Bár egyre több a Balatonon a hipermodern kikötő sok csupa üveg klubházzal, azért akadnak még olyan ódon, patinás nádas-zugok, amelyek mindmáig a vitorlásélet kezdeteit idézik. Közülük is a leghíresebb az idén 65 éves Port Lacaj, amelyet méltán nevezhetünk akár legendásnak is. Történetét idősebb és ifjabb Bán István osztotta meg velünk – mi pedig olvasóinkkal, tisztelgésből a múlt előtt.
A balatoni vitorlásélet kezdetit idézi a legendás kikötő története
Télutó-tavaszelő határán ragyogó napsütésben lépek be a Port Lacajba és lerakom az órámat. Itt az idő múlását a nap, a szél, és a hullámok mérik. A friss szél a Balaton illatát hozza. A hely varázsa, hogy itt kisebb nagyobb mértékben állandóan fúj a szél. A Balaton déli partjának alsó egyharmadában a Fonyódi hegycsoport mellett elterülő mocsaras Nagyberek és a tó vize között futó széles homokpart területrészei oly eltérő mértékben melegednek fel, hogy fölöttük állandó légmozgás alakul ki. Ezért volt itt vitorlázóreptér is, amit egy repülőgépes nyugatra-szökés miatt az ötvenes évek derekán felszámoltak. A hajós vitorlásélet viszont változatlanul tovább virágzott.
A kikötő keleti partján sétálok. Szemben Szigliget, Badacsony, Gulács sötétkék hegyeiben gyönyörködöm. Keletre Fonyódliget partjai látszanak, ahol 4 évesen vitorláséletem kezdődött. Hétvégéken illetve munka után édesapámmal és Zsiga bácsival balatoni dingivel vitorláztunk s horgásztunk. Az esti ima előtt pedig édesanyám ágyam szélén ülve a „Tengerész a szívem tengerész, hajóját soha nem éri vész”-kezdetű dalt dúdolta.
A spiccre sétálok és a kijárat mögötti nagy parti nádason s a mögötte emelkedő fonyódi hegyen révedezem. Annak a hegynek az oldalán, a Jókai utcán síelve (akkor még lehetett) lettem feltétlen nagy tisztelője vitéz Solti (helyesen:Solty) Lászlónak. Lesiklás közben épp egy nagyot estem és próbáltam összeszedni szétkalimpált tagjaimat, amikor Laci bácsi bricsesz nadrágjában lapos siltes sapkájában ott termett, s megkérdezte, hogy mit csinálok. Mit, mit, hát síelni tanulok! – feleltem mérgesen. Attól kezdve síelni oktatott. Tavasz közeledtével 15-ös túra jolle hajóját készítettük fel az idényre. A végtelen kézi csiszolások-, lenolajas-méhviaszkócos tömítések alkalmával Laci bácsi rengeteget mesélt életéről és a vitorlázásról. Kemény első világháborús évek után a vitézi címmel Rákóczifalva határában kapott birtok közelében fekvő Tisza-holtágra építette a hajóját. Fia tragikus halála és a család szétesése után hajójával Fonyódra jött és 1953-ban az úgynevezett Csényi-telek végében meghúzódó nádasban lelt kikötőre. A nádas partján a nagy fűzfák tövében kapartuk, ástuk ki Laci bácsi hajójának helyét. A baráti társaság találóan „Port Lacaj” névvel illette a kis kikötőt. Ennek bizony már 65 éve!
