Amikor 1936. július 18-án Kovács Béla csopaki gyógyszerész elsőként ért célba a Kékszalagon Kincsem III. nevű 22-es Versenyjolléjával, az sokaknak bosszantó pillanat lehetett. Pláne két év múlva, amikor ugyanezt megismételte a következő tókerülőn! Később az ilyesmit polgárpukkasztónak nevezték volna, de erre az esetre sehogyan sem illik, mert akkor még a polgár pukkasztotta inkább az arisztokratát, legalább is vitorlázásban biztosan.

A húszas évek második felétől két évtizeden át aranykor köszöntött a Balatonra, a balatoni vitorláséletre. A harmincas évek Magyarországán amúgy is lenyűgöző fejlődés ment végbe. Trianon után egy megharmadolt ország életét kellett rendbe tenni. Egy olyan országét, amelyről leválasztották az iparának és mezőgazdaságának fontos részeit, amelynek az akkoribban végképp meghatározó, jól szerkesztett vasúti hálózata is csonkolt lett, amelynek magas színvonalú oktatási rendszeréből kívül rekedtek életfontosságú elemek és mindemellett még egy háború viszontagságait és kárait kellett kiheverni különféle nemzetközi korlátozások és kötelezettségek béklyójában. És amikor az emberek egy nagy sorscsapásból, egy háború és következményeiből lábalnak ki sikeresen, akkor egyszer csak tele lesz mindenki energiával.

A balatoni vitorlázás aranykora

Így nem csoda, hogy a húszas évek végtől a Balaton és főleg a vitorlás sport kiugróan dinamikus fejlődésnek indult és első fénykorát élte a második világháború kitöréséig. Abban a tíz évben, amikor dr. Ugron Gábor volt a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség elnöke csodák mentek végbe a magyar vizeken. Az volt Balatonfüreden a hajógyár, és általában a hajóépítés aranykora. Kisebb, de minőségi hajóépítő műhelyek üzemeltek Veszprémben, Almádiban, Siófokon, Balatonfenyvesen is. Óriási tempóban épültek a gyönyörű, részben még ma is vitorlázó 22-es, 30-as, 40-es, 50-es majd már ebből a korból kilógva a 75-ös Schärenkreuzerek. Megjelentek az 50-es Balatoni Cirkálók és az Európa 30-asok a vízen és a versenyeken.

Ám nemcsak a nagyobb tőkesúlyos típusok szaporodtak, hanem a Balatoni dingik és később a Kalózok, illetve a 15-öa és 25-ös túrajollék is elősegítették, hogy kevesebb pénzzel is be lehessen szállni a vitorláséletbe.

Ennek a korszaknak a csúcs versenyhajója, a kor vízi Bugattija lett a balatoni 22-es Versenyjolle. A harmincas évek Repülő Hollandija, Szkiffje, Liberája, foilere. Persze egyik sem, de azok a fiatalemberek hajtották a 22-eseket, akik ma bizonyára szárnyakon száguldanának a vízen. A progresszív vitorlázók.

Persze, akkoriban progresszívnek lenni, megfricskázni a betokosodott szokásokat, viselkedési normákat mást jelentett, mint ma. Ma már kicsit unalmas a progresszivitás, mert szinte előírás. Állandóan fejlődni kell, egyre gyorsulva újat és még újabbat felmutatni. Ma talán nehezebb maradinak lenni!

De akkoriban! Falakat kellett áttörni egy újítás érdekében, egy a régitől eltérő szemlélet érvényesítéséhez.

Tudta? A 22-es Versenyjolle a nemzetközi 22-es Binnenjolle előírásoknak megfelelő hajótípus.

Rohamos fejlődés

Az akkori lendületes, versenyzést szerető és akaró vitorlázók próbáltak elszakadni a betokosodott, arisztokratikus, sznob, urizáló kluboktól. Így született a Kékszalag is! Többek között korunk legendás vitorlázója Tuss Miklós által. Jól ismerjük édesapjának és barátainak történetét, akik a függetlenedésük érdekében előbb önálló klubházat építettek Almádiban, majd végül saját helyet keresve megalapították és felépítették a Hungária Yacht Clubot Balatonfüreden. És új kihívásokat keresve például kitalálták a Kékszalagot is.

