Többek között azzal emelkedett ki az ember az állatvilágból, hogy nem elégedett meg élőhelyével, ahová született. Felegyenesedtünk, járás közben folyamatosan láttuk a messzeséget. Mivel évmilliók alatt felfegyverkeztünk és egyre fejlettebb társadalmat alkottunk, így csúcsragadozóként mind kevésbé kellett aggódnunk a közvetlen közelből érkező veszélyek miatt, illetve a táplálkozáshoz és a jóléthez szükséges tevékenységek sem vettek el annyi időt és energiát, mint ősember korunkban. Így hát egyre több időnk lett a messzeséget fürkészni is.

Korabeli világtérkép

A társadalom fejlődése pedig folyamatosan gyarapította azok számát, akiknek nem csak idejük volt a távolba tekinteni, de – kimondva-kimondatlanul – ez dolguk is volt. A katonák, tudósok, a gazdag kapzsik és azok, akikben talán csak egyszerűen genetikailag több volt a kíváncsiság az újdonságra.
Ha egy földkerülésre alkalmas nagyon kíváncsi a régmúltban rossz helyre született, akkor feltehetően agyonverték, mint deviánst. (Persze ma sem járhat mindenkinek az őt megillető kalandos élet.) Ha a megfelelő helyre került, akkor pedig katona lett, kalóz vagy felfedező, és esélye nyílt nekivágni a világnak. Leginkább valaki nagyobb dicsőségére és érdekében tette, amit tett, de feltehetően a legsikeresebb felfedezők esetében a saját belső indíttatásuk ugyanolyan erős lehetett, mint ma egy földkerülő vitorlázónak.
A középkori tudósok, hajósok és kalózok elsősorban a mesés gazdagságú Indiát akarták elérni. A kincs, az arany, a jólét és a hatalom vonzotta őket, messzeségbe tekintő lelkük csak segítette vállalkozásukat. Az ennek eléréséhez szükséges teljesítményt, fáradságot és küzdelmet bizonyára szívesen hagyták volna a fenébe, és remekül meglettek volna karosszékben ülve is, ha eközben valaki végtelen mennyiségű aranyat borít a lábuk elé. Bár az is lehet, hogy akkor több hajóval vágtak volna neki a kalandnak…
Az, hogy valaki úgy induljon neki az óceánoknak, hogy eleve tudja, az útja gyakorlatilag akár többe is kerülhet, mint amennyit hoz, csak azóta divat, amióta vitorlássport létezik. Ez még arra is igaz, aki lépésben túrázza körbe a Földet, aki csak szinte körbesodródik, és nincsen benne se szerzésvágy, se versenyláz vagy dicsőségre törekvés. De a XIX. század végéig nem sokan akadtak, akik mindenféle jól kitapintható érdek nélkül, egyszerűen magáért a tevékenységért, annak öröméért vitorláztak volna.
Vagyis elértünk a fejlettség olyan fokára, amikor – nagyjából mondjuk Joshua Slocum óta – megengedhetjük magunknak még a céltalan földkerülést is. Amikor biztosan és csakis a messzeség látványa és tudata az egyetlen vonzerő. Azóta pedig, amióta az ismeretek és segédeszközök gyarapodásával a földkerülés egyre kevésbé ugrás az ismeretlenbe, a körbehajózás már passzió is lett. A technika fejlődésével most már iszonyúan gyorsul az eszközök fejlődése mellett a kiszolgáló ismeretek gyors felhasználhatósága is. Ma már számolni sem érdemes, hányan vitorlázzák körül a Földet. Ez is egyre kevésbé jelent különleges teljesítményt. Annak értékét már extra célok teszik kiemelkedővé. Versenyben másokkal, vagy minden korábbinál gyorsabban, esetleg minél fiatalabban vagy öregebben, nehezebb úton vagy extrém módon alkalmatlan eszközzel…
És az ilyen érdekes földkerüléseket már olyan színvonalon tudjuk közvetíteni, tömegeknek érezhető közelségbe hozni, hogy egy szimplán a messzeségbe szívesen tekintő elmének már valóban nem kell felkelni a fotelból, ahogy talán, mint már mondtam, Magellán és Drake is a fenekén maradt volna, ha mindent helyben megkapnak.

