Reális eredményt hozott a magyar offshore csapat Szardíniáról

A rajt
Két évvel ezelőtt ez, a Mini Maxi jachtok (60 és 72 láb közötti méretű hajók) legjavát felvonultató megmérettetés volt a második regattánk a hajóval, így az idei verseny tökéletes referenciapontnak kínálkozott fejlődésünk leméréséhez. A korábbi emlékeket felidézve tudtuk, hogy fényűző környezet, a vitorlázás technikai csúcsát képviselő pazar hajók, kedvező szélviszonyok és profi rendezés vár minket, ezért izgatottan vártuk a versenyt. Ráadásul egy üdítő véletlen folytán a 9-szeres Repülő hollandi-világbajnok,
Domokos András volt a kapitánya annak a repülőnek,
amellyel a csapat egy része Olaszországba utazott. Egy ilyen kellemes meglepetést, mint jó óment, ösztönösen hajlamos az ember kivetíteni az előtte álló megmérettetésre.

 

 

Esélyek
Idén az előző évekhez mérten kisebb létszámban voltak csak jelen a Mini Maxi osztályba tartozó jachtok. (Két évvel ezelőtt 24 hajó állt rajthoz, tavaly 16, idén 12). Az egyre kisebb létszámú mezőnyben törvényszerűen a legjobbak rendre képviseltetik magukat, így gyakorlatilag teljesen más mezőnyről lévén szó, egyértelművé vált, hogy az eredmény alapján nincs létjogosultsága semmilyen összehasonlításnak. A kitűzött cél tehát nem lehetett más, mint a tisztes helytállás. De mégis, mit érthetünk ezalatt, ha helyezésben akarjuk kifejezni? Célt mindig ki kell tűzni, ezért – bár a mezőny színvonalát tekintve nagyravágyónak tűnhet – azt mondtuk, végezzünk az első hatban. Azzal elégedettek lehetünk.

Mini Maxi mezőny
Nem kétséges, hogy sokan elégedettek lennének akár a 6. helylyel is egy olyan elit kategóriában, amely hemzseg a világ legmagasabban képzett vitorlázóitól. Olyan neveket felvonultatva, mint Brad Butterworth, négyszeres America’s Cup-győztes taktikus, Silvio Arrivabene, aki az Alinghi egyik navigátora volt, a Volvo Ocean Race-nyertes Mike Sanderson (ABN AMRO, 2006), Lorenzo Bressani – többszörös Melges24-bajnok, de jelen voltak például a Wild Oats XI. legénységének legképzettebb tagjai is a Caol Ila fedélzetén. És a sort még sokáig lehetne folytatni…
A mi szempontunkból fontos jellemzője még a mezőnynek, hogy a kategóriánkban indult 12 hajó között két hajó kivételével mindegyik nagyobb volt, azaz a sebességpotenciált tekintve előnyük volt velünk szemben. Ezért különösen nagy jelentőséggel bír, hogy például hogyan rajtolunk. Figyelnünk kell rá, hogy ne ragadjunk be nagyobb hajó alá ezekben a nagyon fontos momentumokban, mert az egész mezőny lerohanhat egy villanásnyi idő alatt.

Bella Mente és a Stig
De mégis, milyen hajók ezek? Az első pillantásra is könnyen észrevehető volt, hogy az új 72 lábas jachtok, Bella Mente és Stig – melyeket a Judel–Vrolijk tervezőpáros fémjelez – kimagasló teljesítményre képesek. A ma divatos – hátrafelé szélesedő és laposodó – formavilágot követő hajók formastabilitásuk révén erős szélben is meglepően kis dőlésszögön képesek haladni éles menetben, és alakjuk miatt a hátszeles menettulajdonságaikkal szemben sem tud nagyon más formájú hajó labdába rúgni. Természetesen mindezt a legmagasabb szintű kivitelezéssel és felszereléssel nyújtják. Még a szintén JV-tervezésű Ran2-vel (2009) összehasonlítva is szembeötlők a különbségek, nem lepődnék meg, ha jövőre Niklas Zennström egy új 72 lábas hajóval állna rajthoz. Mindegyik VJ 72-es egyedi építésű, nem készül két hajó ugyanabból a sablonból. Ez hagy némi játékteret a tervezőpárosnak arra, hogy a tulajdonosok igényei nagyobb súllyal jelenjenek meg a hajókban, mint egy one design osztályhajó esetében, valamint arra is, hogy a fejlődés folyamatos legyen.
Visszautalva az egyre csökkenő létszámra, nagyjából az a jövőkép rajzolódik ki, hogy az osztály gerincét a 72 lábas hajók fogják alkotni, és a TP52-esekhez hasonló módon kialakul egy szinte one design, de mégis egyedi 72-es osztály.
A három új 72 lábason kívül persze ott volt még a Shockwave, amely a Wild Joe-hoz hasonlóan Reichel Pugh-tervezés, és nem mellékesen a verseny két évvel ezelőtti győztese. A Caol Ila (Mills 68), a korábbi Alegre, melyen a Wild Oats XI. legénységének legjobbjai teljesítettek szolgálatot. A Jethou (szintén JV, de 60 láb) régi nagy riválisunk, amely idén kétlábnyi hosszítással versenyez, tehát már 62 láb a hivatalos hossza. Rajtuk kívül még pár „túraverda”, mondanánk az arányaikat elnézve első ránézésre, de egy Swan 60-as egy kis tuninggal meglepő teljesítményre képes. Nem szabad lebecsülni őket!
Mondanom sem kell, hogy a Mini Maxin kívül versenyző többi kategória hajói mellett mindannyian eltörpültünk. Összesen 10, 100 láb, vagy azt meghaladó méretű hajó volt jelen. De a megalomán díjat egyértelműen a 200 lábas (66 méter) Hetairos tudhatja magának. Sokszor csak meredten bámultuk a kétárbocos monstrumot, amelyben még a zongora is – merthogy az is van benne – karbon. Belegondolni is rossz, micsoda borzalmas kín lehet egy lendületeset végighúzni a karbonbillentyűzeten…

