Szöveg: Szentandrási-Szabó Attila Fotó: SZ-SZA, Wéber Viktor

Bevallom, tartottunk ettől a „feladattól”, valamint attól, hogy megérint-e minket a „baváriás fíling”. Pedig mentünk már nagyobb hajóval is, és nem most kezdtünk vitorlázni, – kiváltképp bátyámmal, Csabával és párommal, Bogival – több mint 30 éves tapasztalattal szeljük a habokat. Számunkra a vitorlázás nem csak sport és hobbi, hanem életforma, még ha nem is kifejezetten versenyzők vagyunk. Inkább hobbiversenyzők. De mint azt tudjuk, versenyvitorlázáson kívül is van vitorlás élet, sőt igazából idehaza nagyobb is, de nem eléggé, nem annyira, mint az lehetne. Mint kiderült: félelmünk a hajótól alaptalan volt. El is mondom miért. Mert a Bavaria hajók híre az, hogy szuper kényelmes, inkább közepes és erős szeles túrahajók – márpedig gyenge szelet jósoltak. A mi hajónk, a 33 Easy túra-, illetve charter felszereltségű, azaz árbocba betekerhető gross, és rolleres fock is volt rajta. Azonban szerencsére hajó rendelkezett egy kisebb gennakerrel is, amely bő szélben remek szolgálatot tett.

A rajt előtt elkapott a hév. Pedig korábban arra gondoltam, hogy kényelmesen rajtolunk majd, kerülve a tülekedést. De annyira beleéltem magam, hogy a legjobb helyen startoljunk, amivel sikerült is a szembeszeles rajtkor a zsúfolt déli szakaszon indulni. Az elképzelés nem volt rossz. Időben rajtoltunk, de kicsit zsúfolt mezőnyben, viszont előtte igen komoly koncentrációt, helyzetfelismerést és gyors reagálást igényelt, hogy elkerüljünk minden kontaktust a többi hajóval. Tudom ilyenkor a böhöm nagy hajókkal, a fedélzeten hangoskodva számíthatunk a versenytársak menekülésére – még akkor is, ha nekik volna útjoguk –, akik mit sem sejtenek arról, hogy milyen gyakorlattal rendelkezők ülnek a hajón, ezért inkább elkerülik a koccanást. Mi azonban ezzel nem éltünk! Szabályosak voltunk, ahogy szoktuk. A verseny krajccal kezdődött az 1-es, 2-es szélben, majd egytakkos negyedre tompult Boglárig. Ezen a szakaszon kicsit hátrányban voltunk a kisebb vásznaink miatt. Sokan el is mentek mellettünk. Boglár után viszont tisztán látszott, hogy bőszeles lesz. Az szélerősség pedig nagyon változott, igencsak pöffös volt. Már előre dörzsöltem a tenyerem, hogy a bójavétel után azonnal gennakert rántunk. Révfülöpig hasítottunk is vele és hoztunk vissza pár hajót, de nem eleget. Azonban ezen a szakaszon sokat nem tudtunk tenni, mentünk amennyivel csak menni tudtunk. Persze egy-két luv-csatába belementem, mégsem engedek el hajót, pláne nem szél felett! Ebben partner volt a hajó, hiszen kellemesen irányítható volt a nagy körkormányával.

