A Magyar Vitorlás Szövetség rendkívüli közgyűlése jóváhagyta a kikötő és parti kiszolgáló infrastruktúra megépítését Balatonfüreden – adta hírül az MVSZ honlapja.
Az MVSZ 2018. április 6-i közgyűlése arról határozott, hogy a 140 férőhelyes kikötő megépítésének kivitelezői közbeszerzési eljárásai megkezdődhetnek. A kikötőépítés ez év őszén indulhat el és várhatóan 2019-ben fejeződik be.
Látványterv – Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség
A projektcégben tulajdonosok az MVSZ nonprofit kft.-je mellett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és Balatonfüred város önkormányzata is. Balatonfüred a 200 millió forint önrész mellett a tulajdonában levő kemping területén 1,2 hektár területet bocsájt a projektcég rendelkezésére, a két szövetség pedig a GINOP 7.1.2-15 prioritású pályázatból 1,54 milliárd forinttal száll be a fejlesztésbe.
Látványterv – Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség
„2013-ban megválasztásomat követően célul tűztem ki, hogy létesüljön egy, az MVSZ kontrollja mellett működő kikötő, mely lehetőséget nyújt nagy nemzetközi versenyek, edzőtáborok rendezésére és edzőképzési feladatok ellátására, valamint a vitorlázásturizmus megismertetésére, fejlesztésére. Nagyon kevés az ilyen feladat ellátására alkalmas terület a Balaton körül. Sportágunk iránti érdeklődés töretlen, a vitorlás-élményturizmus jól prosperál. Sok egyeztetést követően nagy öröm számomra, hogy a tagság fontosnak és támogatandónak célnak tartja egy szövetségi kikötő létrehozását és tudom, hogy mennyi feladatot és felelőssége jelent ennek a fejlesztésnek a megvalósítása” – mondta el Dr. Kollár Lajos az MVSZ elnöke.