Olimpia: küzdős nap Vadnai Benjamin mögött

Bár a második versenynap első futamán alig másfél másodperccel az első mögött ért célba a laseresek mezőnyében Vadnai Benjamin, a gyakorlatban ez a 15. helyet jelentette – ami jól jelzi, milyen szoros a mezőny. A következő két futamon sem sikerült előrelépni, így Benji az összetett 17. helyén várja a folytatást.

A férfi Laseresek három újabb futamon vannak túl az olimpián. Kimondottan erős, 16-17 csomós szélben, 62 százalékos páratartalom mellett rendezték meg a mai nap első, összességében a verseny negyedik futamát Vadnai Benjaminék számára és a magyar olimpikon végig a középmezőny elejében vitorlázva, a 15. helyen ért célba, nagyjából másfél másodperccel a futamgyőztes mögött. Ezt a futamot egyébként a ciprusi Kontides Pavlos nyerte, aki összetettben is átvette a vezetést. Vadnai Benjamin a 11. helyről várta a folytatást.

Az ötödik futam alatt folyamatosan gyengült a szél, de sikerült ezt is érvényesen befejeznie a 35 indulónak. Vadnai Benjamin számára az első szakasz nem sikerült jól, hiszen a 30. helyen ért fel a bójához, de jól láthatóan ez nem szegte kedvét, hanem hatalmasat küzdött és feldolgozta magát egészen a 13. pozícióig. A végére talán kicsit kihagyott a figyelme, talán szerencséje sem volt, de még „eladott” három pozíciót és végül 16. lett. A futamgyőztes az észt Rammo Karl-Martin lett. Öt futam alapján – továbbra is – a ciprusi Kontides Pavlos vezetett, Vadnai Benjamin a 16. helyen állt.

Egy kisebb halasztás után a mai nap harmadik futamát és megtartották a Laser osztályban, így utolérték a tervezett futamszámot, hiszen az első napon csak egy érvényes futama volt az osztálynak a tervezett kettő helyett. A hatodik futamban Vadnai Benjamin a középmezőny végén kezdett, majd pár pozícióval előrébb küzdötte magát, de ennél előrébb már nem tudott jutni. 18. helyen ért célba, a futamot a ciprusi Kontides Pavlos nyerte, aki így megerősítette vezető helyét összetettben. Vadnai Benjamin jelenleg a 17. helyen áll.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.