„A nádas partján a nagy fűzfák tövében kapartuk, ástuk ki Laci bácsi hajójának helyét. A baráti társaság találóan „Port Lacaj” névvel illette a kis kikötőt”
Zamek Úr, a cölöpverő
Laci bácsi – vagy ahogy egymás között becéztük: „Lacaj” – mint méz a darazsakat, úgy vonzotta maga köré az embereket. A Port Lacaj legnevezetesebb személyisége „Zamek Úr” volt, egy 80 centiméter hosszú és 30 centiméter átmérőjű akácrönk oldalában négy ácskapoccsal, amellyel fogva ketten- ketten egymást váltva vertük le a cölöpöket. A nagy fűzfák alatt nádtáblákból és deszkából építettük fel az „admiralitást”, Laci bácsi nyári főhadiszállását. Belül két emeletes vaságy volt, ahová cudar időben be lehetett húzódni. A külső fedett teraszon zajlott a napi élet. Este az admiralitás előtt szinte minden este tábortűz volt, ami a parlamentet jelentette. Mindenki elmondta, amit akart és a végső szót Laci bácsi mondta ki.
A látszólag „tűz és víz” legénységben a recski politikai fogolytól az osztályidegen csendőr- és katonatiszten át a kommunista főügyészig és országgyűlési képviselőig szinte mindenféle ember előfordult, de Laci bácsi végtelen nagy tisztelete mellett egyetlen igen erős, minden ellentétet felülíró kapocs tartotta össze a társaságot: a vitorlázás feltétel nélküli szeretete. Bárkinek bármi problémája akadt, mindenki minden hátsó szándék nélkül egy emberként segített azt orvosolni. A társaságban minden fontos szakma képviselve volt.
A Port Lacaj létével kapcsolatos szervezési kérdéseket a tekintélyes befolyással rendelkező id. Szerecz László tartotta kézben. A helyi szálak szövevényében édesapám Bán Emil (Matyi) segített eligazodni. Az egészségügyi feladatokat dr. Rajki János (Öcsi bácsi), dr. Kollár Lajos, dr. Hámori Karcsi, Sikos Pál látták el. A műszaki dolgokat id. Cserkuthy László (Csézi) és Kovács László (Kovi) oldotta meg. Famunkában id. Szerecz László, Pillinger Károly és édesapám voltak a legügyesebbek. Élelmezésben Kovács László (Kovi) jeleskedett. Az egyházzal kapcsolatos teendőket Szabó Lajos látta el. Nekünk sihedereknek, Gál Péter, ifj. Kollár Lajos (Totya), Rajki Péter, s időszakosan cserélődő mások, a teddide-teddoda tevékenység mellett fő feladatunk a mancsaftolás és a felújított s eladásra szánt hajók bevitorlázása volt.
Szabad vitorlázás
Szabadidőnkben napközben túráztunk és szabadon vitorláztunk. Gyakran siklottunk át Fenyvesre keszeget enni, és vitorláztunk át Ábrahámhegyre táncolni, illetve Badacsonyba pincézni, vagy egy egy Balaton melléki érdekességet megnézni. Holdvilágos esténként partiszéllel flottában siklottunk a marás mentén. Sokszor egyes egyedül a víz- a szél- a környezet- és magának a vitorlázásnak az élvezetéért futottunk ki a vízre. Ezen úgynevezett „szabadvitorlázás (freesailing)”, a régi arisztokráciának is kedvelt szórakozása volt, amit gyakran egyedi és merész kihívásokkal tetéztek. VI. György angol trónörökös és édesapám sportbarátságában a „szabadvitorlázás”, a repülés és vadászat mellett, az 1930-as években szintén kedvenc passziójuk volt.
Iszkiri, az első hajó
A régi Port Lacaj szellemiségét jól mutatja első hajóm története. 1960-as évek elején ifjú legényként nagy szerencse ért. Bár nagy szegénységben éltünk, de Zsiga bácsi hajlott korára való tekintettel nekem adta szétszáradt egykori balatoni dingijét, azt a hajót, amin hajdan először vitorláztam vele, sőt még el is kötöttem. A borzasztó állapotú hajót a Port Lacajba taligáztuk, s bár semmim nem volt, de ott Laci bácsi irányításával széles összefogással újjávarázsoltuk. Az ISZKIRI nevet adtam neki. Mindenki azt adott hozzá, amije volt, faanyagot, rézszegecset, csavart, lenolajat, kócot, gyantát, lakkot, bronzport, festéket, kötelet, szereléket s mindent ami kellett, persze baráti ajándékként és nem pénzért.
