A tavalyi balatonföldvári OP Európa-bajnokságot, ha még nem is magyar versenyző, de itthon épült Hodács-hajó nyerte. Az utánpótlás helyzetéről készített interjúsorozatunkban – amely kapcsolódik az idei Budapest Boatshow egyik vezérmotívumához, az utánpótláshoz –, Csomai József (BYC) és Regős Attila (THE) után az OP-specialista Hodács Attilát kérdeztük, aki hajóépítő, ám edzői minőségében is érintett a kérdésben.
A Hodács név nem ismeretlen a sportágat kedvelők számra, hiszen testvéred is, édesapád is a víz szerelmese. De rólad, mit is kell tudnia annak, aki még nem ismer személyesen.
– Gyerekkorom óta vitorlázom, illetve foglalkozom a vitorlázás valamelyik szegmensével. Meghatározó élményeim és tapasztalataim az Optimist osztályhoz kötődnek. Egyrészt a hazai és nemzetközi edzői tevékenység révén, másrészt édesapám, Hodács Lajos által az Optimist gyártásában is részt veszek. Tulajdonképpen születésem óta ebben a közegben nőttem fel. Idén múltam 31 éves, jelenleg újdonsült apaként telnek napjaim. Kislányom szeptember elején született.
– Gratulálok az új szerephez, hidd el, csodás élményekben lesz részed. Itthon és külföldön is foglalkozol az utánpótlással; hogy értékeled a sikereket, kik és honnan kerülnek, kerülhetnek az élmezőnybe?
– A magyar vitorlázás utánpótlás- versenyzői és -edzői, illetve az utánpótlással foglalkozó klubok száma nem olyan nagy, ám a kisebb tavaktól a Balatonig vannak működő műhelyek. Fő- és mellékállásban, háttéremberként hozzávetőlegesen 20-25-en dolgoznak a gyerekekkel. A nemzetközi ifjúsági eredmények évről évre rekordokat döntögetnek, ami egy igen pozitív visszaigazolása az edzői munkának. Illetve természetesen egyfajta példaképpen is szolgálhat a következő generációknak, hogy hazánk tavain kezdve, hazai gyártású eszközökkel, hazai edzőktől tanulva igenis lehet nemzetközi eredményeket elérni.
– Vannak nemzetközileg is figyelemre méltó sikerek, érezhető a fejlődés. Mi áll ennek a hátterében?
– A versenyző sporthoz való hozzáállása mellett ugyanúgy fontos az egyesületek infrastruktúrája, az eszközök, a gazdasági támogatás, az edző szakmai képzettsége; a szülők szervező- és áldozatkészsége, illetve maga az MVSZ, amely eszközeivel, anyagi forrásaival, tiszta, áttekinthető válogatási és támogatási rendszerével tud segítséget nyújtani. Ha ez a soktényezős rendszer optimálisan össze tud állni, akkor abból várható jó eredmény. Az, hogy valaki zseni vagy tehetséges, szerintem ma már nem jelent feltétlenül olyan hatalmas előnyt. Nyilván az a sportoló, akit tehetségesnek mondanak, ugyanúgy tehetséges lenne sportkarrierje elején bármelyik másik sportágban is. Viszont ha nincs meg benne az alázat, az elszántság, kitartás, akkor a tehetségből fakadó előny hamar elsorvad. Azok, akik „csak” szisztematikus műhelymunkát hajtanak végre, relatíve hamar utol tudják érni a tehetséget. Megfelelő műhelymunkával a tehetségből is és a kitartó versenyzőből is tapasztalt, jó nemzetközi eredményeket elérő versenyzőt lehet nevelni.
– Elképzelhető-e, hogy napjaink kiskorú, sikeres versenyzőiből 18 éves kor után is eredményes vitorlázó legyen?