 

 

Kezdet

Wild Joe
Természetesen ahhoz, hogy a magunkkal szemben támasztott elvárásnak meg tudjunk felelni, kevés hibával, a hajó maximális teljesítményének folyamatos kihasználására törekedve kell vitorlázni.
Ebben a szellemben a versenyt megelőző 3 nap edzéssel telt. Bár egyesek úgy tartják, hogy a szilvásgombóc-evő versenyhez hasonlatosan a vitorlázás esetében sem érdemes a verseny előtt „teleenni magunkat gombóccal”, a vitorlásversenyek az áramlás és széljárás helyi viszonyok miatti változatossága megkövetelik az edzést, vagy inkább bevitorlázást. Nem egy hajó a versenyt megelőzően két hetet (!) vitorlázott végig a versenyre kijelölt vízterületen. Köztük az első helyen végzett, 2012-ben vízre került Bella Mente (Judel–Vrolijk 72) is. Hozzájuk képest kis költségvetésű csapatként mi ezt nem engedhetjük meg. Mint ahogy azt se, hogy a szervizbusz mellett komplett konténert (egyes hajók esetében kettőt) is magunkkal vigyünk a versenyekre, amely a magas szintű technikai hátteret biztosítja.
Az edzések során, több próbarajt és próbafutam alatt volt alkalmunk összemérni magunkat kategóriánk tagjaival, és az eredmény biztató volt. Sokszor lépést tudtunk tartani a nagyobbakkal, a manővereink gyorsak voltak. Bizakodva vártuk tehát az első rajtot.

A verseny
„Már a hajó Gaeta kikötőjéből történt áthajózása is szorgos munkával telt. Mert valami mindig elkopik, elromlik, vagy van helyette jobb” – fogalmaztam meg közösségi portálunk egyik státuszbejegyzésében. Akkor még nem is sejtettem, hogy mekkora jelentősége lesz ennek a kijelentésnek a versenyünket érintően.
Teljesítményünket sajnos már az első (túra)futamban a tőkesúly mozgatását befolyásoló probléma hátráltatta. Az egyik munkahengernél lépett fel olajszivárgás, amit a második napra tudtunk átmenetileg orvosolni, majd éjszakába nyúló szerelés árán, bravúros megoldások révén sikerült kicserélni a meghibásodott alkatrészt. De most már tudjuk, milyen gyurmát kell beszerezni, ami alkalmas arra, hogy a billenthető tőkesúly tengelye és a hajótest közé körbe betömködve száraz körülményeket tudjunk előállítani az amúgy vízzel teli boxban.
A túrafutamok – nem mellékesen – olyan vonalon vezettek keresztül, ahol többször is keskeny átjáró állt csak rendelkezésre a sziklák közötti navigálásra. A korlátozott keelhasználat miatti csökkent manőverezőképességgel kétszer is meg kellett gondolni, mikor és hol fordulunk és hogyan haladunk el a kritikus részek mellett. A helyzet komolyságát jól jellemzi, hogy első nap két hajó is sziklát érintett. A Shockwave-en emberi sérülés is történt a hirtelen lassulás következtében, ők ebből a futamból ki is álltak. A Highland Fling (82 lábas Wally, másik kategória) is sziklát ért, de folytatni tudta a versenyt.
A túra típusú futamok lebonyolításánál az volt a gyakorlat, hogy a kisebb hajók rajtoltak először. A Mini Maxik kezdtek, és értelemszerűen idővel beértek minket a nagyok. Ezen az ominózus első futamon alkalmunk volt végignézni, hogy a Highland Fling közöttünk és a sziklák között navigált el. A hajmeresztő látványból felocsúdva azon kezdtünk gondolkodni, hogy túl óvatosak vagyunk, majd később a parton hallva a híreket, D’Albini Andris navigátorunk fellélegezhetett.