Felépült az új Port Lacaj
1965-ben a „Csényi-telek” kisajátítási veszélybe került, ezért gyorsan eladták s a kikötőnknek költözni kellett. Hála a befolyásos és tehetősebb tagoknak, társaságunk a tanácstól megvásárolhatta jelenlegi kikötőnk szárazföldi keskeny partcsíkját, s az előtte elterülő nádasból kikaparhattuk az új Port Lacajt. Temérdek kézimunkánkat akkor már markoló gép is segítette és így alakult ki a mostani belső öböl őse, amelynek keleti és nyugati hajókijárata volt. Későbbiekben akárki jött, belépésül az állandóan feltöltődő kijáratból 10 vödör homokot kellett kikotornia. Laci bácsi admiralitását szintén áthoztuk és itt építettük fel. Szerényen mellette húzódott meg Gyugyó pici kalyibája és id. Csézi óriás sátra sok hasznos kacattal. A partvédelem és a stégek rengeteg kézimunkát igényeltek. Fáradhatatlan lelkes tetterős fiatalság voltunk, a vitorlázásért szerettünk és tudtunk dolgozni.
Laci bácsi csendet kért
Laci bácsi egészsége az 1960-as évek közepén megromlott. Egy táblára felfestettem „LEFEKÜDTEM, CSENDET KÉREK, NE ZAVARJANAK!”, amit egyre gyakrabban tett ki az ajtajára. A hivatalos országos sportvezetés Laci bácsit kitüntette. Elgondolkodtató, hogy az egyébként ünnepi alkalmakkor angolosan gáláns úriember a Port Lacajban rendezett eseményen melegítőben sildjével hátrafordított fehér sapkájában vett részt. Aggódva figyeltük Laci bácsi egészségi állapotát s hiába volt minden segítség, 1969-ben meghalt.
A TVSK alapjai
A klubosodás nálunk is bekövetkezett. Csoda volt már az is, hogy az akkori kemény diktatórikus politikai rendszerben a hatalom oly sokáig megtűrte ezt a civil szerveződést. A Port Lacaj bázisára épülve dr. Pálos István 1966-ban megszervezte, hogy a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Sportegyesülete Természetjáró Szakosztályának tagjai lettünk, amelyből később a Túra Vitorlás Sport Klub lett.
Lacaj 1969-es halálát követő évtizedekben a kikötő szellemisége megváltozott. Sok új tag felvételével erősödött az anyagiasság és valóban nőtt a versenyeken való részvétel aránya. A létszám növekedésével bővíteni kellett a kikötőt, javítani a komfortot és legfőképpen gyarapítani a hajók számát. Mára a Port Lacajt használók száma a teleptagokkal, bérlőkkel, azok családtagjaival és barátaikkal együtt kétszáz fölött van, de egyszerre ennek csak egy része van jelen. Manapság a vízen lévő hajók száma főidényben nyolcvan. Ennyi ember és hajó kikötőbéli működésének irányítását a „Teleprend” s a „Szervezeti és működési szabályzat” alapján ingyen társadalmi munkában 5 tagú vezetőség és 3 tagú ellenőrző bizottság irányítja.
A legfelsőbb döntési szerv a „telepgyűlés”. A telepvezetőkre különösen nagy felelősség hárul, alkatuk nagyban befolyásolta a kikötő működését. A Port Lacaj fejlesztéséért és működési feltételeinek biztosításáért tevékenykedő telepvezetők névsora: dr. Martin János (Janó), Kenéz László, Székely Ervin, Richter Gusztáv (Guszti), Székely Róbert, ifj. Bán István (Öcső). A vezetőség munkáját alkalmi szakértő teleptagok segítik, akik olyan sokan vannak, hogy lehetetlen lenne felsorolni a neveket.
