Hírek

Több mint három órát faragott az Edmond de Rothschild korábbi idejéből az eredeti pályán a Power Play.
Immár negyvenpercenként közlekednek a kompok Szántód és Tihanyrév között, mivel április elsejétől már hivatalosan is megkezdődött a 175. balatoni hajózási szezon – derül ki a Bahart Zrt. tájékoztatásából.
Elzárták a vízleeresztő zsilipet Siófoknál, amely január vége óta volt nyitva. Azonban a zsilip nem megfelelően zárt, ezért a szakemberek a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának búvárait kérték meg a víz alatti munkák elvégzésére.
A COVID-19 járvány harmadik hulláma miatt el kell halasztani a hagyományosan április elején induló versenyszezon kezdetét – közölte a Magyar Vitorlás Szövetség. Azt is kiadták, mit és hogyan szabad csinálniuk a vitorlázóknak a jelenlegi helyzetben.
Április elsején elindul a viharjelzőrendszer a nagyobb magyarországi tavakon. Ezt jelentik a különféle fokozatok, érdemes rájuk figyelni, hogy megelőzzük a bajt – számolt be róla a hirado.hu.
Továbbra is egytestű, foilos prototípus hajókkal rendezik meg a következő Amerika Kupát 2024-2025-ben, de a csapatoknak egyetlen vitorlással kell végigcsinálniuk a sorozatot. A Team UK már jelezte részvételét kihívóként, sőt nemzeti büszkeségüket félredobva a címvédő új-zélandiakhoz fordultak szakmai segítségért.
Egy hajó felújítása rengeteg energiát és pénzt emészt fel – hát még ha nem a Balatonra, hanem a tengerre szánjuk. A dolog azonban nem lehetetlen küldetés, sőt, még élvezni is lehet. Ez derül ki magazinunk korábbi főszerkesztőjének beszámolójából a világ egyik legnagyobb sorozatú vitorlásának, az eredetileg Catalina márkanéven született Jaguar 27-es újjávarázsolásának és tengeri használatainak tapasztalatairól szól.
Egyetlen győzelemre volt szüksége az Emirates Team New Zealandnek ahhoz, hogy megvédje az Auld Mugot, vagyis az Amerika Kupát. A Peter Burling kormányozta Te Rehutai szerdán végig uralta a regattát a Luna Rossával szemben, és hetedik futamsikerével  negyedszer is Új-Zélandon tartotta a világ legrégibb sporttrófeáját.