 

 

Magellán és Drake
Magellán portréja. Nem ő volt az első, aki körbeért, mert életét veszttette az út során
Az első földkerülő hajós szinte ismeretlen. Nem csak azért, mert esetleg valaki már teljesítette a kört korábban, csak azt senki sem jegyezte fel. Azért sem tudjuk, mert Magellán szegény, akit az első földkerülőnek tekintünk, nem tette meg az utat. 1521. április 27-én a Fülöp-szigetekhez tartozó Maktanon egy csatában a bennszülöttek lemészárolták. Öthajós flottájából csak a Victoria nevű hajó tért vissza a Föld megkerülésével Európába, Juan Sebastiano del Cano kapitány alig több mint egy tucat embere társaságában ért haza. ők lehetnek az első hajósok, akik megkerülték a Földet.
A második földkerülő, Francis Drake 57 évvel később tette meg az utat. Motivációja őszintén szólva egyértelmű, tekintve, hogy őt elsősorban kalóznak ismerjük. Expedíciójának célja spanyol hajók fosztogatása volt az óceánokon, feltehetően I. Erzsébet brit királynő tudtával és támogatásával. Elsősorban a saját zsebére dolgozott, ám eredményéből bőven jutott a koronának is. Útján ráadásul alaposan feltérképezte Amerika britek számára ismeretlen nyugati partjait. Ezek, és a hazaúton szerzett ismeretei (meg a kincsek, és az ezzel másokban keltett motivációk) nagyban segítették a brit gyarmatbirodalom megteremtését. Mondhatni nem „übtre” kapta a nemesi címet királynőjétől, miután 1580. szeptember 26-án, 59 megmaradt emberével, arannyal teli hajóján, a Golden Hinddel megérkezett Plymouth kikötőjébe. Sir Francis Drake ezután is még bőségesen megszolgálta a neki adományozott címet.
A brit hajós egyébként Magellánhoz hasonlóan nem a Horn-foknál kerülte Dél-Amerikát, hanem az elődje által felfedezett szoroson hajózott át. Ám ezután a nyugati oldalon felderítette a partot, és felfedezte a fokot. A Dél-Amerika és az Antarktisz közötti vizeket azóta is Drake-átjárónak nevezik.
A nagy elődök után persze nem szaporodott el villámgyorsan a földkerülő vitorlások száma. Ám amióta ismerik az utat, a hajósok hamar rájöttek, hogy egyszerűbb és gyorsabb vitorlással nyugatról kelet felé hajózva haladni. Egyszerűen a Föld forgása miatt keleti irányba görgő időjárási rendszerek következtében így lehet többet bőszélben hajózni, míg ellenkező irányban nyilvánvalóan „döcögős” az út. Gyakoribb a szembeszél és a tengeráramlatok is a hajós ellen dolgoznak.
A XIX. században a tengeri flottájukat, jelenlétüket mutató hatalmak – különösen a feltörekvőek – körében divat lett a földkerülés. Tudományos expedícióknak nyilvánított utakat tettek jól felfegyverzett hadihajókon. Ez természetesen szolgálta a kutatások védelmét is, de egyben remek erődemonstráció volt. Mindenesetre számos ilyen földkerülő utat jegyeztek fel, igaz ezeket a hajókat már csak egyre kisebb mértékben hajtották vitorlák, inkább a gőzgépük dolgozott.

 

 

Slocum, a kedvcsináló
Joshua Slocum Spray nevű hajójával megteremtette a modern idők földkerülő mítoszát és sokaknak jelent mintát manapság is.Elérkezett hát a XIX. század vége, XX. század eleje, amikor emberek már komolyan vitorláztak pusztán passzióból. Sor került az első olyan földkerülő vitorlásútra is, amelyet egyedül, legénység nélkül tett meg egy kíváncsi vállalkozó. Joshua Slocum 1895. április 24-én Bostonban bontott vitorlát 11,2 méter hosszú, Spray nevű hajóján, és útja végén, több mint három évvel később, 1898. június 27-én kötött ki Newportban (Rhode Islanden). Mivel útjáról egy évvel később könyvet adott ki, világszerte kedvcsinálója lett a földkerülő hajózásnak. Túrázóként ma már rengetegen vitorláznak földkerülő úton. Ritkábban egyedül, inkább családosan, vagy éppen akár nyugdíjasan, házaspárként. A föld körülhajózását egyszerűsíti a Panama-csatorna, bár aki ott halad át, nem mondhatja, hogy körülvitorlázta a Földet, lévén a csatornában tilos vitorlával haladni. Egyszerűsíthet a Szuezi-csatorna is, legfeljebb arra menni nem ajánlatos, mert a Vörös-tengerről kiérve nem kerülhető ki a szomáliai kalózok vadászterülete, márpedig Drake modern, afrikai kollégáinak már egyszerű túravitorlázók is estek áldozatul.

