A Queen Mary 2 nyerte a világ talán legkülönösebb hajóversenyét, a The Bridge Transatot, amelynek keretében a világ négy leggyorsabb trimaránja próbálta megverni az utasszállítót Franciaországból New Yorkba tartva. Cikk a Vitorlázás Magazin augusztus 23-án megjelenő 2017/4-es számából.
Szöveg: Simon István, Fotó: DPPI
Mi lenne, ha összeengednénk a világ leggyorsabb vitorlásait az egyik leggyorsabb utasszállítóval egy kis versenyre az Atlanti Óceánon keresztül? – töprengtek el a világ talán legkülönösebb versenyének kiagyalói. Az ötlet megfogant, sikerült tető alá hozniuk a futamot a legfürgébb trimaránok és a Queen Mary 2 között. És hogy neve is legyen a gyereknek, ráfogták az egészre, hogy arról emlékeznek meg vele, hogy éppen 100 évvel ezelőtt rengeteg hajó tette meg ezt az utat az Egyesült Államokból Franciaországba. Azért, hogy segítsenek az Antantnak megnyerni az első világháborút. Az első éppen június 26-án kötött ki Saint Nazair-ben, fedélzetén az első 14 700 amerikai katonával – akiket csaknem kétmilliónyian követtek még. Így aztán éppen ezen a napon rajtolt el a mezőny parádés ünnepség közepette.
A rajt tényleg látványos volt. A 345 méter hosszú, 79 ezer tonnás vízkiszorítású utasszállító a francia trimaránok gyűrűjében vágott neki a több mint háromezer tengeri mérföldes távnak. Ellenfelei között a világ leggyorsabb vitorlásai vonultak fel. Ott volt Francois Joyon az IDEC Sporttal – jelenleg ő tartja a Jules Verne Trophy, vagyis a föld megkerülésének rekordját 40 napos és 23 órás eredményével. Igaz, ezt a mezőny másik „nagyágyúja”, Thomas Coville is majdnem megcsinálta – méghozzá egyedül: a Sodebo Ultim’-mal alig nyolc és fél nappal ment rosszabbat, mint Joyon a csapatával! A MACIF-fal induló Francois Gabart is „egykezes specialistának” (is) számít. Ő is nagyon komoly eredményeket ért már el: megnyerte például a 2016-os Transat-versenyt és a 2012–2013-as Vendée Globe-ot. A negyedik vitorlás, az Actual legénységét pedig a 2016-os Transat harmadik helyezettje, Yves Le Blevec dirigálta.
A hajók teljesítményét tekintve a vitorlások papíron nem voltak teljesen esélytelenek a világ legnagyobb és leggyorsabb utasszállítói között számon tartott Queen Mary 2 ellen, hiszen Pascal Bidégory a Banque Populiare-rel 2009-ben majdnem 1500 kilométert tett meg 24 óra alatt, ami 70 km/órás átlagsebességet jelent. Ezek az újabb hajók pedig még ennél is többre képesek, amit az is bizonyít, hogy Francis Joyon a Jules Verne Trophy keretében több órán át száguldott 80 km/óra sebességgel. Ezzel szemben a Queen Mary „csak” 30 csomós, vagyis 56 km/órás sebességgel haladhat az utasok kényelme érdekében.
Csakhogy… Ahogy már sok látványosnak szánt nagy versenyen (például a júliusi balatoni High Tech Regattán is), úgy ezúttal is bebizonyosodott, hogy a vitorlásversenyek elengedhetetlen kiegészítője a megfelelő szél. Jelen esetben a trimaránoknak tartós, egyenletes, egy irányba fújó szélre lett volna szükségük napokon keresztül. Nem volt szerencséjük.
A végeredmény nem túlságosan meglepő: több mint 700 tengeri mérföldet vert a verseny során a Queen Mary 2 a legfürgébb trimaránra, Francois Gabart MACIF-jára a Saint Nazaire–New York távon. A Queen Mary mindvégig fölényesen vezetett – még annak ellenére is, hogy egy kicsit „betévedt” a hajózási tilalom alá eső északi jégveszélyes zónába, és ezért két tiszteletkört kellett megtennie a Szabadságszobor körül a cél előtt.
Miután fő ellenfelüket hamar szem elől vesztették, a trimaránok egymással futottak versenyt. Egyfajta presztízsharc bontakozott ki közöttük a második helyért, hiszen aki nyer, az mondhatja el magáról, hogy övé a leggyorsabb hajó és a legjobb csapat. Joyon 10, Coville 15 órával Gabart mögött ért célba, míg Le Blevec két nappal utánuk.
