Dr. Kollár Lajos a vitorlázással édesapja egyik barátja, a vitorlázókörökben legendás személyiségnek számító Solti Laci bácsi révén került kapcsolatba – ő az a nevezetes ember, akinek emlékét a fonyódi Port Lacaj név őrzi. 1957 óta – azaz gyerekkorától – kapcsolata van a vitorlázással. Részt vett a kikötő építésében – mindkettőében, hiszen a mai Lacajnak volt egy korábbi változata is. Azokhoz tartozik, akik kijárták a magyar vitorlázás hőskorának iskoláját: sokakhoz hasonlóan az adott keretek között sok leleménnyel maga építette, gondozta azt a vitorlást, amelyet éppen használhatott. Első saját hajója, mint annyi sok embernek, természetesen kalóz volt – Maugli névvel, aztán jött a Tatus nevű 25-ös jolle, amelyet sok munkával felújított. Később a vitorlást eladta Martin Janónak, és Kenedi István közreműködésével épített egy új műanyag 25-öst, mint mondja, „Pécsett, a diófa alatt”. (A vitorlás máig is fut, Gonosz néven.) 1980-ban aztán jött az életre szóló váltás: megvette a legendás Tabu 40-es cirkálót. Abból az alkolomból beszélgettünk vele, hogy néhány hete többek felkérésére úgy döntött, hogy jelölteti magát a Magyar Vitorlás Szövetség elnöki posztjára.

 

 