Gázfűtés helyett új hajó
A kötelező hivatalos klubélet mellett a „Port Lacaj szellemisége” tovább élt, amelynek szép példája volt második hajóm felújítása. A Mindenható kegyelméből olyan szerencse lepett meg, hogy egy réges-régen sóvárgott csodálatos hajónak a tulajdonosa vételre ajánlotta nekem becses portékát. Pont ugyan akkor jelent meg a világ nagyobb városaiban egy matematika könyvem, amelynek pénzét feleségemmel lakásunk gázfűtésére terveztük. Hát persze, hogy megvettem hőn sóvárgott hajómat, és inkább hordtam tovább a tűzifát otthon. Párom nagyot kacagott, hisz vitorlázva ismertük meg egymást s a balatoni dingi már kicsi volt addig született két picinknek. A hajót fel kellett újítani. Megtaláltam száz évvel ezelőtti tervrajzát és eredeti állapotát állítottuk vissza. Ebben a temérdek munkában Lacajbéli barátaim (Dr.Perjés István „Pimpi”, Tönkő Pali, Tönkő Gábor „Tönci”, Tóth Laci, Kovács Laci „Kovi”) önzetlenül segítettek. A hajó neve az időközben megszületett fiunk nevét is figyelembe véve Andi-Borcsi-István kezdőbetűi után „ABI” lett.
Kikötő fából és kőből
A sok hajónak tágas kikötő kellett. A Port Lacaj bővítése két nagy irányzat között választhatott, nevezetesen a túlzott monumentális beton kolosszus és a természetbarát környezetbesimuló terjeszkedés között. A telepgyűlés igen nagy többséggel a természetbarát megoldást választotta, amely során a már létező belső öblöt nyugati kijárattal és északi illetve keleti terméskőgáttal s töltéssel T-alakban duplájára bővítettük. Déli part lévén a kikötő maximálisan 60 centiméter merülésű hajót fogadhat.
A Port Lacaj jól védett biztonságos kikötő, amely biztosítja a vitorlázás és aktív pihenés feltételeit. A kifutás jól eső izgalma előtt és a hajózás élménye után ezerarcú természet vesz körül bennünket. Fák, bokrok, pázsit, nád, káka és minden más vízinövény között bújik meg a 80 hajóhelyes kikötő. Betont csak a sóján és az árbocdaru alapjában találni, minden más faanyag, föld és terméskő.
Széladó ellen versenyzés
A tagság szabad akaratából a vitorlázásnak többféle módját űzi, mint a régi Port Lacajban: verseny-, túra-, szabad (freesailing)- és horgászvitorlázást. Az első vezetőségek beállítottsága, a „széladó” elkerülése, az egyesületek által használt ingatlanok tulajdonára vonatkozó jogszabályoknak való megfelelés dokumentálhatósága miatt nagyon sokáig a versenyvitorlázás kiemelt szerepet kapott. A versenyeken résztvevők komoly kedvezményekben részesültek. Sok éven keresztül a versenyzés fénypontja volt a Port Lacajban megrendezett magyar 25-ös és 15-ös jolle bajnokság. Sajnos a telepvezetés és a versenyrendezőség között felmerült pillanatnyi nézeteltérés miatt néhány éve a bajnokság Balatonfüredre került és csupán remélni tudjuk, hogy az új jelenkori vezetés diplomáciája képes visszahozni a rendezvényt Port Lacajba.