Jethou
A verseny kezdetét sajnos a keelprobléma megpecsételte, de még abban a futamban az utolsó szakaszon a reacher első sarkát a hajóhoz rögzítő kötélgyűrű is elszakadt. Hasonlóképp másnap az egyik pályafutamon a hátszélvitorla első sarkánál lévő kötélgyűrű szakadt el, és okozott izgalmas perceket. Az ezek következtében elszabadult vitorlákat csak a csapat felkészültsége és lélekjelenléte mentette meg a komolyabb sérüléstől. Gyorsan úrrá lettünk minden krízishelyzeten, de amikor az idő ellen versenyzünk, és másodpercek döntenek helyezésekről, akkor egy-egy ilyen eset bizony nagy áldozatot követel.
A technika ördögének kezdeti fokozott jelenléte mellett utolsó napra egy kis balszerencse jutott ki. Az borzolta kedélyünket, hogy a szél gyengülésére való tekintettel újravitorláztatták velünk az aznapra tervezett túrafutamot, amiben 4 mérföld megtétele után a Wild Joe kisszeles képességeit remekül kihasználva és jó széltaktikával stabilan az abszolút 3. helyen vitorláztunk (ez előnyszám alapján számított eredmény szerinti első helynek felelt meg), karnyújtásnyira az első két hajótól – Bella Mente és Stig. Az eset pikantériáját az szolgáltatta, hogy a másfél órával későbbi újraindítást követően végül hasonló kondíciók között kellett teljesítenünk a futamot. Ekkor persze már jobban figyelt ránk a mezőny, és a nagyobb hajók nem sok esélyt hagytak kibontakozásra, így nehezebben tudtuk érvényesíteni kisszeles fölényünket, és végül (előnyszám alapján számított) 7. helyezést érő idővel értünk célba.
Persze ilyenkor bosszantó, hogy azonos körülmények között zajlott futamok közül érvénytelenítették azt, ahol gyakorlatilag vezető helyen álltunk, de érthető a rendezők reális futamokra való törekvése, hasonló helyzetben mi is így cselekedtünk volna a helyükben.
A mezőny a kiírásnak megfelelően két, 70 mérföldnél nem hosszabb part közeli túrafutamot és négy, egyenként 2 körös „up&down” (cirkálás, rövid félszél, hátszél) pályafutamot teljesített. Voltak ugyan szélsőségek, köztük egész napos parti halasztás szél hiányában, és erős szél miatt kikötőben várakozás is, de összességében a verseny öt (+1 pihenő-) napja vitorlázáshoz ideális körülmények között zajlott le. Más kérdés, hogy a mi szempontunkból picit több szél jobb lett volna. Akkor ugyanis az eddigi tapasztalatunk alapján kisebbre tudjuk faragni a különbséget a nagyobbakhoz képest.

 

 

Értékelés

A mezőny
Végül 12 egység között a 9. helyen végeztünk. Ez ugyan elmarad a titkon áhított legjobb 6 közötti szerepléstől, de a bosszantó technikai problémák nélkül és egy kis szerencsével egyértelműen jobb eredménnyel zárjuk a regattát. Hogy mennyivel? A sportoló mindig érzi, hogy körülbelül mennyit hagyott az adott futamban. Ehhez számunkra még a hajó sebességét és pozícióját folyamatosan rögzítő berendezések is rendelkezésre állnak. Így a futott idők különbségei alapján nem nehéz kiszámolni, hogy a hetedik hely a technikai problémák nélkül elérhető lett volna.
Nem állítom, hogy hibátlanul vitorláztunk, de a hibák legjava egyértelműen abból fakad, hogy nem vagyunk birtokában annak az áramlási és széljárási információhalmaznak, amit csak a terepen történő huzamos vitorlázás révén tudtunk volna megszerezni.
A csapat teljesítményével a két évvel ezelőtti szinthez képest – mindent figyelembe véve – elégedettek vagyunk. A versenytársak hajóihoz képest több kézi erőt igénylő megoldások ellenére is erősek voltunk a manőverekben. Riválisaink hajóin jellemzően több ember tudja egyszerre működtetni a vitorlák mozgatásához (fel-le húzás, kiengedés-behúzás) használt csörlőket, vagy sok esetben elektromos meghajtású csörlőket használnak. De például a hátszélvitorla levételéhez sok hajón alkalmaznak a fedélzet alatt kiépített, csörlővel működtethető lehúzószerkezetet (string-line vagy retrieval system), ami egy segédkötél révén lehetővé teszi, hogy másodpercek alatt a hajó gyomrába kerüljön a vitorla.
Sokat fejlődtünk a hajókezelésben, és folyamatosan még az ausztrálok által megállapított, adott irányszögre vonatkozó sebességcélértékeket elérve, de legtöbbször azokat túlszárnyalva tudtuk vinni a hajót.
Némi feltöltődést biztosító pihenő után a Fifty-Fifty lesz terítéken egy kora októberi 4 napos edzés erejéig. (Sajnos a Fifty árbocai az edzés alkalmával eltörtek – a szerk.)
Ezt követően közvetlenül utazik a csapat Kremikbe, hogy átvitorlázzon a hajóval Triesztbe, ahol részt veszünk a 14-i Barcolanán.

 

 

 

Képgaléria: