Harminc indulóból tizenegyen értek célba a szóló Föld-kerülő versenyen.

Bilou kiesésével a mezőny 11 fősre csökkent
Előző számunkban már beszámoltunk Desjoyeaux történelmi győzelméről és fantasztikus teljesítményéről. A Vendée Globe esetében azonban fokozottan igaz a „nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos” elve, ráadásul a Professzor győzelmének jelentőségét nem csökkenti, hanem inkább növeli az a tény, hogy a verseny a dobogó legfelső fokának betöltése után sem fulladt érdektelenségbe. A Vendée Globe-on valóban mindenki, aki célba tud érni, joggal számíthat elismerésre. A közönség számára pedig a verseny mostani felvonásának rekordszámú résztvevője adott biztosítékot arra, hogy a nagyszámú kieső ellenére is mindig volt valaki, akiért izgulni lehetett, és a helyezésekért folytatott küzdelem szinte az utolsó pillanatig tartott. De nézzük, mi is történt a Professzor célba érkezése után…
A sokáig második helyen álló, korábban is a dobogóra esélyesek közé számító Roland Jourdain számára február 2-án vált bizonyossá az, amit már pár nappal korábban sejteni lehetett: a január 29-én tőkesúlyát vesztő Veolia Environmentnek az Azori-szigeteknél ki kellett állnia. Bilou kiesésével a mezőny 11 fősre csökkent, a biztos ezüstérmesnek tűnő francia az Azori-szigetektől 600 mérföldnyire tőkesúly nélkül egy ideig még fontolgatta, hogy óvatosan elviszi hajóját a célig, de amikor 50 csomós szeleket jeleztek előre a térségben, a biztonság és a kiállás mellett döntött. Két nappal később az osztrák Sedlacek is megkerülte a Horn-fokot, ezzel a teljes mezőny újra az Atlanti-óceánon folytatta tovább.

 

 

Brit Airrel Armel Le Cléac’h a célba érve megszerezte a második helyet
Február 7-én a Brit Airrel Armel Le Cléac’h a célba érve megszerezte a második helyet, 12,7 csomós átlagsebességgel, és közel 90 napot a vízen töltve. A Vendée Globe-on újoncnak számító francia katona teljesítménye igen figyelemreméltó, annak fényében különösen, hogy szinte az egész verseny alatt az élbolyban vagy annak közelében tudott tartózkodni: erre a versenyen debütálók szinte sosem képesek. A dobogó harmadik helyéért folytatott küzdelem ékesen bizonyította, hogy a VG pályáján, a nyílt óceánon maradnak izgalmak a győztes beérkezése után is. A mezőny talán legszimpatikusabb tagja, a brit Samantha Davies – akinek töretlen optimizmusról és végtelen kitartásról szóló fedélzeti videói egy egészen különleges sportember képét tárták a versenyt követők elé – a harmadik helyen haladva nem törődött az őt követő Marc Guillemot haláltakkjával, és nem követte üldözőjét. Guillemot a megszokottnál sokkal nyugatabbra haladt felfelé az Atlanti-óceánon, és számítása bejött. Igaz, hogy február 9-én Guillemot Safranja is elvesztette a tőkesúlyát, mégis meg tudta verni Daviest. Guillemot nem állt ki (tény, hogy Jourdainnál kedvezőbb pozícióban volt már ekkor a célhoz képest, hiszen kevésbé élesen kellett hazafelé tartania), és milyen jól tette…
Davies február 14-én első nőként harmadiknak szelte át a célvonalat, de a bronzérmet még nem érezhette a nyakában. Guillemot-t ugyanis Yann Elies decemberi haváriájakor mentésre kötelezte a versenyvezetőség: Marc elsőként ért a sokszoros töréseket elszenvedett Elies hajójának közelébe az ausztrál kontinenstől jó pár száz mérföldnyire, és egészen a mentés befejezéséig, több mint két napig sporttársa mellett maradt, és a mentés minden részletét videóra vette (dolgavégeztével közölte a mentőegységekkel: „Uraim, rám még vár egy kis út Franciaországig!”). Ezért az akcióért 50 óra jóváírást kapott a versenyrendezőktől, és ezzel meg is szerezte a harmadik helyet. Február 16-án ugyanis, mintegy 2 óra 20 perccel az 50 óra lejárta előtt, tőkesúly nélküli hajójával célba ért. Guillemot partra lépése nem volt érzelmek nélküli: a francia a célba futva fedélzetére vette a verseny során kiesettek egy részét, és hajóján Roland Jourdainnel, Jean Le Cammal és Kito de Pavanttal kötött ki, de nem múlt el könnyek nélkül Eliesszel vagy Sam Daviesszel való találkozása sem.