Chichester, a magányos hős
Sir Francis Chichester egyetlen kikötéssel, szólóban ment körbe
A Földet kerülő teljesítményvitorlázás, és az ahhoz való kedvcsinálás főszereplője Sir Francis Chichester volt. ő egyedül hajózva 1966. augusztus 27-én indult el Gipsy Moth IV. nevű kétárbocosán, és egyetlen sydneyi kikötéssel 226 nap alatt kerülte meg a Földet. ő volt az első, aki útját sebességi kihívásként megélve minden napján a lehető legnagyobb távolságot igyekezett megtenni, mert a XIX. századi klipperek menetidejével vetekedett. Útjáról írt könyve minden tengeri vitorlázó számára alapmű lett. A legnagyobb magyar földkerülők, Fa Nándor, Gál József és Kopár István is meghatározónak nevezték Chichester teljesítményét szándékaik, hajós vágyaik ébresztésében.

 

 

Sir Robin nem állt meg
Ma már talán furcsán hangzik, de a földkerülő vitorlásversenyzés érdekes módon nem csapatok regattájával kezdődött, hanem egyszemélyes, sőt kikötés nélküli regattával indult. A brit Sunday Times hirdette meg a Golden Globe Race-t, amelyben 5000 fontos díjat ajánlottak a leggyorsabb szóló vitorlás földkerülőnek. Indulni 1968. június 1. és október 31. között lehetett, értelemszerűen a gyorsabb, a nyugati–keleti útvonalon. Az első kihívásnak nyolcan vágtak neki.
A kísérletet négyen még az Atlanti-óceánon abbahagyták. Ketten közülük igen furcsa utat és sorsot futottak. Donald Crowhurst, egy angol üzletember, aki elsősorban bajban lévő vállalkozását szerette volna megmenteni a pénzdíjból (melynek értéke mai áron számolva 30 és 50 millió forint között lenne), hamar rádöbbent, hogy se hajója állapota, se képességei miatt nem fogja tudni túlélni a Déli óceánt. Rádión hamis adatokat megadva azt a látszatott keltette, mintha remekül haladna. Esélyesnek hitték, holott valójában el sem hagyta az Atlanti-óceánt. Aztán egyre több furcsa jelet találtak irreálissá váló üzeneteiben, végül eltűnt, szinte bizonyosan megőrült és öngyilkos lett. Ráadásul egy versenytársa, Nigel Tatley, aki biztosan győztes tempóban haladt, a hamis adatok miatt azt hitte, hogy Crowhurst előtte van, emiatt széthajtotta hajóját, amely elsüllyedt (miután Crowhurst csalására fény derült, Tatley kapott egy vigaszdíjat, és új hajót tudott építeni). Figyelemre méltó volt még Bernard Moitessier esete, aki szintén győzelemre is esélyes tempóban haladt, ám a Horn-fokot megkerülve meggondolta magát: nem hajózott fel az Atlantin, hanem tovább ment délen, és másfél kör, több mint 37 ezer mérföld megtétele után kikötött Tahitin, ahol utána 10 évig élt boldogan.
Sir Robin Knox-Johnston hajója, a Suhaili
Sir Robin Knox-Johnston hajója, a Suhaili
Az egyetlen, aki teljesítette a verseny nehéz feltételeit és célba ért, Robin Knox-Johnston volt, aki így Suhaili nevű hajójával egyben az első ember lett, aki megállás nélkül körülvitorlázta a Földet. Miután Crowhurst hajóját nem sokkal később magára hagyatva megtalálták, a győztes Knox-Johnston a pénzdíjat felajánlotta Crowhurst özvegye és gyermekei számára.
A Golden Globe Race, Knox-Johnston példája és Chichester szemlélete nyomán aztán sorra születtek a mai napig is létező nagy földkerülő versenyek és csúcskísérletek. A Volvo Ocean Race, a Vendée Globe és kisebb-nagyobb társaik ma már rendszeres, világszerte nagy figyelemmel kísért sportesemények. Amint a leggyorsabb földkerülések érdekében megtett egyre fantasztikusabb rekordok is.

 

 

Aktuális csúcsok, franciák fölényben
A leggyorsabb földkerülés csapattal: A Banque Populaire V. francia trimarán Loick Peyron vezetésével, 14 fős csapattal 2012 januárjában befutva 45 nap, 13 óra, 42 perc és 53 másodperc alatt teljesítette a távot.
A leggyorsabb földkerülés szólóban, egytestű hajóval: A legutóbbi Vendée Globe győztese, idén januárban Francois Gabart a leggyorsabb 78 nap, 2 óra 16 perces menetidejével.
A leggyorsabb földkerülés szólóban: A francia Francis Joyon IDEC nevű trimaránjával 2008 januárjában állította fel az aktuális 57 nap, 13 óra, 34 perc és 6 másodperces rekordot.

 

Képgaléria: