Mire emlékszik a legszívesebben Érdi Mári a múlt évből és mit tartott a legnehezebbnek - erről nyilatkozott a versenyző a Hunsail.hu-nak. Beszélt az edzőjével közös munkáról, valamint az idei célokról is.
Minden magyar ott végzett a Christmas Race utolsó versenynapján, mint ahol kezdett. Érdi Mári harmadik helyével ezüstérmes lett Laser Radialban az év utolsó jelentős versenyén, a Gyapjas-testvérek pedig éppen csak leszorultak a dobogóról összetettben a 470esek között.
Ma a 42. Christmas Race utolsó napja kezdődik Palamósban. Az olimpiai osztályokban a legjobb tíz hajók Éremfutama következik, míg az utánpótlás osztályokban mindenki versenyzik.
Futamgyőzelemmel és második helyekkel nyitott Érdi a Palamosban rendezett Christmas Race-en, Gyapiék pedig három jó hellyel dobogós helyről várják a harmadik versenynapot.