Évezredek árnyékában, rómaiak nyomában.

 

 

Hajósok! Kétezer év tekint le rátok – mondhatta volna Napóleon, ha csapataival Ventotene szigetére érkezett volna… A császár azonban Egyiptomban, a piramisok tövében tette közkinccsé lelkesítő és történelmivé lett mondatait, címzettjei pedig katonák, és nem tengerészek voltak.
A Róma és Nápoly között félúton lévő sziget mindig is menedéket nyújtott a hajósoknak a Tirrén-tengeren tomboló viharok idején. A római korban Pandataria szigeteként ismerték, ide száműzték a kegyvesztett nemesasszonyokat. Augustus császár is ide küldte házasságtörésen kapott lányát, Juliát.
Ventotenén egy csaknem teljesen épen maradt ókori kikötőben ámulhatunk az antik építőmesterek tudásán. A puha kőzetanyagból először kivájták a kikötőmedencét, kialakították a külső mólót, sőt a kikötőcölöpöket is. Amikor minden elkészült, megnyitották a gátat a tenger felé, és már kész is volt a marina. A szerkezet olyan jól sikerült, hogy kétezer esztendeje fogadja a hajókat. A partfalon kibányászták a raktárak helyiségeit – manapság ezekben búvárközpont, bolt működik – tökéletesen hiteles környezetben.
A rómaiak – mint mindenhol, ahol megfordultak Európában – évezredekre ott hagyták ujjlenyomatukat a szigeten. Két esztendeje régészek visszhangszonda segítségével öt ókori római kereskedelmi hajót találtak Ventotene közelében. A kereskedelmi hajók, amelyek közül a legrégebbi a Kr. e. I. századból származik, a legfiatalabb pedig a Kr. u. V. században
süllyedt el, mintegy 100 méteres mélységben találhatók. Ezek a legmélyebben fekvő hajóroncsok, amelyeket az elmúlt években a Földközi-tengerben felfedeztek. A hajók bort szállítottak Rómából, és értékes halszószt (garumot) Spanyolországból és Észak-Afrikából. A szállítmányban fémöntvényeket is találtak, amelyeket valószínűleg szobrászoknak vagy fegyverkészítőknek szállítottak. A hajóroncsok a római kereskedelem változását is jól bemutatják: kezdetben Róma szállította a javakat az egyre bővülő provinciákba, de később megfordult a kereskedelem iránya, és az Örök Város olyan termékek behozatalára szorult, amelyeket korábban maga gyártott. A százméteres mélységnek köszönhetően a hajóroncsok érintetlenek, de a mélytengeri búvárkodás növekvő népszerűsége miatt egyre nagyobb veszélyben vannak a tengerfenéken nyugvó régészeti leletek.

A kikötőre persze nagyon vigyáznak. Szükség is van a karbantartásra, hiszen Ventotenére évente vitorlázók és turisták százai érkeznek. Tavaly már közöltünk túratervet (Vitorlázás Magazin 2010/3.), azóta sikerült gyakorlatban is bejárnunk a Nápolyi-öböl szigeteit, és nem vitás, hogy bár Capri, Ischia szigete, vagy az Amalfi partszakasz csodálatos szegletei a világnak, ám csapatunkra a legnagyobb hatást mégis ez a kicsiny sziget gyakorolta.
Ebbe a kikötőbe nem férnek be megajachtok, brutális méretű motorosok, emberi léptékű minden. Persze néhány száz méterrel távolabb készül és részben már működik is egy modern marina, de ott még nagyrészt üresek a kikötőhelyek. Ám jó lesz sietnie annak, aki még szeretné ebben az idilli állapotban látni a szigetet. Számos hangulatos és elfogadható árakkal dolgozó ristorante és trattoria található a településen, amelynek neve az Európai Unió történetébe is beágyazódott. Ventotenével szemben látogatható a börtönsziget erődrendszere is, amely egészen a második világháborúig gyakorolta funkcióit. Egyik utolsó, hírhedt lakója egy bizonyos Benito Mussolini nevű diktátor volt, akit 1943-ban először ide szállítottak, hogy aztán később Észak-Olaszországba, a Gran Sassóra vigyék. (Onnan szöktették meg a németek.)
Estére még nyugodtabbá válik a marina, Ventotenét még nem zabálta fel az idegenforgalom kíméletlen gépezete. A tömegturizmus széle éri csak el augusztusban a szigetet, és még csúcsszezonban is lehet helyet találni az antik marinában. Márpedig ez a fő attrakció. Végül is elképesztő belegondolni abba, hogy azon a helyen, ahol éppen kiköt a vitorlázó, évezredek óta ugyanaz a rítus zajlik: a tengert járó ember partot ér, kötelet dob, biztonságba helyezi hajóját. Itt érti meg az ember igazán a latin közhelyet: „Navigare necesse est…”
– nem folytatnám, gondolom, érti a kedves olvasó, mire is gondolok…

 

 

Ventotenei nyilatkozat

Az Európai Unió előtörténetében a ventotenei kiáltvány kiemelkedő jelentőségű, az európai egység eszméjének egyik alapvető dokumentuma. Szerzői azért írták kiáltványukat, hogy a világháború utáni Európa az európai népek föderációként szerveződjön újjá, és hogy programot adjanak a majd megszülető európai föderalista mozgalomnak. A ventotenei kiáltvány elnevezéssel elhíresült dokumentum szerzői az olasz Altiero Spinelli és Ernesto Rossi. Spinelli (1907–1987) 17 évesen lépett be az Olasz Kommunista Párt ifjúsági szervezetébe, 1927-ben a fasiszta különleges törvényszék kommunista és antifasiszta tevékenysége miatt 16 év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte. 1937-ben a büntetését száműzetésre változtatták, átszállították a Ponza száműzetésszigetre, ahol Sztálin személyiségének és politikájának megítélése miatt szembekerült elvtársaival, akik kizárták a pártból. Hamarosan átszállították a Ventotene szigetre, ahol szoros barátságot kötött a Giustizia e Liberta mozgalomhoz tartozó Ernesto Rossival és Eugenio Colornival. Előbbivel közösen írták a szóban forgó dokumentumot. Rossi (1897–1967) 18 évesen önkéntesként részt vett az első világháborúban, a világháború után nacionalista újságíró lett, ám 1922 után szembefordult a fasizmussal. 1927-ben a különleges törvényszék 20 év börtönre ítélte, 1936-ban büntetését száműzetésre változtatták, amit a Ventotene szigeten töltött.
A szigeten a különböző tudományos, kulturális és politikai poggyásszal érkezett száműzöttek hozzájuthattak könyvekhez, folyóira-tokhoz, és gyakorlatilag szabadon gondolkozhattak, írhattak, vitatkozhattak. Spinelli és Rossi 1941 tavaszán vetették papírra a kiáltvány szövegét, amelyet a következő hónapokban többször alaposan megvitattak barátaikkal; a végleges változat 1941 augusztu-sára alakult ki, amikor a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót.
1943 nyarán, azt követően, hogy a király leváltotta Mussolinit, a ventotenei száműzöttek kiszabadultak, és 1943. augusztus 27–28-án Milánóban más szociálliberális barátaikkal megalapították az Európai Föderalista Mozgalmat, majd néhány nappal később más dokumentumokkal együtt brosúra formájában közzétették a ventotenei kiáltványt is, de a szöveg aktualizálására, stilizálására nem volt idejük. Észak-Olaszország német megszállása után Spinelli Svájcba menekült, megszervezte a kiáltvány újabb kiadását, majd a francia föderalista mozgalom megszületésével franciául is megjelent a kiáltvány, amely a háború után már az európai föderalista mozgalom egyik alapdokumentumának számított.

 

Képgaléria: