címke: Berecz Zsombor
7 éve
Az első krajc (cirkálószakasz) végén 7. volt, majd hátszélben feljött a 3. helyre, végül a befutó előtti újabb hátszélben Jonathan Lobert-t megelőzve 2. lett a mai egyetlen futamban Berecz Zsombor az Opel Finn Gold Cupon, az olimpiai Finn osztály balatonföldvári világbajnokságán. Ezzel összetettben jelenleg 5. helyezett száztizenhárom hajó közül.
7 éve
Az Opel Finn Gold Cup harmadik versenynapján az előrejelzésben mára ígért erősebb szél helyett a tegnapinál gyengébb délnyugatiban kellett versenyeznie az olimpiai Finn osztály világbajnoksági mezőnyének. Ennek ellenére sikerült két újabb jó futamot rendezni a szélváltozásokra kitűnően reagáló versenyrendezőségnek.
7 éve
Remek szél, napsütés, nagyszerű rendezés és a kitűnően vitorlázó Berecz Zsombor tette tökéletessé az első versenynapot az olimpiai Finn osztály világbajnokságán Balatonföldváron. Az első három elem mindenkit boldoggá tehetett, Zsombinak pedig elsősorban persze mi örültünk. Bár amilyen népszerű a finnesek között, nem sokukat zavarhatja, hogy az első két futam után a 2. helyen áll az összetett versenyben a végül elrajtolt 113 hajó küzdelmében.
Kövess minket a Facebookon!

- Készülj a balatoni nyárra! Ne feledkezz meg a bőrödről sem!
- Fedezd fel a Balaton-felvidék csendes arcát tavasszal!
- Nyári szezon új szabályokkal – Így oldhatod meg a munkaerő-kérdést az EFO változások után
- Így teremtsük meg a balatoni naplemente nyugalmát otthonunkban
- Hogyan válasszuk ki életünk első drónját?
- Így hozd ki a legtöbbet egy balatoni hétvégéből
- 3+1 tipp, ha a divatos rusztikus stílus szerint gondolod újra az otthonod
- Turizmus és vendéglátás a Balatonnál: A legkeresettebb szakmák a Jooble szerint