Persze nem csak ők voltak lendületesek, mert a fiatalos szemlélet elterjedt és uralkodóvá vált a versenyvitorlázásban. Abban az évtizedben Európában sehol nem volt olyan tempójú a vitorlás élet fejlődése, mint nálunk. Magyarországon a Balatonon került sor a sportág történetének első Európa-bajnokságára. 1933-ban Füreden gyártott 22-es Versenyjollékkal négy nemzet vitorlázói futották ezt a történelmi versenyt.

„Ennek a korszaknak a csúcs versenyhajója, a kor vízi Bugattija lett a balatoni 22-es Versenyjolle”

Binnenjolle

A 22 m²-es Versenyjolle 1909-ben született Németországban, ahol az első nemzeti jolleosztály lett. Eredetileg kezdőknek szánt olcsó tanulóhajó volt. Az építést a ma is érvényes egyszerű képlet határozta meg: hossz + szélesség = 7,8 méter, amelyből a szélesség legalább 1,7 méter kell legyen. Kezdetben előírás volt, hogy a hajó tölgyfából és klinkerpalánkozással készüljön, és legalább 450 kilót nyomjon. Továbbá a tükörre akasztott kormányát a fedélzetről ki lehessen emelni a helyéről. Vitorlafelületnek 22 négyzetmétert választottak, amelynek legalább négyötödét a nagyvitorla tette ki a maximum 8,8 méter magasra nyúló rudazatán. Kezdetben még árlimitet is megállapítottak, hogy a hajó egy kifejezetten olcsó oktatótípus lehessen.

Hat év alatt körülbelül 300 hajó épült, és az oktatásra szánt típus pillanatok alatt versenygéppé vált, ahogy versenyezni kezdtek velük. A Bibbebjolle képlet nagy szabadságot biztosított a tervezőknek, akik egyre jobb hajókat rajzoltak és építettek. 1916-ban ennek megfelelően már változtattak is az előírásokon. Eltörölték az árkorlátot, bővítették az építéshez használható alapanyagok listáját. 1919-ben a hajók súlya 350 kilósra csökkent és osztályjelzésnek bevezették a J-betűt a vitorlán. Sorra jelentek meg a forradalmi újítások: a kormányhosszabbító, a telilatnis vitorla, a Manfred Curry által feltalált kötélfogó, a klemm. A vitorlafelületek elérték a 30 négyzetmétert.

Itthon is gyártották

A típust Magyarországon 1929-ben kezdték gyártani, természetesen Balatonfüreden. Már 1930-ban is bajnoksági szintű versenyeket futottak a 22-esek, de az első hivatalos magyar bajnoki címet 1930-ban adták a győztesnek.

A kor legsikeresebb magyar vitorlázója Heinrich Tibor aratta le a babérok javát Kisangyalom majd Kisangyalom II.-vel. 1937-ig csak Kovács Béla tudott mellette magyar bajnokká lenni, 1933-ban a Kincsem II.-vel. 22-es Versenyjolléban hajtottak a legtehetségesebb magyar vitorlázók. Az említettek mellett Göllner László, Schimert Gusztáv és testvérei, majd a negyvenes években Pongó Kiss Csaba, Jankovich István, Dabasi Halász Ervin és még jónéhányan. 1937-ben a Zürichi-tavon rendezett Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett a Heinrich Tibor, Éder Ernő és Schimert Pál magyar hármas. A már említett dr. Tuss Miklós évente építtetett új Versenyjollét és övé volt az első marconi rudazatos 22-es, a Sátán.

Kovács Béla pedig főleg a Kékszalagokon villogott. Az elsőn 1934-ben harmadik lett, de a következő kettőn győzött! 1940-ben második lett a Tramontana 8R mögött húsz perccel célba futva. 1942-ben már nem versenyezhetett, mert a 22-es Versenyjollét nyakatekert indoklással kizárták a Kékszalagra nevezhető hajók köréből… De az már egy új korszakban, a háború és az erősödő fasizmus árnyékában történt.

VM kisokos: A 22 m²-es Versenyjolle 1909-ben született Németországban, ahol az első nemzeti jolleosztály lett. Eredetileg kezdőknek szánt olcsó tanulóhajó volt. A típus Kékszalagot is nyert – méghozzá kettőt is. 1942-től azonban nyakatekert indoklással kizárták a Kékszalagra nevezhető hajótípusok köréből.

Szappanhajó

1936-ban a balatonfüredi műhely főmérnöke, a tehetséges Benacsek különleges 22-es Versenyjollét tervezett. Az osztályelőírás adta lehetőségek jobb kihasználásával megalkotta a „szappanhajó” becenéven híressé vált 22-est. Az elnevezés a formájából eredt. A fedélzet mindenhol lekerekített, ívelt formában csatlakozott a hajótesthez, miáltal látványosan újszerű típus született. Ráadásul a szappanjolle gyorsra is sikeredet.

Abban az évben a Négy Tó versenyre a Balatonra látogatott a kor egyik leghíresebb európai vitorlázója, a svájci Manfred Curry. Nagyon tetszettek neki a szappanhajók. Hazatérve magával egy füredi asztalos csapatot Horváth Mihály művezetővel együtt, akik megépítették neki az Aero II. majd az Aero III. nevű hajót. A hírük Európában máig élő, számos sikert ért el velük, mert nagyon gyors darabok lettek.

Ilyen szappanhajók flottáját építtette meg a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség az 1939 szeptemberére tervezett nagyszabású füredi Európa-bajnokságra. Ám Hitler a nyitás előtti napon megtámadta Lengyelországot és kitört a második világháború, amely aztán sokmillió élet mellett az értékek, szépségek javát is elsöpörte föld színéről. Persze az EB-t, az EB-flottát, végül hosszabb távon a 22-es Versenyjolle osztályt is.

Lassú kihalás

A második világháború után egyre gyakrabban elmaradt a már egyre fogyatkozó 22-es Versenyjolle osztály magyar bajnoksága. A háború utáni helyzet, a szegénység és a politikai irányvonal nem kedvezett a kifinomult és költséges versenyhajók fenntartásának. Az utolsó bajnokságot 1960-ban rendezték a Balatonon, az utolsó bajnok (id.) Elekes Béla.

A típus elsorvadt, lényegében kihalt a Balatonon.

Ma már csak kevés 22-es Versenyjolle létezik magyar vízen. Három-négy régi darab többé-kevésbé felújítva, esetleg az eredeti gaffos helyet marconi vitorlázattal. Akadhatnak itt-ott roncsok. Ma is felismerhető egy valaha kecses 22-es Jolle romja Fűzfőn. Egy főút menti kertben kornyadozik a tőkesúllyal és púpos kabinnal elcsúfítva, fele árbóccal. Kontár műanyag bevonat alatt korhadó roncs.

De ha épségben vitorláznak, ma is feltűnően jó mozgású, különösen gyenge szélben fürge darabok. 2010-ben, amikor a németajkú területekről a 22-es Binnenjollésok EB-helyszínt kerestek, Balatonfüredet és a Balatonfüredi Yacht Clubot választották, majd 2017-ben újra. Az elsőn még indult egy magyar hajó is, a másodikon már nem.

Az újjáéledés

Lehet, hogy eljött a 22-esek feltámadása… Legalábbis egy szép példány nemrégiben készült el, mert egy lelkes vitorlázó, Vincze Gábor megbízásával és közreműködésével Mezősi László hajóépítő mester siófoki műhelyében született egy új 22-es versenyjolle. Méghozzá Kovács Béla egykor Kékszalag győztes hajójának tervei alapján. A hajó korhű stílusban épült, (bár modern veretekkel), gaffos fa árbóccal, amely Szabadi Tibor munkája, és Tuss Miklós által szabott vitorlákkal az Orfűi-tavon szállt először vízre tavaly. Vincze Gábor, aki az elmúlt években Németországban több 22-es Binnenjolle versenyen és Európa-bajnokságon is részt vett, – immár saját műhelyében – további darabok gyártását is tervezi.

Rengeteg hajó kerül be külföldről a Balatonra és épülnek is régi és új típusok szép számmal. Jólesik köztük egy ilyen igazán erre a tóra termett és valaha bevált, csaknem eltűnt szépséget újra látni a vízen.

Szöveg: Ruják István