A túravitorlázás kezdetektől fogva az egyik legnépszerűbb sport volt. Különbség csupán abban adódott, hogy egy-, vagy több hajóval teljesítették. Méltányolandó, miszerint vannak emberek, akik egyedül vagy családjukkal illetve barátaikkal szeretnek túrázni. Akadnak viszont olyanok, akik minél több hajóval nagy társaságban érzik jól magukat. A legtöbb kifutást a szabad- és a horgászvitorlázók teljesítik. Normális körülmények mellett céltudatosan extrém, rendkívüli, szélsőséges viszonyokat is kiválasztva a legtöbbet a szabadvitorlázók hajóztak.
A minél több és komfortosabb vitorlázás érdekében a TVSK tulajdonában lévő Port Lacaj területén magántulajdonban lévő csónakházak épültek, amelyek szerződésileg az építmény által elfoglalt területre 50 éves használati joggal rendelkeznek. Ugyancsak a vitorlázók kényelmét szolgálja a közösségi ház is.
65 év elszaladt
A Port Lacaj 65 éve elfutott, sok alapító tag már az égi vizeken vitorlázik, de emlékük és szellemiségük megmaradt, amit több eset is bizonyít. A sors úgy hozta, hogy néhány éve Balatonfüreden a szívkórház alatti sétányon rám köszönt egy láthatóan hajós ember. Megkérdezte, hogy emlékszem-e még, hogy túrázva vihar elől mindig hozzánk a Port Lacajba menekültek s ott barátság és biztonság fogadta őket. Nyugodtan ott hagyhatták a hajóikat s csendesebb időben mi vitorláztunk vissza az anyakikötőikbe. Persze, mondtam, ötven évvel ezelőtt! Egy alu 25-ös különösen megmaradt emlékezetemben, mert kánikulában vittük vissza és Fonyódtól Földvárig égette a fenekemet. Beszélgető társam nagyot nevetett, mert mind mondotta volt, azt akkor ő bérelte.
Feleségemmel, Andival tavaly jó idényt zártunk, ABI hajónkkal 70 napon vitorlázhattunk a Balatonon. Nagy öröm, hogy szinte a hajón felnőtt gyerekeink és öt pirinyóink (unokáink), imádnak velünk jönni. Időközben felnőtt fiunk Bán István (Öcső) pedig évek óta a Port Lacaj nagy többséggel megválasztott telepvezetője. Személyében a régi szellemiség él tovább, mint a vitorlázás szeretete, az ember és a természet végtelen nagy tisztelete.
Visszasétálok ponyva alatt szunnyadó hajómhoz, orrtőkéjéhez hajolok és megsimogatom. A napfényes hidegben a Port Lacaj békés hangulata lebeg körülöttünk, csend és béke mindenütt. Jól eső mély érzés száll meg, a kő porlad, a fa korhad, de a 65 éves PORT LACAJ szellemisége megmarad!
Halak a hajóban
A hajóépítés mindig kiemelt tevékenység volt. Port Lacajban az első hajókat id. Szerecz László (kalóz és beluga), valamint Pillinger Károly (kalóz és beluga) építették tikkfából. Az üvegszövetes műgyanta technológiák megjelenésével dr. Perjés István (Pimpi) finndingi, lengyel 15-ös, 25-ös és 40-es hajókat épített. Kenedi István (Szegénypapa) csodálatos 25-ös jollékat gyártott. Nagy fejlődést hozott Tönkő Gábor (Tönci) 25-ös műanyag jolle sorozata. Megemlítendő, hogy a műgyanta technológia az öreg fahajók bevonásával azok életét mentette meg.
Ugyancsak jelentős volt az idős fahajók felújítása, amelyek kapcsán időnként fura helyzetek adódtak. Egyszer Pimpi hozott egy szétszáradt 15-ös jollét felújításra és berakta a vízbe dagadni. Egy óvatlan pillanatban néhány hálómerítéssel kishalakat szórtunk a hajóba szivárgott arasznyi fenékvízbe, ahol ők vidáman úszkáltak tovább. Pimpi másnap nekiállt kimerni a vizet, és döbbenten látta, hogy valahol akkora rés keletkezhetett, hogy beúsztak a halak!