A britek teljesítménye is figyelemre méltó
Guillemot-val egy napon futott be Brian Thompson és Dee Caffari is, ötödiknek és hatodiknak. Az eredménytáblázaton ezzel az első három hely francia, a második hármas csoport pedig brit versenyzőkből állt – Sam Davies erre hivatkozva jegyezte meg viccesen (de nem tréfálva), hogy „2012-ben fordítva lesz”. A britek teljesítménye is figyelemre méltó: Caffari például a verseny teljesítésével az első nő lett, aki mindkét irányba megkerülte már a Földet, Davies előtt pedig egészen biztosan nagy vitorlázókarrier áll. Az elismerés megilleti a hetedik helyre február 22-én beérkező Arnaud Boissiere-t is, aki Akena Vérandas nevű 10 éves hajójával (amit hívtak már Sodebónak, VMI-nek és Brit Airnek is élete során) a verseny kétharmadáig tudta tartani az iramot Caffari és Thompson sokkal modernebb konstrukciójú gépeivel.
Két nappal később egy másik brit, a verseny alatt folyamatosan haváriákkal küszködő Steve White érkezett meg, aki 109 vízen töltött nap után a partra érve azonnal leszögezte, számolni kell majd vele a 2012-es mezőnyben. Az első amerikai, Rich Wilson a Great American fedélzetén kilencediknek futott be, az ő számára a magány új értelmet nyert, hiszen gyakorlatilag a mezőnytől teljesen elszakadva szelte át a Csendes-óceánt.
Március közepén aztán a még vízen lévő két versenyző is beért a célba. Raphael Dinelli második megállás nélküli szólókörét teljesítve két órát javított korábbi saját Vendée Globe-idején, és Fa Nándi korábbi Budapest nevű hajójával bebizonyította, egy ilyen úton is elegendő energiát lehet előállítani szélgenerátorral és napelemekkel. Egy nappal később pedig az osztrák Norbert Sedlacek, a korábbi villamosvezető zárta a sort. Az őt ünnepelni összegyűlt tömeg bizonyította, hogy mindenki, aki be tudja fejezni ezt a versenyt, számíthat a közönség tiszteletére – jogosan, hiszen Sedlacek mintegy 42 nappal többet töltött a vízen egyedül, mint a győztes Desjoyeaux, de hogy a mezőny mennyit gyorsult az elmúlt években, azt jól mutatja, hogy még ez az idő is kevesebb volt két nappal, mint amennyivel Fa Nándi korábban ötödik tudott lenni.
Az utolsó felvonásra, a verseny eredményhirdetésére május 23-án kerül majd sor Les Sables d’Olonne-ban, aztán hamarosan elindulnak az előkészületek a három és fél év múlva rajtoló hetedik Vendée Globe-ra – merthogy e versenyre sor fog kerülni, abban biztosak lehetünk.

 

 

Két bronzérem
A Vendée Globe szokás szerint egyéni tragédiáknak és igazi sportemberi kiállásoknak is helyet adott. Guillemot több mint két napig tartotta a csonttöréseket szenvedett Eliesben a lelket, és más alkalommal egy-egy bajba került hajó megmentésére többen is vállalkoztak. Így történt ez január hatodikán is, amikor mintegy 200 mérföldnyire a Horn-foktól Jean Le Cam borult fel, miután a VM Materiaux elvesztette tőkesúlyának bulbáját. Egy olajtanker megjelölte a baleset GPS-pozícióját, és Vincent Riou, valamint Armel Le Cléac’h is Le Cam mentésére indult. Riou ért oda elsőnek, és húsz órával borulás után fel is vette a PRB fedélzetére honfitársát. Sajnos azonban a PRB decken kívüli árbocmerevítője a mentés során megsérült, és néhány órával később a hajó a viharos szelekben elvesztette riggjét. Riou-t a versenyrendezőség fair play díj helyett egy, a célba érők sorrendjét nem befolyásoló harmadik hellyel jutalmazta, így májusban a dobogó harmadik fokán ketten állnak majd Guillemot-val.

 

Képgaléria: