Az 50. Kékszalag minden korábbinál nagyobb érdeklődést és ezzel párhuzamosan élesebb fegyverkezési versenyt is váltott ki, mint eddig bármelyik. Ezt bizonyítja, hogy két AC45-ös is indul majd: Vándor Robiék és Kaiser Kristófék is Amerika Kupás csodahajóval neveznek.
Hírek
Vajon ez egy Finn? Azt hinnénk, hogy ezt igazán egyszerű ránézéssel is eldönteni - de a hitelesítés már más kérdés. Íme a hosszadalmas eljárás két percben!
Az eddigi leggyengébb eredményét hozta a 2017-18-as Volvo Ocean Race összetett állását vezető MAPFRE csapat számára a hetedik etap, hiszen a spanyolok csupán az ötödik helyen végeztek az Aucklandől a brazíliai Itajaiba vezető 7400 mérföldes út végén. Ebben persze komoly szerepet játszott az, hogy Cape Horn előtt meggyűlt a bajuk a technikával, hiszen szétszakadt a nagyvitorlájuk. Íme a spanyol csapat videó-összefoglalója a versenyről és a javításról!
Pár nappal a befutó után látványos összefoglalót tett közzé a Volvo Ocean Race hetedik, Aucklandből a brazíliai Itajaiba vezető szakaszáról az AkzoNobel. A harmadik helyen célba érő hollandok videójából elég pontos képet alkothatunk arról, milyen nehézségekkel is kellett megküzdeniük a csapatoknak a több mint hétezer mérföldes úton.
Kövess minket a Facebookon!

- Hatékonyság vagy trend? Influencer kampányok a gyakorlatban
- 5 titok a jobb emésztésért
- Olimpia Splendid Dolceclima 12 Wi-Fi: Kompakt légkondicionálás a tökéletes kényelemért
- Készülj a balatoni nyárra! Ne feledkezz meg a bőrödről sem!
- Fedezd fel a Balaton-felvidék csendes arcát tavasszal!
- Nyári szezon új szabályokkal – Így oldhatod meg a munkaerő-kérdést az EFO változások után
- Így teremtsük meg a balatoni naplemente nyugalmát otthonunkban
- Hogyan válasszuk ki életünk első drónját?