Vallomással tartozom: rengeteg hasznos dologgal felszerelt a hajó – persze a szokásos túrahajós, belső és külső extra felszereléseken túl –, ami egy sporthajón nem létezik, nem értelmezhető. Ilyen például a biminitető is, amit mi kifejezetten áldottunk a versenyen. Volt hová visszahúzódni, mikor már az ember a ronggyá égés közelében volt, vagy már azon is túl. Mert ugye mi férfiak nem kifejezetten szeretjük naptejjel kenegetni magunkat. Egy ekkora hajónak megvan a maga előnye. Személyes véleményem és tapasztalatom alapján a Balatonra 26-32 láb körüli hajó az ideális, így ez bár éppen túl van ezen a határon, de meggyőzött alkalmasságáról. A kölykök kikönyörögték, hogy jöhessenek – nem bántuk meg, hogy így döntöttük, hisz mégiscsak egy családias túrahajó ez, amit így még „életszerűbb” helyzetben próbáltunk ki –, és a gyerekekre jellemzően nem bírtak huzamosabb ideig egy helyben maradni. Így egy idő után, mint a mérgezett egerek, vagy egy megbolydult hangyaboly rohangáltak, trappolva a fedélzeten, ami nem nagyon viselte meg az 5 tonnás hajót. Ha egy könnyű sporthajón tették volna ezt a gyerekek, már egészen biztosan infarktus közeli állapotban lettem volna a hajó billegtetése miatt, de ezen elnéztem ezt nekik. Rájöttem arra is, hogy mennyire praktikus egy ekkora hajó ilyen óriási kajüttel. Ha véletlen az ember, a párjával, vagy a legénység egyik tagjával össze is kapna a fedélzeten, akkor sem jelentene ez nagy bajt, hisz a másik fél bőven elvonulhat duzzogva a hajó egyik távol eső felébe, vagy akár a kajütbe is, nem kockáztatva a gutaütést, vagy tengeribetegséget.

A versenyt megelőző napon szerencsére voltunk cukrászdában, így a révfülöpi bójavételnél a gennakerrel történő halzoláskor szaloncukrozhattunk. Pedig még messze van a szezonja! Irtó ciki volt, pláne, hogy ott fotóztak! Nem tudtunk mit tenni, röhögtünk magunkon. A spinnakerhez szokott legénység elkényelmesedett – a gennaker kezelésekor, mivel azt jóval egyszerűbb használni – de a perdülés mégiscsak odafigyelést követel. Míg a spinakker felhúzáskor szaloncukrozható (vagyis: csavarható össze) igazán, addig a gennaker felhúzáskor és halzoláskor is, mert mégiscsak át kell húzni, át kell fordulnia a túloldalra. A hosszas szerencsétlenkedés után, inkább feladtam kormányosi pozíciómat és gyorsan előre rohantam és kitekertem. A probléma megoldása után gyengülő szélben haladtunk Szemes felé. Korábban mindig irigykedtünk – pláne erős szélben – mikor mi reffelve, kint csüngünk a hajónk oldalán, küszködve az elemekkel, addig a bavariások teljes vitorlázattal, kényelmesen talpas poharazgatás közben szépen haladnak. Ezt mindenképpen ki is kellett próbálnunk, még ha most nem is volt erős szél, de az az érzés, mikor a hűtőből elővesszük a hideg innivalót, majd kitöltjük és koccintunk, az ugye sporthajósként ismeretlen szituáció.

Ritka szerencsétlenül jött össze a futam hátralévő része. Ennek ellenére élveztük a dolgot és egyre jobban szoktunk össze a hajóval. Persze mindenki kipróbálta milyen kormányozni és mindenki szeretett volna egy új menő profilképet is. Mivel a közben össze-vissza forgolódó és leálló szélben végleg tétnélkülivé vált a verseny a számunkra, így nem volt kifogásom ezellen. Sokat számít, hogy nem ismertük igazán a hajót, pedig érzem, nagyon össze tudtunk volna barátkozni, illetve rövid ismerkedésünk is előrevetít egy hosszabbtávú kapcsolatot ezzel a típussal. Viszont a beégett sporthajós gondolkodást nehezen tudtuk levetkőzni, és talán túl sokszor próbáltunk szelet keresve értelmetlenül irányt változtatni, a kormánnyal fékezve, és nagyobb utat bejárva ahelyett, hogy inkább a fizika tehetetlenségi erőire, és a lendületmegmaradásra apellálva hagytuk volna egyenesen átcsúszni a hajót a lavóron. Ez nagy tanulság volt számunkra. A Szemesig tartó, de főleg a bója előtti teljes kínlódás végleg megpecsételte sorsunkat. A forgolódó szél olyan helyzetet teremtett, hogy egy kötelező útjog megadása teljesen értelmetlen manőverbe vitt minket a lehelet erősségű szélben, ami miatt a még két másik Bavaria is végleg meglépett előlünk, akikkel azért bőven versenyben voltunk végig.

Végül aztán 4 óra 46 perc alatt, bőven limitidőn belül, sikeresen teljesítettük a távot és befutottunk Lellén a célba. A gyerekek fürdőzéssel ünnepelték ezt, amelyhez a fürdő platform különösen kényelmes volt. A verseny után mi is átadtuk magunkat a szórakozásnak és kikapcsolódásnak, mert ez egy remek hangulatú regatta. Ajánlom mindenkinek! A 79 indulóból az abszolút 66. helyen értünk célba. Csoportunkban pedig a 33 indulóból a 29. helyen. Van min javítanunk!

Gyorsítható

Nagyon tetszett a hajóban, hogy vitorlakészlete igény szerint „feltuningolható”, ha valaki gyenge szélre is jobban fel szeretné készíteni a hajóját. A genoa például kézenfekvő megoldás. Ugyanígy a nagyobb gennaker, meg egy reacher, ha már úgyis van orrsudár a gennaker miatt. Valamint elgondolkodtató egy spinnaker, hogy teljesen hátszélben is lehessen menni, ne kelljen a gennakerrel raumból, raumba perdülgetni, sokkal hosszabb távot bejárva. Tudom, most sok pénzzel dobálózom, de ezeket csak mint megvalósítható lehetőségeket vázolok azoknak, akik ebben a hajóban gondolkodnak, és akár gyorsítanák azt, vagy kimerészkednének versenyre is. Hisz alkalmas rá, ezt tapasztaltuk.

 

VM-kisokos:

Aki egy ekkora hajóval versenyzésre adja a fejét, az gyakorolja be a gyors irányváltást, mert igencsak szükség volt a rutinra a rajt előtti, jó helyért folytatott küzdelemben. Egy csapásra megértettem mi okozza a versenyeken a rajtnál és a bójavételek alkalmával a koccanásokat és esetleg útjog meg nem adását, az ilyen nagyobb hajóknál. Nagyon érezni kell, együtt kell „élni” a hajóval, de lehet vele.

Főbb jellemzők

Bavaria 33 Easy

Teljes hossz (m): 9,9

Széllesség (m): 3,42

Merülés: 1,95

Önsúly (t): 5,2

Árbócmagasság (m): 14,8

Alapvitorlázat (nm): 47

Szállítható szem. száma: 6 + 4

Állómagasság: 1,84

Alapár (EUR): 59 900

 

A BAHART Regatta IV. fordulója, Balatonlelle

Nevezési rekorddal kezdődött a regatta: összesen 79 hajó indult a versenyen. A rendezők nagy pályát tűztek ki, ami nem volt rossz döntést, mert csak egyetlen hajó nem fejezete be a versenyt, és nekik sem a limitidővel volt bajuk. Kifejezetten trükkös és taktikás verseny volt, jelentős szerencsejátékkal fűszerezve. A gyakorlottakat is megtréfálta a Lelle – Boglár – Révfülöp – Szemes – Lelle nagy pálya, az 1-es, 2-es, esetleg nagyon rövid ideig befújó 3-as szél, többszöri szélcsenddel, és forgolódó lehelettel.

Abszolútban sorrend:

1. Fortély (11m OD)
2. Kacor Király (NAU 370)
3. Bóbita (Scholtz 32)

Yardstick I:

1. Antares (Wing 34)
2. Fortély (11m OD)
3. Bóbita (Scholtz 32)

Yardstick II:

1. Viapan (Bavaria 33)
2. Vangelis (Conquest 35)
3. Ónix (Bavaria 32 Holiday)

Yardstick III:

1. Víg (Meisner Melba)
2. Patience (DC.20)
3. Hablaty (Sportina 682)