– Szerintem igen, bár korai utánpótláskorúaknál arról beszélni, hogy egyes versenyző biztosan el fog jutni a 2016-os, esetleg a 2020-as olimpiára. Természetesen minden generáció ezt az álmot képzeli el magának, de mindaddig, amíg nincs közvetlenül az olimpiai hajóosztály közelében, vagy épp benne, addig óvatosan kell nyilatkozni. Amúgy pontosan ez lenne a cél, hogy olyan életpályamodell legyen a fiatalok előtt, amelyik tisztán megmutatja, hogy például az Opéból hogyan tud eljutni az olimpiára. Amíg ez az út nem kristálytiszta és nem áll szilárd gazdasági és szakmai alapokon, addig tippelni sem érdemes. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy én is tehetséges kölyöknek számítottam a magam idejében, így kézenfekvő volt az olimpiára gondolnom – majd 20 évesen, perspektíva híján abbahagytam a versenyzést és átnyergeltem az edzői oldalra. Ha jól tudom, ma már van a Magyar Vitorlás Szövetséggel szerződésben álló sportoló (Berecz Zsombi és a Vadnai testvérek), akiknek az olimpia a legfőbb céljuk. Ez jó, ez már egyfajta előrelépés, de az életpályamodellig még sok teendő van.
– Miként látod a hazai utánpótlás-nevelés kérdést?
hodacs 04– Alapvetően az utánpótlás-nevelésben ciklusok vannak, melyben hol többen, hol pedig kevesebben vitorláznak. Amúgy jelenleg szerintem egy felfutó ág vége felé járunk. Természetesen mindig van egy-két klub kis csapattal, ahol (gyakran újra vagy épp újult erővel) elkezdődik valami kis mozgolódás. Ilyenkor mindig szorítok nekik, hogy a lendület és a lehetőségeik minél hosszabb távon maradjanak meg. Hazai Optimist-építőként is szinte kötelességünknek érezzük lehetőségeinkhez mérten segíteni őket. Mindemellett szerintem maguk a klubok felkészültek, rengeteg tapasztalattal és hagyománnyal rendelkeznek. Az általuk foglalkoztatott edzők képzettek. Van, aki kezdőkkel, haladókkal, van, aki nemzetközi szintű versenyzőkkel foglalkozik. Egyik nincs a másik nélkül, mindegyik edző feladata fontos és szerintem vannak is rá megfelelő személyek. Persze azért a fő oktatási rendszert, az edzőképzést érdemes lenne szakmailag áttekinteni és aktualizálni. Célszerű lenne az aktív edzőknek évente, különböző témákban egy-egy konferenciát, továbbképzést tartani. Apropó, ha már előadásokról és képzésről beszélünk, mindenképpen érdemes megemlíteni az MVM ifjúsági sportolóknak szóló, igényes előadás-sorozat kezdeményezését, ami kalapemelést érdemel. Az edzők motiváltságáról és megbecsültségéről én mindig azt a fajta körfolyamatot képzeltem el, amelyben: az edző motiválja a versenyzőt, a versenyző eredményei révén motiválja a klubot és az MVSZ-t, akik pedig motiválják, megbecsülik az edzőket. Na, ez az a körfolyamat, ami felfogásom szerint még nem létezik. Persze a versenyző jó eredményei már önmagában egy pozitív visszacsatolást jelentenek az edzőnek és egyben ösztönző erőt is, de minimum egy buksisimogatás bátran jöhetne felülről is… pláne akkor, amikor eredményességi rekordokat döntögetnek az ifik. Manapság szinte minden klubban van nyári tábor, ami lehetőséget biztosít a tehetségek felfedezésében, kiválasztásában. A szülőknek egyből fel lehet vázolni a „versenyzővé válás” útját és tulajdonképpen el is lehet kezdeni a munkát. Szerintem ez a fajta tehetségfelfedezés minden egyes klubban az évek alatt kialakult, működő rendszer.
– A Magyar Vitorlás Szövetség környékén komoly változások zajlottak le több hullámban is az elmúlt években. Hogy látod most az MVSZ szerepét?
– Az MVSZ szerepét szigorúan az utánpótlást tekintve alapvetően úgy képzelem el, mint ami egy világos, áttekinthető keretet és rendszert hoz létre a válogatási és támogatási elvektől kezdve az oktatási-képzési kurzusokon át a versenyzői és edzői életpálya-modellek felállításáig. Ezt kellene megspékelni közép- és hosszú távú tervekkel, amelyek nem kerülnek pár évente felülírásra.
Képgaléria:
