címke: MVSZ

3 éve
Egy igazán balatoni hajóval, a Beneteau 34.1-es képével a címlapon jelent meg az idei első Vitorlázás Magazin, amelyben nem ez az egyetlen ideális tavi hajó, hiszen új sorozatunkban bemutatjuk a Reginákat is. Bőséges terjedelemben és több cikkben is foglalkozunk a változó motorszabályzással, áttekintjük a hazai hajópiacot, de olvasmányainkból kiderül az is, hogy a Monarchiának is volt egy „Titanicja”, valamint az is, hogy miként kell oroszrulettet játszani hajóval. Egy kis tartalmi ízelítő friss lapszámunkból!
3 éve
A legeredményesebb magyar versenyző, Héder Benedek Barna (Spartacus VE) az 520 hajóból álló mezőnyben a 14. helyen végzett a Palamósban rendezett világversenyen.
3 éve
Készül az idei versenynaptár, a Magyar Vitorlás Szövetség közzétette a legfontosabb versenyek időpontjait. Már hivatalos az is, hogy mikor lesz a Kékszalag.
3 éve
A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége január 19-i ülésén elfogadta az idei évre érvényes VR-t, néhány lényeges változtatást itt ismertetünk.
3 éve
Eséllyel indul Dr. Hajdú Balázs olimpikon vitorlázó a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztségéért. Az MVSZ elnöke nyílt levélben fordult ezzel kapcsolatban a vitorlázókhoz.