Floridai élménybeszámoló hajó és kikötő közelből
Szerencsésnek tarthatom magam, mert az Egyesült Államokban élő rokonaim segítségével lehetőségem nyílt a floridai hajósvilág alaposabb megismerésére egy körutazás keretében. Florida keleti és nyugati partját dzsippel végigjárva (sokszor abban is aludva) kialakult bennem egy görögsalátához hasonló, vegyes élményhalmaz. Mint az említett zöldségtálban, itt is találtam túl intenzív és teljesen szegényes, uborkaízű részeket, de együtt fogyasztva az egész mégis ehető volt, bár európai szervezetemben néha a nehezebben emészthető benyomások okoztak azért könnyen múló lelki has-csikarásokat. Az ízlésvilág eltévelyedései, a történelmileg kamasznak számító ország felszínessége olyan hatást keltett, mint egy színházi díszlet vagy egy kiállítási installáció. A felhasznált anyagokból, a sablonos egyenformákból kiabált az ideiglenes-ség… no meg a jólét. Térdig járnak a pénzben, de mégsem képeznek értékeket hosszú távra. Bődületes a pazarlás, mindent újból és újból megvesznek, felépítenek. Nincs felújítás, ha valami régi, irány a kuka. Ezért szinte minden újszerű, főleg a nagyvárosokban. Komoly feladat egy lepukkant vagy rozsdás kocsit találni. A luxus úgy terjed, mint a gyom. Ahol tegnap még elhagyott, mocsaras tó volt, mára több száz házas, mesterséges csatornás lakópark ontja magából a kommunális hulladékot, szívja fel a rengeteg jachtot, küldi az egyre telítődő gyorsforgalmi utakra a 6-8 hengeres, több ezer köbcentis autó- és kisteherautó-csodákat. Az ingatlanválságban most ugyan a fejlődés némileg megtorpant, de ilyen gazdasági karmával feltétlenül ki fogják heverni.
Persze vannak ettől eltérő „finom falatok”, mint Miamiban kis Havanna, vagy a félsziget belsejében Orlandótól északnyugatra található ékszerdoboz, Mt. Dora, de nem ez a jellemző. Ez tökéletesen illik a hajózás világára is. A nagynál is nagyobb jachtok százasával, a középkategóriások ezerszámra látszanak a Google ráközelített műholdképein.
Az átlagpolgárok túlnyomóan motoros jachtokkal, halrajok vagy magányos kardhalak reményében pásztázzák radarjaikkal a Mexikói-öböl és az óceán part közeli területeit, míg a túra-, nagy- és kishajós sportvitorlások tőkeerős önfenntartó egyesületekbe, klubokba szerveződve élnek igazán irigylésre méltó sportéletet. A szerényebb jövedelműek pedig a folyók és tavak mentén telepített kellemes, családias lakókocsiparkokban, távolsági busz méretű, tágas guruló nyaralóikban, horgászva, hajózva töltik szabadságukat, vagy nyugdíjas- éveiket.
Miamitól 50 km-re északra, Fort Lauder-dale fölött, Pompano Beachen található Florida pénzzel kikövezett részén, az ottani viszonyokhoz képest is tehetősnek mondható elegáns LIGHTHOUSE POINT YACHT and RACQUET CLUB (racquet: a tenisz és a squash eltorzult keveréke). Nevét a klubháztól nem messze, a parton álló, tiszta időben akár Miamiból is látható, hatalmas világítótoronyról kapta.
Kitérőként annyit, hogy ezekbe a klubokba kívülállóként szinte képtelenség bejutni valamilyen magas rangú tag ajánlása nélkül. Utazásom előtt a neten felépített kapcsolatokkal, levelezésekkel sikerült olyan ajánlókat találnom, akik segítségével megnyíltak a kapuk.
Kontaktom, Michael Duvall a szintén patinás Hillsboro Inlet Sailing Club versenyzésért felelős igazgatója hívott meg ide az évadnyitó nagygyűlésükre.
Michael barátságos, korrekt, vérbeli vitorlázó, akinek tetszett, hogy Közép-Európából jön valaki, aki szintén vitorlázik, és cikket akar írni róluk egy tengerentúli magazinnak… (ez egyébként nagyon sok helyen segített áttörni a falakat). Befolyásosságát, szakmai hozzáértését mi sem bizonyítja jobban, hogy ő az egyik fő szervezője és irányítója Miamitól Jacksonville-ig az összes összevont (IRC) versenynek, mint például az ausztrál Sydney–Hobarthoz hasonló, szintén több száz résztvevős Key Largo regattának.
A rendezvény előtt egy gyorsétterem parkolójában öltöztem át a lehető legjobb ruhámba, világos hosszúnadrág, galléros póló, és attól féltem, hogy rettenetesen alul leszek öltözve. Csak akkor engedett a szorítás, amikor Michael nagy és kellően elegáns kocsijából szinte teljesen hasonló felszerelésben lépett ki. Meg is említettem neki a közben már elmúlt aggodalmamat, mire megnyugtatott, hogy itt nem a ruhájától lesz jó vitorlázó valaki… Ez az egész klubra jellemző. Érdekes volt figyelni a kontrasztot, ahogy a drága, csillogó luxustermekben, a puha, vajbőr fotelekben, bárpultoknál szétszóródó laza, napszívott, szinte kopottasan sportos öltözetű klubtagok fesztelenül társalogtak.
