Szöveg és kép: Csicsely Tamás
Június végén váratlan és izgalmas üzenetet kaptam: régi barátom írt, hogy egy 47 lábas katamaránnal hajózik éppen a Földközi tengeren, és ha kedvem van hozzá, csatlakozhatok az útjuk utolsó szakaszára, Szicíliától a görög szigetekig csatlakozhatok. Azonnal igent mondtam. Ügyeimet átszervezve lázas pakolásba kezdtem, előkerestem minden létező vitorlás felszerelésemet, és vettem gyorsan egy repülőjegyet.
Portopalo, négy család városa
Néhány nap szicíliai barangolás után Portopalo di Capo Passero-ban, Szicília majdnem legdélebbi csücskén vártam a hajót. Portopalo álmos kis halászfalu, amelyről húsz évvel ezelőtt még senki sem tudott, csak a közeli nagyvárosból, Cataniából jártak ide pihenni néhányan. Feltűnt, hogy a családnevek és a keresztnevek is gyakran ugyanazok a házakon. Mint megtudtam, nagyjából négy család leszármazottjai élnek itt, főként halászatból és az utóbbi években vendéglátásból is. Manapság a falu lélekszáma nyaranta a többszörösére nő, ez az előszezonban szerencsére még nem látszott. Kérdésemre, hogy a néhány étterem közül hol találok friss halételeket, a szállásadóm nagyot nevetett. Itt mindenki halászik, nem kérdés, hogy a friss fogásokat szolgálják fel esténként a vendégeknek.
„Portopalo álmos kis halászfalu, amelyről húsz évvel ezelőtt még senki sem tudott, csak a közeli nagyvárosból, Cataniából jártak ide pihenni”
Portopalo utcaképe: mint megtudtam, nagyjából négy család leszármazottjai élnek itt, főként halászatból és az utóbbi években vendéglátásból is
VM-kisokos: A szicíliai konyha eltér a horváttól és az olasztól is, tartalmasan, ízesen, de mégis könnyedén készítik el a tengeri ételeket. A reggeliről ez már nem mondató el, az itt tradicionálisan fogyasztott édes aprósütemények, bár finomak, nagyon cukrosak és nehezek.
Hajólesen a kikötőben
Kávémat és „szicíliai reggelimet” fogyasztva kaptam a hívást, hogy hajóm közeledik, indulnom kell. A falucska régi kikötőjébe érve kíváncsian fürkésztem a várva-várt katamaránt.
Portopalónak modern marinája nincsen, az öbölben épült kikötőben kisebb-nagyobb halászhajók horgonyoztak csak. A hajók között manőverezve kisvártatva feltűnt egy apró dingi, nagyon mosolygó legénységgel, a háttérben pedig egy nagy fehér hajótest. Megjöttek hát.
Ilyen a tipikus szicíliai tengerpart: pálmafák sehol, a homok tele van kisebb-nagyobb kövekkel – de a panoráma csodás!
A 47 lábas katamarán fedélzetére érve elsőként a méretek nyűgöztek le. A hajó életterei és felszerelései is mutatták, hogy ez tényleg egy óceán átkelésre is alkalmas úszó lakosztály. Charter kivitel lévén a teljesen felszerelt konyha, szalon és külső pihenőrész mellett négy kabin állt a rendelkezésünkre, külön fürdőszobával és wc-vel. Szerencsére saját kabint kaptam és kényelmesen elfértünk mindenütt. A csapat egy félig görög, félig német kapitányból, és a magyar, osztrák, argentin legénységből állt. A bemutatkozás után kapitányunk jelt adott az indulásra, a súlyos csörlővel felhúztuk a horgonyt és elhagytuk Portopalo kikötőjét. Görögország felé 379 tengeri mérföld állt előttünk, ami nagyjából 700 kilométernek felel meg.
Köszöntés a fedélzeten
Mivel a katamaránoknál erősebben jelentkezhet, indulásom előtt tanácsokat kértem a tengeribetegséggel kapcsolatban. Volt, aki gyógyszert, más B vitamint javasolt, egy kedves ügyfelemtől pedig profi mágneses karkötőt is kaptam. A tanácsokban egy közös pont volt: étkezzek könnyedén és az első napokban semmi esetre se igyak alkoholt. Ehhez képest, amint a tengerre kifutottunk, a csapat egy kiváló, jéghideg olasz prosecco-val köszöntött. Hát ki tud ennek ellenállni? Bár a szabályt azonnal megszegtem, az igazi tengeribetegség szerencsére elkerült. Valószínűleg ebben közrejátszott az is, hogy az összes fenti technikát egyszerre alkalmaztam, és hogy az elején szerencsére – vagy sajnos – nagyon gyenge szelünk volt. Mindenesetre megúsztam egy kis émelygéssel.
A csapat egy kiváló, jéghideg olasz prosecco-val köszöntött a fedélzeten. Ki tudna ennek ellenállni?
VM-kisokos: A katamaránok imbolygása teljesen más, mint az egytestű hajóké. Már kis hullámzásban is jelentkezik egy négy irányból folyamatosan változó mozgás, ezért az egyensúlyközpontnak jóval nehezebb alkalmazkodni hozzá.
