Kiépül a Balaton-Fekete-tenger hajóút

A Sió csatornán és a Dunán keresztül akár a Fekete-tenger is elérhetővé válik a Balatontól – és persze fordítva. A most indult fejlesztés nem csak a folyami hajózásnak jelenthet komoly lökést.

Megkezdődött a Balaton zsiliprendszerének 19 milliárd forintos átépítése, emellett hamarosan indulhat a Sió csatorna vízi turisztikai fejlesztése. A 340 millió forintos projekt célja, hogy a vízleeresztő rendszer korszerűsítésével hosszabb legyen, a tervek szerint a Duna torkolatát is elérje a Sió vízi sportútja. Így beindulhat a Balaton és a Fekete-tenger között a sportolásra, személyszállításra alkalmas, kis méretű hajók forgalma számolt be róla a Magyar Nemzet cikke alapján a Likebalaton.hu.

Az elmúlt három évtizedre jellemző szélsőséges időjárást a Balaton is megszenvedte, a kétezres évek elején drámaian alacsony volt a tó vízszintje. (Olyannyira sekély volt a víz, hogy a balatonfenyvesi képviselő-testület egy esetben a parttól 150 méterre keletkezett földnyelven tartotta aktuális ülését.) Öt éve viszont a magas vízszint okozott gondot, és károkat a parti infrastruktúrában. A probléma régóta foglalkoztatja a szakembereket. Úgy tűnik, immár hathatós lépéseket is tesznek ez ügyben.

„Rugalmassá kell tenni a levezetőrendszert, ehhez szükséges átépíteni a zsilipet” – jelentette ki egy Siófokon tartott lakossági fórumon Láng István akadémikus, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője. A 2022 végéig megvalósuló zsilipfejlesztés nagy műtárgyakat érint: átépítik a tó vízleeresztő- és a Bahart-hajózsilipjét, Balatonkilitinél pedig megtörténik a mederduzzasztás.

A Sió-zsilip jelenlegi állapotában – fotó: Krausz Andrea

A Siófok központjában álló, jelenleg nem éppen szívderítő látványt nyújtó víziműtárgy-monstrum egy turisztikai szempontból is figyelemre méltó, bejárható nyitott térben kap majd helyet, ahol a tervek szerint szép ívű híd vezet majd át felette, ezzel együtt pedig a zsilip mellett húzódó Krúdy sétány is megújul.

Élénk érdeklődéssel kísérik a folyamatokat a 2010-ben alakult Szekszárdi Kajak-kenu Sportegyesület profi és amatőr versenyzői is, mert azt remélik, a kiliti duzzasztó újabb lépés lesz a nekik fontos, elsősorban sportcélú vízi út feltételeinek megvalósulásához.

– Most Szekszárdtól a tőlünk északra lévő Medináig terjedő Sió-szakaszt használhatjuk, de ha valóra válnak a tervek, akkor Ozorától Bogyiszlóig – a Duna-torkolatig – 80 kilométeresre nőhet a vízi út hossza – mondta Jámborné Inger Nikoletta, a sportegyesület egyik edzője.

A Tolna Megyei Önkormányzat terület- és településfejlesztési osztályának vezetőjétől megtudtuk: a nyílt közbeszerzési eljárással meghirdetett projekt megvalósításához nyújtott 340 millió forintnyi támogatás több forrásból, uniós pénzből is összeadódik, szigorú feltételek mellett.

– Ennek most tart az utóellenőrzése – jegyezte meg Naszvadi Balázs. Mint mondta, a vízi- és kerékpáros-turizmus fejlesztését célzó, 2017 tavaszán kezdett Sió-projektben a legfontosabbnak azt tartják, hogy a csatorna töltései alkalmassá váljanak a sportolásra, és a mobil stégeket a vízre telepítsék. Emellett az első ütemben Ozora és Szekszárd között hat komplett pihenőhelyet alakítanak ki. A projekt második szakaszában a már meglévő somogyival kötnék össze a töltésen futó tolnai kerékpárutat – ismertette az osztályvezető.

Jelentős beruházással javul a vízi közlekedés, utazási élménypont lesz a megújuló mederzár
Fotó: MTI/Varga György

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.