Michael Duvall a Hillsboro Inlet Sailing Club versenyzésért felelos igazgatója
A nagygyűlés kezdete előtt Michael bemutatott a vezetőségnek és a szervezőknek, akik jó amerikai szokás szerint kis kitűzőt írtak a keresztnevemmel, meg hogy újságíró Közép-Európából, majd felírtak a kiemelt vendégek listájára. Ennek a jelentését ekkor még nem sejtettem, később aztán az elnök a megnyitóbeszéde végén megkért, hogy álljak föl (kb. 300 ember előtt), bemutatott, kérte, hogy érezzem jól magam, majd a teljes tagság szintén amerikai módon udvariasan megtapsolt. Utánam még két másik vendég is hasonló sorsra jutott.
Michael, látva zavaromat, megígérte, hogy több meglepetés ma már nem fog érni, a korai sötétedés miatt majd holnap mindent megmutat. Az este folyamán a klub gazdasági igazgatója elszámolt a tavalyi év költségvetésével, ami felért egy magyar középvállalat éves büdzséjével, majd Michael ismertette az évi verseny-programot, kb. 20 tengeri nagyhajós regattát, a pályaversenyektől a több száz mérföldes túraversenyekig, versenyszabályzat-változásokat és néhány új tag felvételét, majd ismét felállítás és taps…
Másnap délelőtt a klub menedzsere fogadott minket, de néhány udvarias mondat után teendőire hivatkozva elviharzott. Az ismerkedést a kikötővel kezdtük. A közel nyolcvan férőhelyes, cölöpös rendszerű marina nem sokban különbözött egy balatonitól, hacsak abban nem, hogy itt a hajók közel fele 70 és 100 láb közötti, motoros és vitorlás vegyesen, a többi pedig 30 – 50 lábas, „puritánabb” felépítésű motoros hajó (powerboat). Az egész objektum fekvése kiváltságos, mert egy nagyhajók számára is jól használható vízi folyosó közvetlen kapcsolatot teremt az óceánnal. A csatornákat keresztező, felnyitható hidakból is csak kevés hátráltatja a gyors kijutást. (A városi dugók zömét ezek okozzák.)
A szolgáltatás teljes körű, ami magában foglalja a hajók minden beérkezés utáni külső és belső takarítását, feltankolását (az üzemanyagot havonta leszámlázzák), egyszeri daruzást, algátlanítást, műszaki állapotfelmérést (motor, kezelőszervek, hidraulikák stb). Megkérdeztem, mennyi az éves tagdíj, amire azt válaszolták, hogy ilyen kérdéseket nem szoktak feltenni, ez annyira privát ügy, hogy még egymásét sem tudják, de ez itt nem is érdekel senkit. A belépő tagok személyesen állapodnak meg a vezetőséggel hajóméret, -típus, szerviz- és a létesítmény egyéb lehetőségeinek kihasználása szerint. A bejutás nagyon nehéz, így azt gondolom, alkudozásról nemigen lehet szó… Eddigre át is értünk a sportkomplexumba, ahol tíz világított teniszpálya, két kisebb és egy 50 m-es medence, valamint egy golfpálya segít regenerálódni. További programlehetőségek színtere a parkban a hatvanas években épült főépület, ahol wellness- és fitneszközpont, egy grillbár, egy 300 fős étterem saját konyhával, bár, rendezvényterem, klubszobák, biliárdszoba, könyvtár, a vezetőség irodái kaptak helyet.
A környék érdekessége, hogy a klubból kiszorult közép- és felsőosztály házai is mind megközelíthetők egy elsőre bonyolultnak tűnő csatornarendszeren. Térképről nézve átlátható és logikus, de néhány tucat simán eltéveszthető kanyart le kell írni az óceánig. Úgy parkolnak a házak előtt a 10-20 méteres hajók, mint egy átlag kertvárosban, csak az útburkolat konzisztenciája tér el a megszokottól.
Az óceán felé tartó vízi utak végén a hatalmas part menti szállodák és kondomíniumok zárják el a kilátást. A mérföldeken át futó, vakítóan fehér homokstrandok, a több száz méter hosszan benyúló mólókra esténként horgászni összegyűlő, afrikai és ázsiai bevándorolók által keltett különleges hangulat, az egymáshoz simuló felhőkarcolók végeláthatatlan fala mögött pezsgő forró éjszakai élet már egy másik floridai világ…
Az az elcsépelt frázis, hogy „Amerika a lehetőségek országa”, tágabban azt is jelentheti, hogy ami nem ütközik az egyébként szigorú törvényekbe, az megtehető. Ez az elképesztő szabadságfok igaz a vízi sportokra is. Amihez kedvük van és megtehetik, azt ők fizikai és anyagi kondícióik szerint meg is teszik. Olyanok, mint a levegő, teljesen kitöltik a rendelkezésükre álló teret. (Abban a kevés vákuumban, ami még létezhet, az őrült találmányembriók egyelőre hibernálva várják az agyamentek újabb generációit…) A következő számban ezeket tesszük górcső alá. Megnézzük, mennyire hasonlóak, vagy néha mennyire mások, mint mi az öreg kontinens közepén.
Képgaléria:
