A méltatlanul elfeledett, sikertelen és sokat vitatott északi-sarki expedíció története. Sarkvidéki eredetű, jeges légáramlat hozott február elején rendkívüli hideget Magyarországra. A 20 fokos fagyban dideregve talán együtt tudtunk érezni azokkal, akik huzamosabb ideig tették ki szervezetüket ilyen körülményeknek. Erre vállalkozott Fridtjof Nansen norvég felfedező is, akinek különös vállalkozását némileg elfeledte az utókor Amundsen néhány évvel későbbi sikerének zajában. Pedig a két vállalkozásnak több közös kapcsolódási pontja is volt – például a hajó.
Különösnek tűnő megközelítéssel vizsgálta az Északi-sark elérésének kérdését Fridtjof Nansen a 19. század végén. „Ha nem tudsz valaminek ellenállni, állj az élére!” – tartja a régi mondás, amelyet alighanem a norvég felfedező is ismert. Az Északi-sark irányába induló felfedezőutak esetében mindez azt jelentette: minek küzdjön az ember a jéggel, ha annak hátán is elérheti a célját. Nansen zseniálisnak tűnő ötlete az volt, hogy ahelyett, hogy a jég nyomásának ellenálló hajótestet konstruálnának, inkább olyanra lenne szükség, amely nem összeroppan, hanem felkúszik a jégtáblára, és annak természetes sodródása során éri el az áhított célt.
Sítalpon Grönlandon keresztül
A zoológusi diplomával rendelkező, kalandvágyó fiatalember 1893-as expedíciója előtt már tett néhány kísérletet az Északi-sark elérésére. Sőt: 1888 nyarán sítalpon keresztülvágott Grönlandon. (Az erről írt könyve magyar nyelven is megjelent, és Monarchia-szerte ez hívta fel a figyelmet a síelésre.) A furcsa vállalkozást zajos siker koronázta: Nansent nemzeti hősként ünnepelték Norvégiában. A hazatérési ünnepségen pedig jelen volt az az akkor még csak 17 éves fiatalember is, akinek sikerét többek között Nansen kudarca tette lehetővé – csak éppen a Föld másik oldalán… És akinek a sikere később háttérbe szorította Nansent: ő volt Roald Amundsen – de erről majd kicsit később, először nézzük Nansen történetét.
Jég hátán az Északi-sarkig
Nansen arra használta fel első expedíciója után jött hírnevét, hogy megalapozza következő bátor vállalkozását. Ismertségének köszönhetően sikerült összeszednie az Északi-sark elérésére indítandó expedícióhoz szükséges pénzt. Korábbi kalandjai során megfigyelte, hogy a jégtáblák természetes módon keletről nyugatra sodródnak. Ezt szerette volna kihasználni célja eléréséhez. Különleges elképzeléseinek megfelelő hajót tervezett Colin Archer segítségével: olyat, amely úgy emelkedik föl a jégtáblák szorításában, mint ahogyan egy narancsszelet fölfelé indul a mutató- és hüvelykujjunk között, ha egymás felé közelítjük őket a gyümölcsdarab alatt. A meglepően gömbölyded hasú hajó azonban nemcsak formájával, hanem más műszaki érdekességeivel is felettébb előremutató konstrukció volt: az áramellátást például egy szélgenerátorról oldották meg – ezzel a Fram névre keresztelt vitorlás-gőzös volt az első ilyen berendezéssel felszerelt hajó.
Magára hagyott legénység
Az expedíció 1893 júliusában vágott neki az útnak. Eleinte minden a terveknek megfelelően alakult: a hajó elérte a jeges vizeket, be is szorult a jégtáblák közé és azok a hátukra is emelték. Csakhogy hamar kiderült, hogy az áramlatok nem a cél felé sodorják. Nansen azonban nem adta fel: elhatározta, hogy ha hajóval nem is, akkor kutyaszánnal éri el célját, így egy társával elhagyta a befagyott hajót. Ámde vissza kellett fordulniuk, bár vállalkozásuk során ők kerültek addig a legközelebb az Északi-sarkhoz. Végül egy másik sikertelen expedícióhoz csatlakozva tértek haza, majdnem egy időben a Fram hazatérésével.
Nansen ezúttal igencsak furcsa helyzetbe került: tudományos körökben sikert aratott az útja, és az annak során tett megfigyelések fontosak voltak, hajós körökben azonban szemére vetették, hogy kapitányként és az expedíció vezetőjeként nem hagyhatta volna magára legénységét és csapatát.
Ellentmondásos életút
Nansen későbbi élete is csupa ellentmondással szolgált: eredményei elismeréseképp kinevezték a skóciai St. Andrews Egyetem rektorává. Később diplomataként közreműködött Svédország és Norvégia kettéválásában. Az első világháború után pedig félmillió, orosz hadifogságba került katona kiszabadítását érte el közbenjárásával. Az 1922-es genfi egyezmény értelmében 52 ország fogadta el a menekülteknek kiállított 450 ezer úgynevezett Nansen-útlevelet. Tevékenységéért Nobel-békedíjat kapott, majd 1938-ban menekültügyi alapítványt hozott létre. Ugyanakkor sorozatos hűtlenkedései visszatetszést váltottak ki. Tovább rontotta a helyzetét, amikor közkézbe kerültek azok az aktképek, amelyeket saját magáról készített fiatal szeretője számára. Ennél is súlyosabb morális következményei voltak azonban annak, hogy egy leveléből kiderült: csupán a társadalmi elvárások miatt vállalta fel a menekültek ügyét, személy szerint nem nagyon érdekelte a dolog…
Közös hajónak…
Nansen tudtán kívül sokat segített annak az embernek is, akinek sikere később héttérbe szorította saját teljesítményét. Roald Amundsen ugyanis Nansen grönlandi síkirándulásának hatására vette a fejébe, hogy felfedező lesz, és a következő sikertelen próbálkozás példáján felbuzdulva kezdett azzal a gondolattal foglalkozni, hogy kutyaszánnal közelítse meg a Déli-sarkot. Mint tudjuk: Amundsen vetélytársa, Scott pónilovakkal próbálkozott, de azok nem bírták a hideget. Sokak szerint egyenesen Nansen kutyás ötletének volt köszönhető az, hogy Amundsen nem fagyott halálra, ugyanúgy, mint Scott.
De Nansen expedíciója más módon is elősegítette követője sikerét: Amundsen megvásárolta a híres, de kihasználatlan felfedezőhajót, a Framot. Igaz, azt nem árulta el, hogy mire akarja felhasználni. Attól tartott ugyanis, hogy Nansen szakmai irigységtől vezérelve nem adná el neki a vállalkozáshoz annyira tökéletesnek tűnő hajót, ha tudná, hogy a Déli-sark felfedezésére indulnak vele. Amundsen roppant elégedett volt a hajóval, erre utal az is, hogy a Bálna-öbölben kiépített alapbázisát, ahol a készleteit felhalmozta, Fram-heimnek nevezte el – vagyis Fram otthonának.
Képgaléria:
