponzorokat meg kell becsülni, de nem lehet szakmai kérdésekben szavuk. Aki ezt nem érti meg, azzal nem lehet együttműködni. És jobb ezt tisztázni az elején, mert ha a támogató a végén lesz csalódott, akkor soha többet nem támogat. Nem tudhatom, hogy a Mercedes-Benz mit gondol most a rendezvényről, de sejthető, nem túlságosan boldog attól, ami logója alatt a rendezvénysátorban megesett. A versenyzők egy része is elégedetlen – főleg a Bavaria 46-osban szerepeltek –, mert pályaversenyzésre alkalmatlan helyzetekben charterhajókkal igen nehéz vitorlázni. Hogyan lehet az, hogy az egész osztály vitat valamit, de a zsűri erre nem reagál? Vagy reagál, de azt igen rossz hangnemben teszi. A verseny gazdája mindenért felel, nem háríthatja a parti történésekért a felelősséget, mondván: „felnőtt emberekről van szó, akik azt tesznek, amit akarnak”. Hát nem így van, mert ez a rendezvény a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság, és a rendező nem egyszerűen egy chartercég tulajdonosa, aki kiadja a hajókat, aztán kalap-kabát. Igenis van felelőssége mindabban, ami történt, mert a kereteket ehhez ő adta. A bajnokoknak persze gratulálunk, ők az adott feltételek között nyertek, és teljesítményüket nem vitathatja senki. Bizonyára vállalnának keményebb próbatételt is, rajtuk nem múlna.
Dénes D. István
Képgaléria:
