Szöveg és kép: Csicsely Tamás

Három napig hajóztunk a Jón-tengeren, útban Görögország felé. A nyílt vízen másként telik az idő, jobban összemosódnak a nappalok és az éjszakák, a ciklikus ismétlődések kimozdítottak a szokásos életritmusunkból. Folyamatosan úton voltunk, hol vitorlával, hol motorral, két óránként váltva egymást a kormányállásban.

Kialakult rend szerint keltünk fel és tértünk nyugovóra, napközben rendben tartottuk a hajót, elvégeztük a fedélzeti munkákat, javításokat, főztünk, és amikor nem volt feladatunk, ki-ki saját kedve szerint foglalta el magát. Fürödtünk, napoztunk, olvastunk, és gyakran előkerültek a társasjátékok is.

Száradnak a ruhák

Útközben a mosás volt az egyik legvidámabb elfoglaltság. A hátsó zuhanyplatformra kucorodva, hullámzástól függően közepesen vagy erősen kapaszkodva, egyéni vérmérséklet szerint betojva gyömöszöltük a ruháinkat egy fehér vödörben. A mosáshoz tengervizet és környezetbarát mosóport, az öblítéshez pedig édesvizet és a zuhanyfejet használtuk.

A helyet jól megválasztva, hogy se a katamarán szerelvényeinek, se a legénységnek ne legyen útban, erős csipeszekkel teregettük ki a mosott ruhát. Bár a szél és a napsütés gyorsan megszárított mindent, ha valamit véletlenül éjszakára kint felejtettük, reggelre újra csurom vizes lett a lecsapódó párától.

Vissza a civilizációba

A szicíliai indulás óta nem volt térerőnk. Nem voltunk elérhetőek és nem tudtunk hívni senkit, nem tudtuk okostelefonokkal elütni az időt. Az első estén fiókba kerültek a „haszontalan” készülékek, csak kapitányunk nézte meg időként a lementett időjárás-, és szél-előrejelzéseket. Úgy tűnt, a telefonjaink nélkül valahogy jobban jelen vagyunk a pillanatban, többet beszélgetünk, nyitottabbak vagyunk egymásra. A kütyük hiánya hasonló nyugalmat és szabadságot hozott, mint amit elvonulásokon tapasztaltam korábban.

Az idill nem tartott sokáig, a harmadik éjszakán, a görög partoktól 4-5 órányira kezdett visszatérni a térerő, és a reggelinél már mindenki a telefonját nyomkodta, e-maileket és közösségi oldalakat böngészett.

Föld a láthatáron

Háromszáz tengeri mérföld volt mögöttünk, amikor újra szárazföldet láttunk. Azaz, hogy csak láttunk volna, mert Görögország partjai felé közeledve olyan súlyos, sűrű szürke köd fogadott minket, hogy a hajó orráig is alig láttunk el. Korábban végig napsütéses, tiszta időnk volt, az éjszakai műszakom is csillagfényben telt még. Megfogadtam, hogy ezúttal korán felkelek és megnézem a napfelkeltét, amiről a reggeli kormányosunk csodákat mesélt.

Sajnos a köd miatt lemaradtam róla. Néhány órával később viszont, amikor a felszálló ködből előtűntek a Peloponnészoszi-félsziget sziklái, a látvány mindenért kárpótolt.

Tudta? A Peloponnészoszi-félszigetet a török hódoltság idején Moreának nevezték, a helyiek még ma is használják ezt a nevet.

Kikötés

A Peloponnészoszi-félsziget délkeleti csúcsának közelében lévő Kythira szigete volt az első görög célpontunk. Késő délután lett, mire behajóztunk Kapsali városka álmos kikötőjébe. A kikötőhöz közeledve összehangolt munkával lehúztuk a vitorlákat, kiraktuk a jókora puffereket, és kikészítettük a szükséges köteleket is.

A tenger felől még nem láttuk, hogyan fogunk kikötőhelyet találni a 47 lábas katamaránnak, de közelebb érve megnyugodtunk. A tavernákkal körbevett öbölben mindössze három nagyobb hajó ringatózott horgonyon, a parthoz kötve is néhány halászbárka állt csak, így akadt bőven szabad kikötőhely. Úgy döntöttünk, hogy horgonyzás helyett a móló mellé, párhuzamosan kötünk ki. Az erősödő szél igyekezett lefújni minket, mindkét motorra szükségünk volt, hogy irányban tartsuk a hajót, de a manőver sikeresen zárult. Összemosolyogtunk: átértünk hát a tengeren.

Formaságok görög módra

Kapitányunk a szabályok szerint, egyedül szállt ki a bejelentkezéshez. Nemzetközi vizekről érkeztünk, így a legénység hivatalosan csak akkor léphetett volna a partra, ha a crewlist és az útlevelek alapján a kapitány már regisztrált minket. Többnyelvű tájékoztató és görög zászló is figyelmeztetett az államhatárra.

Bár kötelezettségeinket komolyan vettük, a harmincöt fokos délutánban senkit se találtunk a kikötőben. A rendőrség és a vámhivatal irodája is zárva volt, igazság szerint úgy tűnt, mintha nem is lenne egyáltán használatban. Hosszas keresés után előkerült egy álmos görög vámtiszt, és közölte, hogy amíg elvámolni való árunk nincsen, őt a legkevésbé sem érdekli, hogy kikötöttünk, intézzük a rendőrséggel a papírokat. Mivel a rendőröket nem találtuk, tavernákat viszont annál többet, a legközelebbi felé vettük az irányt és jéghideg Alfa sörökkel koccintottunk az érkezésre.

Kythira

Kythirát a mitológiában Aphroditének, a szerelem istennőjének tulajdonítják, csak hajóval vagy komppal megközelíthető sziget, így fejlődő turizmusa ellenére még őrzi autentikus jellegét. Kapsali éttermeiben főként görögök ültek, és érezhetően lassú tempóban telt az idő. A szigeteken nem siet senki sehova.

A városka azonnal rabul ejtett minket, és a kellemessé váló esti lehűlésben a felfedezésére indultunk. Elsőként egy Lada Nivába botlottunk. Hogy kerül az orosz gépjárműipar legendás terepjárója egy eldugott görög szigetre? Rejtély.

VM-kisokos: Kythira hivatalosan a Jón-szigetekhez tartozik, bár elég messze fekszik a csoport többi tagjától. Évszázadokig tengeri útkereszteződés volt, stratégiai jelentőséggel.

Mozog a föld

Furcsa volt ennyi idő után újra szárazföldön állni, és idő kellett az egyensúlyközpontunknak, míg megszokta a változást. Eleinte lassú katamarán-tempóban imbolygott minden. Hogy kisétáljuk magunkból a „manőver-söröket”, bejártuk a kikötőt, és a vadregényes növényzetben felkaptattunk a város tetejére, a Szent János sziklatemplomhoz is.

A kövekbe vájt, hófehérre meszelt, háromszáz éves, apró templom a mai napig használatban áll. Kertjéből megcsodáltuk a panorámát, a kikötőben pihenő katamaránt és a távoli horizontot, ahol reggel még mi is hajóztunk. Büszke voltam a csapatra.

Éhesen és álmosan sétáltunk vissza a tavernákhoz. Mivel kapitányunk folyékonyan beszéli a nyelvet, a helyiek az átlagosnál is nagyobb görög vendégszeretettel fogadtak bennünket. Tintahalat vacsoráztunk és a helyi macskától is elköszönve korán nyugovóra tértünk a hajóban. Jól esett végre végigaludni az éjszakát hullámok, készenlét és hajnali műszak nélkül.

Hitra-barlang

Reggelre sem kerültek elő a kikötői rendőrök, így eloldoztuk a köteleket és kihajóztunk Kapsali kikötőjéből. Korán kellett indulnunk, hogy a sziget legszebb természeti csodáját, a Hitra-barlangot még a turistahajók érkezése előtt megcsodálhassuk.

VM-kisokos: A Hitra-barlang csak vízi úton érhető el. A zegzugos, kékvizű barlangegyüttes egykoron kalózok rejtekhelye volt, a monumentális sziklák között kanyargó lagúnák ideális búvóhelyek voltak.

A katamaránt biztonságos távolban lehorgonyozva, a bocicsónakban, fényképezőgépekkel és búvárszemüvegekkel indultunk a felfedezésre. Közelebb evezve elképesztő látvány tárult elénk: a néhol négy-öt méter magas, keskeny sziklacsarnokokban ragyogó kékké varázsolta alattunk a tengert a napsütés, és a fenéken finom szemcséjű, világos homok tükrözte vissza a fényt. Ahová csak befértünk a csónakkal, beeveztünk, a többit pedig úszva térképeztük fel. Mire az első turistahajók befutottak, már felfelé húztuk a horgonyt.

A barlangi kalandok után elhagytuk Kythira szigetét és folytattuk utunkat Milos felé. Az előrejelzések időjárás-változást, 35 csomós viharos szelet és nagy hullámokat jósoltak.

(Folytatjuk. Az utazás első részét itt olvashatja.)