A nagy kékség felett
A nyílt tenger csodálatos. Portopalót elhagyva nagyjából négy órán keresztül láttuk még a szicíliai partokat, eddig volt térerőnk is. Ezután nem maradt semmi más, csak a víz körös-körül. Térkép szerint itt találkozik a Jón és a Földközi tenger.
Kora délután megálltunk fürdeni. Több kilométernyi vízmélységgel alattunk a horgonyzás szóba sem jöhetett, egyszerűen csak lehúztuk a vitorlákat, leállítottuk a motort, és a biztonság kedvéért bedobtunk egy jól rögzített mentőpatkót. Bár hajóról fürdeni mindig nagyon jó, a nyílt tengeren teljesen más élmény. A búvárszemüvegen át lenézve láttuk a hajótest mellett a vízbe becsapódó napsugarakat, amik sávokban világos kékké festették a felső rétegeket, majd elvesztek a lenti, sötétebb kékségben. Olyan volt ebben a kellemesen meleg kék vízben lebegni, mintha nem lett volna tér és idő. Azt hiszem, ez életre szóló hajós élmény.
„Olyan volt ebben a kellemesen meleg kék vízben lebegni, mintha nem lett volna tér és idő”
Biztonság a fedélzeten
Az indulás után komoly felkészítést kaptam arról, mire ügyeljek útközben. A katamarán méretei, szerelvényei, és kötélzete is mutatták, hogy komoly erőhatásokra tervezték őket, itt egyedül, kézi erővel nem lehet semmit megoldani. Az egyszerű manőverek is alapos előkészítést igényeltek, minden takkváltást, vitorlaállítást a legénység összehangolt munkájával, az erőhatásokat a lehető legjobban uralva végeztünk el.
A kormányállásban kétóránként váltottuk egymást, ilyenkor a kormányos feladata a horizont és az irány figyelése volt. A fedélzet rendben tartása és a szokásos kötélrend mellett fokozottan vigyáznunk kellett arra is, hogy éjszaka, főként egyedül, ne kockáztassunk semmilyen – egyszerűnek tűnő – műveletet sem, ami vízbe eséssel fenyegethet. Mert mire a legénység ezt észlelné, szinte lehetetlen, hogy megtaláljanak minket. A biztonsági rendszerek működését is részletesen átvettük. Közben a hajó haladt, a legénység tésztát gyúrt és kenyeret sütött.
Holdfürdőzés és csillag-les
A nyílt vízen estére lehűlt és párás lett a levegő, a fedélzet is vízben úszott. Friss kenyeret, sajtot és guacamole-t vacsoráztunk, közben néztük a naplementét. Ahogy a Nap eltűnt a hajó mögött, lassan koromsötét lett, és körben csillagok jelentek meg, egészen aprók is. A Holdfelkeltéig, bármerre néztünk, a horizont fölött mindenütt csillagokat láttunk. A városok fényszennyezése és a magas épületek miatt ilyet ritkán látni.
Hajónkat autopilot irányította, és az AIS (Automatic Identification System) rendszeren a közeli, nagyobb hajók látszódtak
A hajónk elején, a két katamarán test között kifeszített napozóháló ideális hely volt a csillagvizsgálásra. Egyúttal azt is észrevettük, hogy az első navigációs fényünk kontakthibás, ezt meg kell majd javítanunk.
Éjszakai műszak
Hajónkat autopilot irányította, és az AIS (Automatic Identification System) rendszeren a közeli, nagyobb hajók látszódtak, a radarunk viszont nem működött. A nappal, tiszta időben akár 6-8 tengeri mérföldnyi látótávolság drasztikusan lecsökkent, így a kisebb halászhajókat csak a fényeikről lehetett volna felismerni. Az AIS rendszer számomra újdonság volt, sokat tanulmányoztam. A fedélzeti műszer mutatta az irányt, összesítette a szél, mélység, sebességmerők adatait, és kalkulálta a várható érkezést is. Az első magányos éjszakai műszakban (és később is) jó szórakozást jelentett a közeli tankereket és teherhajókat figyelni a kijelzőn. A legnagyobb hajó 362 méter hosszú volt!
„jó szórakozást jelentett a közeli tankereket és teherhajókat figyelni a kijelzőn. A legnagyobb hajó 362 méter hosszú volt”
Vitorlát szélbe!
A váltás után elégedetten tértem nyugovóra, a motor csendes zúgására aludtam el, az éjszaka nyugalmasan telt. Későn ébredve, a fedélzeten nagy mozgolódásra lettem figyelmes. Kiderült, hogy a szél délelőttre változott, erősödött is, és majdnem tökéletes hátszelünk lett. A kapitány a bliszter felhúzása mellett döntött. A bőszeles vitorlák felhúzása komoly összmunkát igényel, pláne ilyen méretben. Egyikünk a felhúzókötelet kezelte, ketten az oldalsó shotokat fogtuk, a kormányos pedig motorral segített irányban tartani a hajót. Figyelnünk kellett rá, hogy a szelet tökéletesen hátulról fogjuk be és egyenletesen húzzuk fel a vitorlát. A művelet jól sikerült, és a bliszter látványosan szelet fogott és elkezdte húzni a hajót. A szél estig egyenletes maradt, a motort végre leállíthattuk és csendben hajóztunk tovább Görögország felé.
(folytatás a Vitorlázás Magazin 2019/6-os számában)