Ahová csak nyúltunk, korhadt rajta minden, így aztán természetesen beleszerettünk – mondja Kollár Lajos, akit persze a vízen mindenki csak „Totya” néven ismer. Az első szezonban vízre tettük a Szövi-kikötőben, és ahogy kell, annak rendje-módja szerint el is süllyedt, hiszen palánkos fahajó volt. Aztán bedagadt, és az első évet nagy boldogan végigvitorláztuk. Szezon végén Fonyódra került, és ott ismét nekiláttunk a hajó felújításának. Csak persze ez már egy másik nagyságrend volt, de jómagam és barátaim imádtuk ezt a munkát, és most is azt gondolom, hogy a vitorlázásnak meghatározó része a hajóval való törődés. Egy hajó nevű tárgy akkor lesz a tiéd igazán, ha minden porcikáját ismered…
– Pécsi lakosként gyermekkoromban az akkori közlekedési viszonyok között megoldhatatlan volt, hogy versenyezhessek, ezért az alapok kimaradtak, viszont Laci bácsitól mindent meg lehetett tanulni a Balatonról és a hajózásról. Versenyezni csak később, 25-ös Jolléval kezdtem. A Tabuval aztán rendszeresen indultunk, és bármily hihetetlen: a csapat 1980 óta nem változott, ugyanazok a tagok jelentik ma a Tabu Sailing Teamet, mint a kezdetkor. Szerintem ez csodálatos. A tradíciók egyébként is fontosak számomra, ezek adják a dolgok lelkét.
– Egy interjúban eléggé kritikusan szóltál a honi vitorlázás morális alapjairól…
– Ha jól emlékszem, valami olyasmit mondtam, hogy manapság mintha ez a gyönyörű sport szinte csak az újgazdagok privilégiuma lenne. Olyat is tapasztaltam már, hogy valaki megvette a hajót, és jószerével nem is töltött vele vízen egyetlen percet sem. Mégis ő az, aki a vitorláskesztyűt evés közben se veszi le. Divat lett a fedélzeten vagy a klubban tartani munkaebédet, tárgyalást. De hogy fel is lehetne szedni a horgonyt, kimenni a vízre és élvezni mindazt, amit csak a Balaton, a hullámok és a szél adhat…
– Híres könyvében Csíkszentmihályi Mihály a „flow” érzés egyik jellegzetes állapotaként írja le a vitorlásélményt.
– Természetesen igaza van, a mi sportágunk tényleg ilyen, elárad benned a boldogság és a harmónia érzése, amikor vitorlázol. De erre csak annak van esélye, aki érti-érzi a sportág lényegét, például a tradíciók fontosságát és egyes viselkedési normák szerepét. Ezek adják a dolgok kohézióját. Ha pedig végiggondolom eddigi életemet, akkor arra kell rájönnöm, hogy a vitorlázás jelenti a gerincet, amelyre felépült minden. Az orvoslás is. A műtőben az operatőr, a hajón a kormányos hozza meg a döntéseket. Azonban jó asszisztensek és jó manschaft nélkül nem lehet sikeres munkát végezni. A vízen több barátom van, mint a szakmában. Itt most példálódzó felsorolásnak kellene következnie, de nem teszem, mert félek, hogy valakiket kihagynék a hosszú
listából.
– Mit gondolsz a Magyar Vitorlás Szövetség szerepéről?
kollardr 05– Legfőképp azt, hogy egyetlen pillanatra se feledjük: a szövetség társadalmi szervezet. A kluboknak és benne a vitorlázóknak van szövetsége, és ez nem fordítható meg. Ez nem egy nagyvállalat, ez nem cég, amelyet ipari módszerekkel kell irányítani. Nem abból áll a szerepe, hogy felvesz és kirúg embereket, és felülről vezényli a folyamatokat. Ez egy szövetség, amelynek persze szüksége van a precíz, pontos és átlátható gazdálkodásra, vagy éppen a minőségbiztosításra, amelyről manapság más összefüggésben olyan sokat beszélünk. De nem feledhető a lényeg: egy nagyszerű szabadidős tevékenységről van szó, magatartás-, sőt életformáról, és ezt nem lehet hatalmi helyzetbe helyezkedve irányítani. A jelenlegi vezetés erényei közé sorolom, hogy gazdálkodási szempontból megpróbáltak egy korábban főként a szokásjogon alapuló áttekinthetetlen rendszert racionalizálni. Ám közben elveszni látszik a lényeg: a hajózás és a vitorlázók érdekeinek képviselete.
– Az elmúlt egy évben érzékelhető vita támadt a szerepfelfogást illetően a nagyobb klubok és a szövetség között. Te hogyan látod ezt a kérdést?
– Sajnos azt látom, hogy huszonhárom évvel a rendszerváltás után még mindig a szocialista örökséggel sodródunk. Akadnak, akik most is egyfajta hatalmi centrumként képzelnek el egy sportszövetséget. Ezt most már le kellene bontani, és felépíteni egy olyan szervezetet, amely megtanul szolgálni, érdeket képviselni. Nem lehet puszta öncél a szervezetszerű működés. Ez csak szükséges feltétele a szolgálatnak.
– A vitorlázó – ha egyáltalán tartozik valamilyen szervezethez – elsősorban a klubon keresztül kapcsolódik a vitorlástársadalomhoz, azaz a klubhoz van elsősorban köze és nem a sportági szövetséghez. És ma az látszik szerte a világon, hogy a vitorlázás klubszintű tevékenység. A jól működő klubok rendezik a sportág legfontosabb rendezvényeit az olimpiai osztályoktól kezdve az Amerika Kupáig.
kollardr 10– Voltak pozitív fejlemények az utóbbi években. Néhány klub megerősödött, a tagok, illetve a tulajdonosok anyagi erejére alapozva, jelentős utánpótlásprogramok indultak el, és egyre többször világversenyek megrendezését is vállalták. Ez egy fontos és biztató fejlemény, amely támogatandó. Külföldi példák sokasága bizonyítja, hogy a vitorlázás rendezvényeit a kikötői regattáktól kezdve egészen a csúcstechnológiás versenyekig klubok szervezik, természetesen más szervezetekkel együtt és persze jelentős szponzori háttérrel. Ma idehaza úgy fest a helyzet, hogy a klubok és a szövetség gyakran egymással küzdenek meg a szponzorokért. A szövetség szerintem teljesen felesleges energiákat pazarol rendezvényszervezésre, ami persze kényszerpálya, mert az ebből származó esetleges haszonból finanszírozza saját maga működési költségeit. Számba vette már valaki, hogy milyen energiákat köt le például a Kékszalag szövetségi rendezése? Ez jó esetben bevételt hoz, de közben alig marad másra erő.
– El tudod képzelni, hogy alapvetően megváltozzon ez a szisztéma?
– Természetesen igen! Kisebb és hatékonyabb szervezetet képzelek el, amelynek anyagi alapjait a klubok tagdíja jelenti. Vegyük tudomásul, hogy nem állami feladat egy szövetség eltartása. A szövetségnek van viszont feladata az olimpiai vitorlázásban, az edzőképzésben, vagy az utánpótlás-nevelés feltételeinek javításában. Erre az olimpiai sportfinanszírozási rendszerből kell anyagiakat biztosítani. Még egyszer mondom: a működésnek valamit szolgálnia kell, nem lehet öncélú. Nyilvánvalóan a klubokat kell helyzetbe hozni, mert erősödésük az egész sportág érdeke. Nem tudom eléggé hangsúlyozni aztán azt sem, hogy a világon mindenütt önkéntesek ezrei dolgoznak az adott sportágért. Most nem a londoni olimpia több tízezres segítőire gondolok, hanem a mindennapokra a kikötőkben. A klub ehhez ad ideális keretet: a klubért lehet társadalmi munkát végezni – mert abban én is szereplő vagyok –, egy fejünk felett lebegő szövetségért ez már bonyodalmasabb. Főleg, ha az hivatalszerűen működik. És azt sem titkolom: szeretném, ha a szövetség működésének centruma a Balaton lenne. Az információs technológia mai szintjén ez semmiféle gondot nem jelenthet. Viszont üzenetértékű lenne.

 

Portré
Dr. Kollár Lajos 65 éves, Pécsen szerzett orvosi diplomát. Sebészként dolgozott, és már igen fiatalon, negyvenes éveinek közepén egyetemi tanári kinevezést kapott. Tizenöt évig volt a Pécsi Érsebészeti Klinika vezetője, majd az egyetemi klinikai központ főigazgatójaként tevékenykedett. Több szakmai szervezet, tudományos egyesület tagja: a Magyar Haemor-heológiai Társaságnak hat évig volt elnöke, a Magyar Sebész Társaság Dél-dunántúli Szekciójának elnöke, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaságnak pedig főtitkára, majd két cikluson keresztül elnöke. Jelenleg az érsebészeti szakmai kollégium háromfős tagozatának tagja, országos szakfőorvos. S ami a mi szempontunkból fontos: vitorlázó, a Magyar Vitorlás Szövetség Nagyhajós Bizottságának tagja, a 40-es cirkáló osztály kapitánya.

 

Képgaléria: